Ezek vannak mostanában velem

by

·

A nagy költözés hevében szépségesen elrendeztem a bokám egy időre. Vagy is, nem is tudom mi történt, elég annyi, hogy múlthét végén a Jókai és a Szondi utca sarkán egy lépés után oltári nagyot takartam a sima aszfalton.

Azóta a jobb bokámra csak óvatosan merek rálépni. Hogy, hogyan sikerült ennek hátterén a hétvégi költözés, azt inkább ne is kérdezzétek…

Viszont szombat hajnali fél 7-re végeztünk vele, egy laza 10 órás intenzív etapot követően. A régi lakásról majd lesznek fent képek is, ha már nem dobozok és táskák közt élek.

No meg happening volt, hogy vasárnap este Tamással elindultunk fotózni a városba, miután ő elindult haza, nagy eretnekségre vállalkoztam, és felmentem a Nyugati téri fellüljáróra, ami ugye le van zárva a dorgalom elől. De úgy gondoltam, hogy ha a csövesek bemehetnek, akkor én is felmehetek fotózni.

Nos, a rendőr bácsiknak ez szemlátomást nem tetszett.
Van is egy képem, ahogyan éppen leparkol egy bütykös taxi a lezárt feljáróhoz, majd elkezd két jó képességű „járőrözni”, miközben nagyon bámulnak rám. De úgy tűnik, nem értékelték a művészetem, vagy elfogyott a türelmük, vagy pedig hirtelen a 3 autóból kettőnek sürgős dolga akadt.

De lényeg a lényeg, lemerült az aksim, így kelletlenül lemásztam, de Scoldnak nem kellett óvadékot lerakni értem a VI. kerületi kapitányságon, mivel a kék pizsamások addigra eltűntek.

Ebből a mókázásból is egészen finom képek születtek. Viszont legközelebb akkor mászom fel, amikor meglesz a 180°-os objektívem is.

Comments

35 hozzászólás a(z) “Ezek vannak mostanában velem” bejegyzéshez

  1. sanyoca avatar

    Pár képet feltehetnél. Jah, a bokádat meg pihentesd! 😉

  2. Tupacko avatar

    Jobbulast! Valami van 2009ben 😛 Ezidaig 4 ismerosomnek ment ki a terde, szakadt el valamelyik inja vagy eppen esett el es zuzta ossze magat (mindenik eset autobuszon). Lassan az otodik hete, hogy nekem is kiment a terdem. Harom het gipsz, 1 het pihenes, most meg ismet jarni tanulok … termeszetesen a jokor halom elmaradt dolog nekem is megvan (jobban mondva, neked mar nincs, mert hajnalra be tudtatok fejezni :P).

  3. Ákos avatar
    Ákos

    180 fok, juj az már elég forró…

  4. DjZoNe avatar

    sanyo, elvileg ma utólérem magam, addig meg ezeket böngészd: http://pixtory.djz.hu/

  5. Andor avatar
    Andor

    Megnéztem a fent linket nemhogy izgatnám magamat az államvizsga miatt az oszlopos madaras kivilágított kép az tetszett…

  6. DjZoNe avatar

    Hősök terét akartál mondani :)))

  7. Andor avatar
    Andor

    🙂

  8. zsófi avatar
    zsófi

    Az gáz, h nekem a bokádról megint csak az jut eszembe, h nem bírod a mototorosokat, a bicikliseket, nem vezetsz ÉSSS még a 4 km/h is sok? :)))

    JOBBULÁST, kis pingvin :***

  9. DjZoNe avatar

    Kis pingvin, na szép… 😀

  10. sanyoca avatar

    wow, nem is tudtam erről az oldaladról, gyorsan írtam pár képedhez ezt-azt 😉

  11. Ákos avatar
    Ákos

    Én a bokádról akarok képet :$

  12. Trisha avatar

    A taxisokkal még nem volt baja -.- (Kéne már egy taxisblokád:DD)
    :DD

  13. DjZoNe avatar

    A taxisokat szeretem 🙂

  14. zsófi avatar
    zsófi

    Ezt jól jegyezzétek meg és majd dörgöljétek az orra alá, a következő „Nénikéjét a Taxi 2000-nek avagy miért ne velük” poszt megírása utána. :PPP

  15. zsófi avatar
    zsófi

    Ezt jól jegyezzétek meg és majd dörgöljétek az orra alá, a következő „Nénikéjét a Taxi 2000-nek avagy miért ne velük” poszt megírása után. :PPP

  16. DjZoNe avatar

    A Taxi4-ről írtam anno egy ilyet, de akkor is az adott sofőrrel volt gondom, és nem a taxisokkal en general. Mivel mocsok sokat taxiztam nem általánosítok, mert a nagyrészük igen is korrekt.

    Találkozik az ember patkányokkal, akkor felhívja a központot, kér az ember egy etikást, elmondja a hasfájását, és majd ők intézik a dolgot.

  17. zsófi avatar
    zsófi

    Rám szartak, mikor felhívtam a diszpécsert, h miért vitt be a taxis az állig felfegyverzett rohamrendőrök és a tüntetők közé…

  18. Ákos avatar
    Ákos

    ott tartottál műsort? 🙂

  19. Trisha avatar

    Zone fura egy ízlésed van, meg kell hagyni :DD
    (Bár ezt eddig is tudtuk:DD)

  20. DjZoNe avatar

    A tavaly előtti október 23.-i balhé közepéről taxival mentettem ki az egyik barátom, a Nyugati téri oszlatás megindulása előtt kb 2 perccel. Történetesen akkor ért be a vonata a Nyugatiba…

    Zsófi, panaszoltam már be pár taxist, akik utánna el is lettek küldve a társaságtól.

  21. Andor avatar
    Andor

    na igen de azért volt nálam már akkor a biztonság kedvéért egy-két jól kiképzett Közel-keleti harcmodorban jártas SÜN…
    JAh igen és az a taxi enyhén matt zöld színben pompázott:
    http://www.univer.omsk.su/students/lachin/t80.jpg