Dupla buli utáni rohanás

Nos, a tegnapi bulinak egészen jó végkifejlete volt, bár a taxis annyira nem örült, amikor kiszálláskor mondtam neki, hogy jah, egyébként bokáig pezsgős vagyok, és a teljes hátamon folyik… Picit elkerekedett a szeme, na 😀

Viszont sikerült hajnali 13:00 előtt nem sokkal felkelnem, és kinéztem a legszinpatikusabbnak tűnő vonatot, ami a fél négykor startol, majd átszállás nélküli, nehéz páncélos lajhár sebességével fél nyolckor ki is tesz „felcserepedésem” helyszínén és a Halászlé Ultimate fővárosában.

Nem semmi rusht toltam az imént. Történt ugyanis, hogy – mivel idő elk*rásban hírhedten nagy májer vagyok – szépséges három órakor sikerült bezárni magam után az ajtót. Akkor még egy zár, egy rács, még egy rács, lift, kapu. Két lépés, és nini Andrássy. Na de mivel menjek, már nem van sok időm. 70-es troli, hmm itt a megállója de nem baba, mert 10 percenként jár és különben is. Gyalogoljak el Deákig, és onnét peroska metró, áh nem, gyalog 6-7 perc a Deák főleg felcuccolva.

Akkor irány Oktogon, és akkor megyünk a kedvenc kutyafülű sárga metál hernyómmal, és utánna vagy 56-os, vagy 18-as, 118-as, vagy a már említett piroska és a hét ellenőr.

Node, a napi közlekedési pszchio thrilleremnek az vetett véget, hogy csak nem jött a sárga szőrny, ezért belém nyilalt a felismerés, hogy milleniuminak csúfolt kis földalatti is van ám Deákig, nem csak bocskor. No, és onnét nem volt pardon. Ellenben indulás előtt 10 perccel már vígan mosolyogva lépkedtem az nagy jegypénztár felé, így még az is belefért, hogy kártyával fizettem.

Eme bejegyzés a yodafon csodás háromésfélgés technokológiájának köszönhetően valahol Budafok-háros magasságában látott digitálisan napvilágot.

Tiszta jó.