Nos, a helyzet az, hogy az elmúlt héten kellett elkészülnöm az egyik céges projekttel – amivel így is csúsztam egy napot – ezért meglehetősen keveset aludtam.
Olyan életritmust próbáltam kialakítani, hogy pihenni is sikerüljön, de dolgozni is tudjak közben. Nos, ez igazából annyira nem sikerült…
Rájöttem arra, hogy a hajnal, nem az én világom. Próbálkoztam olyasmivel hogy hazaérek, este 9-kor, némi túlóra után, majd azonnal lefekvés, felkelek, hajnal 3-kor, és újult erővel dolgozom, majd 7-8 körül befáradok az irodába, és ott is tolom tovább a szekeret.
Nem tudom valójában kitől hallottam, azt a baromságot, hogy az éjfél előtti alvás duplán számít, meg az értékesebb a pihenés szempontjából, de 100%-os bizonyossággal állíthatom, hogy kapitális baromság.
Legalábbis nálam nem működik. Ugyanis hiába aludtam 6 órát, mocsok erős fejfájással sikerült ébrednem hajnal 3-kor, és rosszabb állapotban voltam, mint ha nem aludtam volna…
Bezzeg, amikor hajnal 2-ig ébren voltam, és reggel 7-kor keltem kipihentebb voltam. Trükkös ember kísérlet ez magamon. ( A következő állomás a hobbi sebészet lesz szerintem, amikor is kicserélem a két vesém egymással. 😀 )
Csütörtökön már annyira szarul voltam, hogy megálltam a mellékhelység hatalmas tükrénél és a nyaki artériáimnál látszott a szívritmusom. Talán sok volt a vér a koffeinemben, vagy pont túl kevés nem tudom…
Végülis, aznap előbb eljöttem, és mielőtt megtartottam volna a szokásos sessiont a könyvelőmmel aludnom kellett 2 órát, mert alig álltam a lábamon.
Végre pénteken, már önmagam halovány másaként, és nem csak egy arctalan, torzon-borz, borostás árnyékként jelentem meg az irodában. Már voltak akik fennhangon nevetni is hallottak, és a kedély állapotom is elkezdett a normális felé tendálni, a koffeint pedig távolra száműztem magamtól.
És igen, rengeteg telefon volt a héten amit nem vettem fel, rengeteg email, amire nem válaszoltam.
Hadd legyek néha én is önző, és döntsek úgy, hogy kimerülten nem foglalkozom senki másnak a szarjával, hanem olyan önző genny leszek, és alszom.
Ez van.
Kávé, csoki és izgalom….
Ehh, az ejfeli fekvessel az a helyzet, hogy igaz, de nem a fizikai ejfelre kell gondolni. A bioritmusodhoz kepest jo 12 elott fekudni. Ha te sokat ejjelezel, marpedfig a blogodon keresztul ugy tunik, akkor neked siman jo, ha 12kor fekszel le es 6-7 kor kelsz. Nekem legalabbis ez jobban bejon, mint a 11kor fekszem, 5kor kelem, vagy 3kor fekszem, 9kor kelem 😛
A nyaki pulzus … nekem is latszik, ha faradt vagyok vagy egyeb okokbol magas a vernyomasom, ez szerintem termeszetes.
Hetvegen remelem kipihened magad, rossz dolog faradtan kezdeni a hetet.
drogozz o.O 🙂
Ez a kép nagyon üt:D
Ilyen pasit kiskacsával hol lehet kapni?!:D
A bejegyzést még nem olvastam el, de látom még mindig kirakod a lábát annak a nőnek, akivel együtt töltötted az éjszakát. 😀
Néha légy igeni önző 🙂 pihenni pedig muszáj. 🙂
szegény Zone 🙁 jah és ne drogozz, mert lefogysz 😀 😀
Azt meg ugye nem akarjuk.
te vagy ez a ronda szőrös buzi, aki a képen kilóg a kádból?
egyébként ki olvassa ezt a blogot? kinek írod, hogy „nos az a helyzet”? ha nincs semmi mondanivalód, miért blogolsz?
„kedves” rhonda, sajnos el foglak keseríteni, de a kép illusztráció. Egyébként pedig az említett bejegyzést nagyjából 120an olvasták, a blogom napi látogóinak a szám pedig napi 600-800 között van, a wordpress.com és a google analytics statisztikái eszerint is.
Egyébként nem kötelező olvasni. Hadd írjak már azt amit én akarok, arról amiről akarok, és úgy ahogy én akarok, anélkül, hogy ilyen taknyos szarháziak mint te beleugatnának.
Én aszittem több ezren 🙁
Attól függ,
karácsony körül az átlag napi 4500 volt, a rekord pedig egy 17.000-es nap…
Megnyugodtam 🙂
EZ A rhonda eléggé „kedves” teremtmény… 😀