Csend, nyugi meg egy kis chillout

[audio:jesterday_progressziv_chillout.mp3]

Ez a szám most pont jól jött, amig várakoztam. Picit gondolkodtam közben.

Majd amikor újdonsült ismerősöm beszállt mögém, István pedig a lovak közé tiport annyit kérdezett, hogy aki játszik az szerelmes, vagy valami baja van. Szerintem inkább mindkettő. Viszont az összhatás jó 🙂

Critical Mass, avagy a bíráló massza

Önmagában évek óta idegesít a jelenség, amikor valamely embercsoport, azt hiszi, hogy ő felsőbbrendű, és bármilyen jogalapja is van mások relatíve normális életét megzavarni azzal, hogy krónikus feltűnési és bandázási viszketegségek közt utcára vonul. Teszik ezt, akár árpád-sávos zászlóba öltözve, akár Dr. Molotov koktéljaival felvértezve, akár szivárvány sátornak díszítve, vagy mint tegnap biciklivel.

Critical Mass
„Critical Mass, avagy a bíráló massza” bővebben

Szürreális reggel

Történt már veletek olyan, hogy elkezdtetek komolyan elgondolkodni azon, hogy ébren vagytok-e vagy álmodtok, és közben szűrreális dolgok történnek. Vagy éppen olyat teszel, ami komfort zónán kívüli, de mégis. Mert miért ne. Nos, ilyen élményem volt vasárnap hajnalban hazafelé.

Szürreális reggel

„Szürreális reggel” bővebben

Mint a filmekben

A történet valahol 3 éve indult, amikor is megalakult egy vicces összeállítású zenekar, amelynek az átlag életkora 30 felett van. Annak ellenére, hogy a zenekar egyik tagjának sem kezdődik hármassal az életkora, sőt. A formáció egyik felénél a tapasztalat, és a kifinomultság dominál, a másik felénél a fiatalos lendület, és a hihetetlen energia.

Ez a zenekar, az egyedi hangzásával és hangulatával igyekszik felhívni magára a nagyérdemű figyelmét, sikerrel. Technikaibb megfogalmazásban progresszív rockot játszanak, bevallottan Dream Theather, és Deep Purple befolyás alatt, a repertoárjuk nagy részét saját számok alkotják.

Szerződés

Őket Jesterdaynek hívják, és egy kis szülinapi koncert beszámoló következik, és a végén a slussz poén.
„Mint a filmekben” bővebben

Húsvét, meg minden

Igazság szerint így most lassan hajnali három felé kanyarodik az órám, azon gondolkodom, hogy mocsok gyorsan el kellene húznom aludni. Mivel reggel indulnom kellene ismét Dunapatajra, valószínűleg az egyik utolsó közös húsvéti ebédre.

Eddig a nagyszülők miatt jártunk le mindannyian unokák. Most viszont ez az apropó megszűnt, így nem tudom mennyire lesz majd a jövőben erre affinitásunk.

No de, egy dolog fog segíteni legyűrni a hajnali utazással kapcsolatos hírhedt ellenérzésem; késő délután már valószínűleg aszfalt lesz a lábam alatt és ismét a budapesti miliőt élvezhetem. Függök ettől a várostól mentálisan komolyan. Iszonyúan hiányzik.