Mert a kalauz elkésett

Nos, péntek este Székesfehérváron voltam Judit utó szülinapi buliján, és az alapos belvárosi esőzés okozta ronggyáázás után a legkézenfekvőbb járat a 21:38-as Déli pályaudvarról induló csodálatos személy vonat volt. Általában híresen az utolsó, sőt az utolsó utánni pillanatban tudok érkezni, ezért most megembereltem magam és taxival mentem, hogy biztosan oda érjek.

Indulás előtt 10 perccel sikeresen befutottam, megvettem a jegyem, elhelyezkedtem az egyébként elég szépen tele lévő, világítás nélküli, és minősíthetelen állapotban lévő wcvel megáldott szerelvényen. Eljött az idő, várjuk a sípszót, semmi. Múlnak a percek, már negyed órnál járunk, és még mindig annyit sem mondanak, hogy fapapucs. Egész, vagyis este 10 előtt pár perccel szaladt végig a kalauz a vonat mellett kivülről, majd loholás közben annyit elárult, hogy a BKV miatt késett…

Ja, hogy kérem szépen, az utas legyen itt, és fizessen, a kalauz, akinek meg ez a munkája, az teljes léleknyugalommal letudhatja annyival, hogy „a BKV miatt késtem”. Ezután a szerelvényen meglehetősen sokaknál leszállt a vörös köd, és vastag anyázás, valamit a jegy és bérlet átadás megtagadására vonatkozó buzdítások hangzottak el. Már csak azt vártam mikor fogják felkoncolni a kalauzt, ami – azért, valljuk be – meglehetősen jót tett volna az utazó közönség igazság érzetének.

Amikor jött jegyet kezelni, megkérdeztem tőle, hogy mégis mikor érünk fehérvárra, mire ő pofátlanul benyögte a menetrend szerinti időpontot. Ami távolról sem fedte a valóságot. És már csak azért is dühítő, mert lefelé, nem hogy faragtunk volna ebből a szépséges 20 perc késésből, hanem még jött is hozzá, így fél 12 után pár perccel, vagyis közel fél óra késéssel gurultunk be. Well done!