Közbiztonság 2009

by

·

A történet úgy indult, hogy egy kedves vidéki barátnőm a kisfiával tegnap délután feljött Budapestre,
mert a Heim Pál gyerek kórházba kellett menniük, kivizsgálásra.

Délután fél hatkor ültek a Blaha Lujza téren, a kisfiú a padon játszott édes anyja telefonjával, az anyukája pár lépésre állt tőle, a velük lévő férfi pedig az 5 lépésre lévő büféből próbált üdítőt venni.

Amikor is arra járt 3, 20-25 éves cigány, könnyű prédára vadászva el akarták venni a telefont a kis srác kezéből. Erre nyilván odalépett az anyukája, hogy talán ezt így mégsem kellene. Akibe menetrend szerint szintén bele kötöttek. Ekkorra ért vissza a velük vélő fiatal ember, ekkor dulakodás kezdődött, és egy kés is előkerült, jó raj szokás szerint.

A fiatal ember lélekjelenlétének, sportoló múltjának, és több küzdő sportban való mély jártasságának köszönhetően nem történt csak tragédia.

Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a büfé mellett állt két járőr, akik végignézték az eseményeket.
Majd csak miután a támadók menekülőre fogták léptek oda a sértettekhez és igazoltatták őket…

Nem gondolom, hogy ők azért kapnák a fizetésüket, hogy ingyen mozizzanak, hanem a nevükben szereplő módon, őrizniük kellene a rendet. Vagy mindenkitől elvárható, hogy több küzdősportot űzzön, és csak így merjen az ember utcára menni fényes nappal?

Ilyenkor azért megfogalmazódnak bennem kínos kérdések, miszerint a buzi felvonulás biztosítására voltak száz milliók. Akkor és ott a járókelőkkel tudtak a rendőrök arcolni, meg keménykedni. Amikor viszont valóban fel kellene lépni, akkor meg csak nézik a műsort?

A másik igen érdekes dolog, tegyük fel, hogy nem mernek oda menni, mert nem. De akkor miért megy oda kúrogatni a másikat, aki megtette azt, amiért őt fizetik? Nem kellett volna minimum megköszönni, megkérdezni, hogy megsérült-e, szüksége van-e orvosi ellátásra, szeretne-e feljelentést tenni a biztonsági kamerák felvételei alapján, vagy valami?

Mivel ismerősök, tettem lépéseket a felvételek megszerzése érdekében. Ilyenkor persze jönnek az alkotmányos korlátok, meg a személyiségi jogok, és az ártatlanság vélelme…

A magyar jogrendszer úgy szar ahogy van, valakinek az utcán az életére lehet törni fényes nappal az utcán,
hivatalos személyek szeme előtt, és még mindig ő az ártatlan?

Persze, jogosan lehet feljelentést tenni, a rendőrök ellen is, hogy nem látták el a feladatukat. Persze ez a feljelentést véletlenül el fog tűnni, ahogyan a biztonsági kamera felvételei is… Jó magyar szokás szerint.

Tudjátok, mondhat nekem bárki, bármit. Nem, nem élünk rendőr államban, és közbiztonság még véletlenül sincs. Viszont VAN cigánybűnözés.

Lehet ölni a rendőrségbe sok-sok száz milliárd adó forintot, és még sem mehetsz ki nyugodtan, egyedül az utcára.

Ez, ma Magyarország.

Comments

12 hozzászólás a(z) “Közbiztonság 2009” bejegyzéshez

  1. Patai László avatar
    Patai László

    Kemény és mocskos világban élünk! A rendőrök meg basszák meg! :S

  2. wildgica avatar

    Hát, ez nagyon kemény… 🙁

  3. kolompárorbán avatar
    kolompárorbán

    Zone

    Én mondtam már, tudnék együtt élni a gondolattal, a tudattal.
    Adjatok egy desert eagle-t. Sok lőszert. Hívjatok össze rendkívüli parlamenti megbeszélést. Zárjátok be az ajtókat… Lenne pár új törvény.
    Ezekután bevállalom a teve utcát, meg buda pár utcáját is…

  4. stoner avatar
    stoner

    mocskos féreg rendőrök. már nem kell sokat várni, hogy normális viszonyok legyenek, közeleg a választás. akkor végre azok, akik kitenyésztették a cigánybűnözést, meg ezeket a patkány rendőröket, el lesznek takarítva (börtön, vagyonelkobzás).

    a Jobbik a megoldás. ez van.

  5. DjZoNe avatar

    Legyen így!

  6. Andor avatar
    Andor

    újabb rendőrségi szégyenfolt
    undorító ez a hozzáállás, szolgálati fegyver csak nehezék?

  7. Sape avatar
    Sape

    Ez az eset nem csak a rendőrség-ről szól, hanem arról is, hogy milyenek annak közkatonái. Ok seggbe kell rúgni a fejeket, de ezekkel a taknyokkal mi lesz akik nem védenek meg egy gyerekes anyát még egyenruhában sem, még azzal sem, hogy megmutatják magukat, amitől valószínűleg ugyancsak megfutamodtak volna a támadók.

  8. Barát Csaba avatar

    Nekem ebből is az jön le, hogy a fővárosban szörnyen pimasz bűnöző cigány bandák vagy szörnyen pimasszá lett cigányok garázdálkodnak.

    A rendőrök pedig vagy szörnyen korruptak vagy pedig hihetetlenül lusták és csak magukra gondolnak. Habár ha az utóbbi, akkor valószínűleg könnyen korrumpálhatóak is.

    A főváros romlottságosán nem is igazán tudok csodálkozni, hiszen a romlott vezetéshez ott vannak legközelebb az emberek meg a hivatalok.