Dj Szövetség Díjkiosztó 2010

Napok óta írnak a különböző zenei oldalak a Lemezlovas Egyesület díjátadójáról, no meg arról, hogy Dévényi Tibi bácsi és a pöttyös labdája életmű díjjat fog kapni.

Ezért gondoltam egyet, felhívtam BanDJ-t, hogy érdeklődjek az eseményről.
Mondta, hogy várnak sok szeretettel, így tegnap este a Moulin Rouge-ban voltam, a Dj Szövetség éves díjátadó gáláján.

A programról annyit tudtam előre, hogy átadják az Év Dj-je díjjat, az Év Producere díjjat, valamint az Év Felfedezettje díj is gazdára fog találni, az előre ismeretett életmű djí mellett.

Az év DJ-je díj jelöltjei:

  • Andrewboy
  • Bárány Attila
  • Hamvai P.G.
  • Szatmári
  • Vajkó
  • Wallas

Az év producere díj jelöltjei:

  • Belocca
  • B-Sensual
  • Jay Lumen
  • Myon & Shane 54
  • Stereo Palma

„Dj Szövetség Díjkiosztó 2010” bővebben

Club CUE – Dj Verseny

Múlthéten Gödöllőre figyelt az elektronikus zenei scéna egy pár napig, mivel ott zajlott a Club CUE dj verseny. Közel 50 indulóból a neves zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbat, vagyis inkább a legjobb hármat.

A zsűri tagjai Newl, Bárány, andrewboy, Joenathan, és eredetileg Danny L lett volna még, de ő az útviszonyokra hivatkozva sajnos nem ért oda.

Eltekintve attól, hogy a végeredmény szerintem bunda volt, az első három helyezett kiválasztásáig egyetértek a dologgal.
„Club CUE – Dj Verseny” bővebben

BKV sztrájk, mint olyan

Nos, a helyzet a városban a hét elején egészen drámai volt, amikor elkezdődött a nagy szakszervezetes munkabeszüntetés.

Eleinte anyáztam erősen, hogy egy forintot nem emeltek a fizetésemen írd és mondd 3. éve, de konkrétan egy forintot sem, és mégsem lázadok. Persze, ilyenkor jönnek a kontrák, hogy de nem mindegy hogy mennyit nem emelnek. Tény, de ettől még ugyanúgy az infláció követés járna, ugye…
„BKV sztrájk, mint olyan” bővebben

Amikor felkerül az í a pontra

Vannak dolgok, amiket nagyon várunk, parázunk tőle, majd amikor túl vagyunk rajta, csal hápogunk, hogy basszus, ettől tartottunk ennyire?
Ettől féltünk ennyire? Erre készültünk ennyit, hisz ez tök sima volt…

Míg, van a másik véglet, amikor az ember visszanézve, azt mondhatjuk, Vörösmarty szavaival, hogy Ez jó mulatság, férfimunka volt. Vagy akár nőimunka, tök mindegy.

A második mindenképpen maradandóbb lesz, hosszútávon.
Talán, pont ezért, mivel megküzdöttünk érte, nem lehetett – nem szabadott – félvállról venni, mivel annak beláthatatlan következményei lettek volna. Vagy éppen tragikus.

Ez a második erősen katartikus élményt nyújt, olyat amire az ember mindig emlékezni fog, míg az elsőt lehet, hogy másnapra el is fogja felejteni.

Az első példában említett volt nálam például az érettségi. És nagyjából ez az egy, ami így eszembe jut, mivel a többit meg sem maradt.
A másodikból sokkal többet tudnék felsorolni. Például ide tartoztak, a soha véget érni nem akaró újsághordások tizenévesen,
a kútásó korszakomból, a legtöbb helyszín élénken él bennem, mert megmaradtak azok a helyek, ahol az életemmel játszottam, nap mint nap.

De ugyan így nem fogom soha elfelejteni, azokat az átvirrasztott éjszakákat, amiket a zottarella.de fölött töltöttem,
vagy azt a 7 órát, amit a Sláger Rádió Szimpátiakoncerten álltam végig bokáig vízben.

Vagy az elmúlt, közel 2 hónapos időszakot, amit ma megkoronáztunk a Magyar Telekom Évindító 2010 nevű eseményével.

„Amikor felkerül az í a pontra” bővebben