Club CUE – Dj Verseny

Múlthéten Gödöllőre figyelt az elektronikus zenei scéna egy pár napig, mivel ott zajlott a Club CUE dj verseny. Közel 50 indulóból a neves zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbat, vagyis inkább a legjobb hármat.

A zsűri tagjai Newl, Bárány, andrewboy, Joenathan, és eredetileg Danny L lett volna még, de ő az útviszonyokra hivatkozva sajnos nem ért oda.

Eltekintve attól, hogy a végeredmény szerintem bunda volt, az első három helyezett kiválasztásáig egyetértek a dologgal.

De erről majd később, először a klubbról.

Nos, a Club CUE, vagy Club Q, ahogy tetszik, ha Pest felől érkezik az ember, és nem M3-ason jön, hanem a hármas főút felől, akkor igazából el sem tudja téveszteni. Mivel konkrétan a első utcában (Ganz Ábrahám) található, a régi Ganz területén, ahova a hév alatti átjárón kell áthajtani, ami nekünk elsőre nem tűnt fel.

Önmagában a hely igényes kialakítású, bár első ránézésre picit szűkösnek tűnt. De az éjszaka folyamán kiderült, hogy szép mennyiségű, szórakozni vágyó fiatal elfér itt.

Az elődöntő nagyobb szarvashibák nélkül ment le, bár voltak szépen hibázások mindenkinek, no meg rosszul felépített produkciók, oda nem illő darabokkal.

A 8 elődöntősből a zsűri némi mérlegelés után választotta ki a 3 legjobbat. Ez pedig Kitto, ThomX és Jason Mill lettek. Egyikük bejutása sem meglepő, mivel tényleg ők voltak a három legjobb. Maximum én más sorrendet állítottam volna fel köztük.

A döntő úgy zajlott, hogy gyakorlatilag az esti buli részét képezte, olyan formán, hogy a döntősök az esti buli keretében játszani fognak 15-15 percet, nagyjából 1 órás különbségekkel, és így hajnal 2-re lesz nagyságrendileg végeredmény.

Ami a döntőben engem zavart, hogy Kitto, aki bár technikailag a zsűri szerint a legjobb volt, mivel 3 lejátszóval tolta végig, a selejtezőben, az elődöntőkben is, és a döntőben is ugyanazt a szettet adta elő. Ugyanazokat a számokat, hasonló sorrendben. Számomra, egy jól begyakorolt feladatnak tűnt (így sem hiba nélkül), mint valódi zenélésnek.

A zsűri le volt nyűgözve attól, hogy egyszerre 3 lejátszón pörgetett, de ez a döntőben, amikor közönség is volt, nem volt előny. Őket igazából nem érdekelte, azt a hangzást, ami kijött, két lejátszóval is meg lehetett volna csinálni. Viszont, komoly hiányosság volt a színpadi mozgás, és a közönséggel való interakció teljes hiánya.

Ez a két dolog, fontosabb, mint hogy hány lejátszón pörgetsz, ha nem így van, kövezzetek meg. Fapofával zenélni pedig ha döntő, ha nem döntő, akkor is nagyon gáz.

Jason volt a döntőben a második, ő is megmutatta, hogy képes 3 lejátszón tolni a dolgokat, egy apró csúszástól eltekintve ez össze is jött neki. Energikus és ütős szetet játszott, ami bár nem a hely szellemének feltétlenül megfelelő modern tánczenés cucc volt, inkább a progresszív. De a közönség nagyon értékelte.

Harmadik, és egyben utolsó döntős ThomX, pedig modern tánczenésre vette a figurát, némi mikrofonozással, de tökéletes technikával, jól összeállított zenékkel. A zsűri főleg az eleganciáját emelte ki az elődöntő során, ami nem csak a megjelenésére volt igaz.

A fent elmondottak dacára pedig Kitto volt az, aki az egy személyessé zsugorodott zsűri szerint a legjobb volt.

Bár, az eredmény – mint már említettem – több induló szerint (és szerintem is) is bunda volt. Erre a fent elmondott technikai és szakmai dolgokon kívül más jelek is vannak.

1., Az eredeményt egy olyan papírról olvasták fel, ami végig, a döntő alatt már a műsorvezető mappájában volt. És bár az eredményhírdetés, és az utolsó versenyző színpad elhagyása között eltelt kb. fél óra, közben Newl azzal volt elfoglalva, hogy a közönségnek zenélt, nem pedig az értékeléssel, ami viszont megvolt azon a papíron, amiről az eredményeket ismertette Zola…

2., A dolog másik oldala, hogy a döntő kezdete előtt a női wc-ben elszólta magát Kitto barátnője, hogy megmondták neki, hogy ő nyer. Már csak azt nem tudom, akkor miért kellett eljátszani a mű meghatódást eredményhírdetéskor.

3., Gondolat ébresztőnek, még egy harmadik dolog. Vajon van-e összefüggés Kittó (vagy hívjuk DonDee J.-nek?) csókossága, és aközött, hogy felkerült a remixe a legutóbbi Hamvai PG & Roberto Winny lemezre? Nem véletlenül ezért kellett neki győzni..?

Az eredményen változtatni úgy sem lehet, ezért inkább most beszéljenek helyettem a képek.

“Club CUE – Dj Verseny” bejegyzéshez 106 hozzászólás

  1. Én mint a Kitto barátnője…először is… az hogy az irigység beszél belőled az nem az én gondom. De igazán meghallgatnám hogy kinek „szóltam én el magamat”?Azért ez már sok hogy engem is belekeversz. Nagyon tudlak sajnálni téged,hogy nem tetszett a verseny végeredménye. Melyik zene volt ugyanaz a 3 szettből? ha nekem ezt megtudod mondani meghajlok tudásod előtt. Amugy meg… miért nem vállalod fel h ki vagy?
    Nem csak a Kitto-t járatod le ezekkel a hazugságokkal hanem a Qt is, és a zsűritagokat is.

  2. Érdekes, amikor kérted, hogy Zolával fotózzalak le,
    még tudtad ki vagyok… Egyébként nem hiszem, hogy űrtudomány a nevemre rákeresni wiwen, ha már „nem vállalom fel ki vagyok”…

    Nem az irigység beszél belőlem, ugyanis nem versenyeztem. Viszont ettől véleményem még lehet. Például a Dopeman akapella benne volt minden szettben, amit tőle hallottam. Az elődöntőben is, a döntőben is. Ez pedig egy ilyen szintű versenyen gáz.

    Lejáratom a zsűri tagokat? Tegnap előtt, a Dj Szövetség díjátadó gáláján Bárány Attila a színpadon beszélt arról, hogy van olyan, amikor az ember nem dönthet úgy ahogy szeretne, hanem valakire szavaznia KELL… Ezt segítsek értelmezni, vagy sikerül magadtól is?

  3. Figyelj ide. Amég én szépen beszélek veled te ne nagyképűsködjél légyszives.Ugy gondolom normális hangvételbe szóltam hozzád..Meg lehet hallgatni a video felvételen a zenéket, és ha te megtalálod még 1szer a Dopeman acapellát akkor nemszólok egy szót sem. Mert az csak az utolsó fordulóban, a bulin hangzott el. Az meg a Másik hogy mindenki tudja hogy te nagyon „húzol” az egyik versenyző javára, aki persze szintén egy nagyon tehetséges ember. De ez most így jött össze. A Kitto megérdemelte a győzelmet, de ha neked ez nem tetszik, jövőre jelentkezz zsűrinek…
    Azt meg végképp nemértem h miért kell belekeverned engem is…legutolsó aljas dolognak tartom hogy bele kevered a magánéletet. Az én számból ilyen nem hangzott el ezt teis kurva jól tudod…

    Persze a véleményed meglehet,ha neked nemtetszett,vagy mást jobbnak találtál.Mindenki saját maga dönti el.de attól még nem kell hazugságokat állítani.

  4. „Mindeki tudja hogy nagyon húzol egyik irányba” 🙂

    Ez különösen kedves. És még én személyeskedem.

    Akkor elmondom, mit takar az, hogy „én más sorrendet állítottam volna fel”.

    Szerintem ThomX volt az, aki megérdemelte volna a képzeletbeli dobogó első fokát, az ottani produkciója alapján, és milyen érdekes hogy vele aznap találkoztam először.

    Ugyan, amit Jason játszott közelebb áll az én zenei ízlésemhez, de sajnos, neki nem volt akkora gyakorlata mint a másik két döntősnek.

    Elfogulatlanul, és nem személyeskedve szoktam beszámolókat írni, de te ezt nem tudhatod.

    A véleményem pedig akkor is ez.

  5. Hi! Azt szeretném megkérdezni hogy az elődöntőn készült képeket hol lehet elérni, ha el lehet érni valahol egyáltalán. Nem akarok beleszólni a vitába, ez egy cikk, kritikával, személyes véleményt is belevitte. Kész. Inkább azzal törődjetek hogy a 2 hónap rezidensi szerep után hol zenél Kitto, mert ha jól tudom úgy rúgták ki Rose-ból, hogy a lába sem érte a földet. Előre is köszi az infót!

  6. Elődöntő? 🙂
    Annak a képei vannak fent, meg a döntőé. ( Igaz, az első két elődöntősről lemaradtunk :'( )
    Selejtezőkön viszont nem voltam ott, azokkal kapcsolatban szerintem a ClubQ-sokat kérdezd.

    Egyébként, a ClubRose oldalán szereplő flyer szerint szombat este Kitto zenél.
    Nem tudom honnét van az infód, de meg kéne vakargatni azt a forrást 😉

  7. Szimplán a tulaj lányától:D Vagy régebbi a flyer vagy sikerült magát visszanyomnia én nem tudom:D Bocs elírtam selejtezőt akartam írni :$

  8. hali!
    azt nem tudjátok véletlenül, hogy a kamera az csak kivetítés céljára szolgált, vagy rögzített is mindent?
    és ha felvette akkor ezeket meg lehet nézni valahol?

    üdv:
    atesz

  9. Igérték a felvételeket többeknek is, de még senki sem kapott.
    Legalábbis akikkel beszéltem erről.

  10. Felvételek voltak az tuti, nem csak a kivetítésre szolgáltak, de egyenlőre senki nem kapott semmit még úgy tudom.

  11. Kitto egy profi dj szerintem,a környékben nincs is ilyen lemezlovas aki ilyen dolgokat elért volna mint ő!de akkor is egy beképzelt fasz!ennyi!!!!!44

  12. Gianni nagyon rosszul tudod mert nem a kittot hanem a másik dj-t baszták ki a roseból. valami andrew g.t amúgy én azért utálok a roseba járni mert utálom azoknak a szőke pultos lányoknak a savanyú pofájukat nézni! amúgy jó lenne a hely!

  13. Gianni
    kössz szépen a felvilágosítást… érdekes volt olvasni a hozzászólásodat.
    De szerintem senkinek semmi köze a Rose belső dolgaihoz és nem kéne pusztán irigységből ilyen hülye hazugságokat terjesztened.

  14. Timi,
    nem látok bele a dolgokba, sosem jártam a Rose-ban (nem is tervezek), de ebben én nem láttam irigységet 🙂

  15. Max ha Gianninak fáj a foga a rosera, aminek nagy valószínűsége van hisz a tulaj lányával jóba van 😀
    és megy a furkálódás.

  16. mivel a Te számodra Gianni csak egy ismeretlen hozzászóló de én ismerem igy biztosan tudom hogy az irigység és a rosszindulat beszél belőle.

  17. Milyen Timi vagy te?:D Szerintem nem ismerjük egymást. Nem vágyom a rose-ba, se bulizni, se játszani. Nekem azt mondták hogy ezek után ki fogják rakni a Kitto-t. Tehetek én róla hogy nem így tettek? Nem. Akkor meg?:D Nagyon nem érdekel elhiheted 🙂 Jobb helyem van egyenlőre zenélni mint a rose el kell keserítselek számomra ismeretlen Tímea.

  18. Számomra a vita innentől lezártnak tekintett. Nyugodtan irkáljatok, fikázzátok ki ezt, fikázzátok ki azt, eredményen nem változtat, senkinek nem lesz jobb tőle. Kicsit legyetek már felnőttek. Köszi.

  19. hidd el ismerjük egymást legalábbis annyira igen hogy biztosra irjam amit irtam.. de mind1…
    jobb helyed zenélni??? :D:D:D haggyuk már
    meg ugyan mik után kéne kirugni a kittot? talán olyan nagy bűnt csinált? pffff
    ahelyett hogy egyesek örültek volna neki hogy nyert a kitto még ilyeneket magyaráznak..tiszta szégyen.. te meg még ilyen valaki szavára adsz és még leis irod ide ahol senkinek semmi köze hozzá…

  20. Te Gianni. Életedben nem discoztál még sehol 😀 A Kutya sem ismer téged.
    nem tudom mire teszed magad XD
    Fika dj 😀

  21. Ki kell ábrándítsalak. Dec 27 Diákbuli a Q-ban. Karácsony a zaccban. Nameg jópár szalagavatós zártkörű a Q-ban. Csekkold a plakátokat. Meg a képeket fromon 🙂 és nem itt van a vége 🙂 Nem teszem magam. Leírtam hogy nem vágyom a rose-ba. Kész.

    Timi én téged NEM ismerlek. Kiderítettem hogy milyen Timi vagy te. Ha jól mondták akkor te a rose-ban dolgozó Timi lehetsz. Na ki kell ábrándítsalak ismét, hogy téged a büdös életben nem láttalak, és egy szót nem beszéltem még veled rgo NEM ismersz és én sem ismerlek téged. Hála istennek. Még mindig nem bírjátok felfogni hogy rohadtul nem érdekel a Kitto sorsa.Nem vágyom a helyébe lépni.

  22. nem azt mondtam hogy én valaha is beszélgettem veled (ennél azért jobban megválogatom azt hogy kivel állok szóba) hanem azt hogy ismerlek tudom kivagy és hogy miért irtad azt amit irtál ennyi…
    mire vered magad a sulis szalagavatókra ?? 😀 haggyukmár.. amint elballagsz abból a suliból más fogja csinálni a bulikat..egy másik NO NAME „dj” vagyis aki annak hiszi magát és ingyen elvállalja majd a hasnolo bulikat.. ettől te csöppet sem vagy dj :D:D:D
    tudod minden suliba van ilyen hozzád hasonló……….
    ha annyira nem érdekelne a kitto sorsa nem magyaráztál volna róla… irigy vagy és kész..:D nyalod a seggét egyes kétszünű embereknek.. olvasd csak vissza az első hozzászólásodat…
    jah és ha szeretnél sem tudnál a helyébe lépni mivel ahoz te kevés vagy :D:D:D
    és nem kell megmagyaráznod a semmit inkább menj és pletykálj tovább undoritó mondon más háta mögött az te olyan jó forrásoddal

  23. Csapd fel az értelmező kéziszótárt, mert az ismerni valakit nem azt jelenti hogy véleményt nyilvánítani róla hallottak alapján 😀 Még mindig nem verem magam, de sebaj. Nem pletykálok senki háta mögött az olvassa el aki akarja. Ne találgassatok meg dobálózzatok ennyi hülyeséggel. Elég erősen hajlotok arra, hogy mind a Kittot, mind a helyet lejáratjátok ezzel a stílusú fórumozással…

  24. Félreértések elkerülése végett nekem nem az az életcélom hogy DJ legyek, ez csak egy hobbi.

  25. Hellosztok…
    Szerintem a Q-ba nem egy ilyen gyerek kell mint a kitto. Mikrofon sehol, peig számomra alap hogy felvegyem a kapcsolatot a közönséggel. Ilyen ócska és régi slágeres zenékkel nem is nagyon kell sehova, esteleg egy Classic partyba… Meg nem értem miért nagy cucc hogy 3CD lejátszó(ami egyébként szerdán is szarul jött ki, de mind1 a zsűrinek tetszett) A kitto egy olyan ember aki nem él a zenének, és egész este a cipőfűzőjét bámulja…

  26. na te aztán különb vagy talán?? még azt sem tudod milyen zenét játszik.. miről beszélsz milyen régi slágeres zenéket magyarázol??? egyáltalán nem olyan zenéket játszik… előbb talán tudakold meg aztán magyarázzál hülyeséget..
    még fel se mered vállalni hogy ki vagy te igazából tiszta szégyen az ilyen… ird ki a rendes nevedet előbb utána mondj véleményt ami ráadásul egy nagy hülyeség.. te még a stílusokkal sem vagy tisztába..
    de azért a közönséggel felvennéd a kapcsolatot 😀 😀 😀 haggyuk már kivagy te egy 12 éves gyerek aki számára csak egy stílus létezik a világon a többit meg meg sem tudja különböztetni…
    voltál te egyáltalán rendes nagy discoba?? mert ha igen akkor leeshetett volna hogy egy rendes buliba ahol normális korosztály bulizik nem sok kisgyerek azoknak nem hiányzik hogy a dj belemagyarázzon egy zenébe…
    ez a régi slágeres beszólásod meg tiszta viccc 😀 te is csak egy irigy geci lehetsz..
    ha olyan szar lenne a kitto akkor nem került volna fel a remixe a hamvai lemezére és nem játszaná magyarország egyik legnagyobb dj-je egy másik remixét…
    ezen gondolkozzál el inkábbb nem a sok hülyeségen amit össze hordasz

  27. erre el is felejtettem válaszolni ANONYM
    ” A kitto egy olyan ember aki nem él a zenének, és egész este a cipőfűzőjét bámulja… ”

    erre a beszólásodra annyi hogy hagy ne irjam le te mit csinálhatsz esténként…
    mert erre nagyon ráb….ál mivel a kitto csak is a zenének él a nap minden percében csak zenével foglalkozik.. lehet ezért is különb nálad meg a többi irigy g…től

  28. tudod mit inkább nagy szerencséd hogy név nélkül irtál… igy legalább nem tudok rámutatni a te hibáidra… de ami kési nem múlik 🙂

    kezdem sejteni ki lehetsz te ANONYM közönséggel kapcsolattartó irigy senki

  29. Szánalmas amit itt írogattok már.
    Végig olvastam ezt a fórumot is, és nekem az jött le, hogy ezeket azok a dj-k írták, akik nem állhattak a dobogó azon fokán ahol az a 3 fiatal ember állt.
    És akkor jöjjön az én véleményem..
    Szerintem minden Djnek magát mondó nevezzük embernek, nézzen magába, hisz mindenki előtt ott állt a lehetőség hogy abban a 10-20 percben ami rendelkezésre állt, egy olyat alakítson amire azt lehetett volna mondani hogy ez igen! De hát ilyen nem sok volt! Hallottam olyanról is aki ott találta ki hogy „hát most mit is játszak” ez meg viccnek tartom így nem lehet versenyre menni..

    Összegezve ne legyen nagy pofátok és a másikat fikázzátok. Hanem merüljetek bele a zenébe! Ha már djknem állítsátok magatokat.
    Ja és nem utolsó sorban ne a clubbot szidjátok azért mert nem voltatok eléggé felkészülve!
    Csak ennyit akartam leírni.

  30. Na figyeljetek öcsi sajtok!Aki nem ért a zenéhez,az maradjon csendben!Én hallottam Kitto zenéjét,és profi módon zenél.Anonym te nem merted vállalni a neved,pedig jó lett volna,hogy +tudjuk ki vagy!3cd-én?próbálj + te 1 cd-én játszani!Szívesen + hallgatnálak.Te egy tompa agyú lehetsz,és csak az irigység beszél belőled!!!Igen is ő csak a zenének él!És hogy régi slágereket játszik az is azt mutatja,hogy ő igazi vérbelei lemezlovas.Abban viszont igazad van,hogy nem a CUE-ba való,hanem ettől százszor színvonalasabb szórakozó helyre!!!!!!!Itt az egész nagy profi dj zsűri tagot lejáratjátok,mintha nem értenének hozzá.Pedig mindenki tudja,hogy azért lett első mert megérdemelte.Csak sajnos van nagyon sok irigy ember,aki nem akarja saját magának bevallani.Örülni kellene,hogy Magyarországon is vannak tehetségesek. Már pedig vannak szép számmal,csak sajnos itt Magyarországon nem tudnak érvényesülni,mert ilyen irigy emberek vannak,mint az itteni blogon is.Bárcsak te tudnád úgy nézni egész este a cipőfűződet,mint ahogy,Dj Kitto 5 percben lemixel 25 zenét!

  31. ja és ne járatjátok le a club CUE-t…mert az egy színvonalas hely!

  32. Hellosztok
    félre értés elkerülése miatt, bocsi ez egy olyan blog ahol véleményt lehet írni a másikról és ő ebből tanulhatna… de látom nektek ez nem jut el a tudatotokig… sajnálom ez van, nem szidni akarom a kitto-t hanem csak kritizálni és nem ugyanaz a kettő…

    és ha ti hívjátok magatokat „nagynak” akkor elég szánalmas hogy leálltok vitatkozni…

    a club tényleg színvonalas hely és nem járatom le, se a zsűri tagokat akiket jó ismerősömnek nevezhetek…

  33. Ui.: ha kitto ekkora nagy sztár akkor miért egy amatőr dj versenyre jön???

  34. senki nem mondta hogy akkora nagy sztár csak éppen azt hogy ez a cikk ami ŐT ócsárólja egyáltalán nem igaz meg a te hozzá szólásodban sincs semmi igazság.. mivel egyáltalán nem ismered ugyhogy nem értem miért mondasz róla ilyen véleményt mint pl hogy egyáltalán nem a zenének él miközben aki személyesen ismeri mindenki tudja hogy nagyon fiatal kora óta csak is a zenének él semmi másnak mivel ő ezt „főállásban” csinálja…
    ugyhogy ez egy undoritó beszólás volt részedről
    na meg a másik hogy régi slágeres zenéket játszik ezt sem tudom honnan vetted talán elkéne menned egy bulijára és meghallgatni milyen zenéket játszik igazából és ha megkéred talán azt is megengedi hogy bele nézz a cd-s táskájába ahol láthatod hogy nagyon is uj zenéi vannak olyan szinten jol felvan készülve zenékből hogy kevés környékbeli dj büszkélkedhet ilyennel.
    a másmik meg az hogy egy jó dj nem magának játszik hanem a közönségnek igy ha netalántán régebbi zenéket játszik max azért van mert a közönség azt kívánja…
    de rengetek stílusú közönséget tud szórakoztatni mivel Neki van mihez nyúlnia nem úgy mint egyes más környékbeli djknek akik csak egy stílust játszanak mert éppen az a saját kedvencük… na Én az ilyen djket nem nevezném annak..

  35. Timi,
    szerintem egy picit vedd a kezedbe az értelmező kéziszótárat és keresd ki a következő szavakat:

    – vélemény
    – kritika
    – ízlés
    – nézőpont
    – ócsárolás
    – igazság
    – beszólás (bár ez nem lesz benne)

    Ha ezekkel tisztában leszel, akkor van miről beszélgetni. Amíg a véleményalkotás, és a kritika szerinted „beszólás” és „ócsárolás”, addig nem egy fogalmi rendszerben élünk.

    Másrészt, attól, hogy eltérő az értékrendem, számomra más a jó és más a rossz, attól még azért lehet véleményem ugye? Vagy csak az a jó, ami szerinted az, és mindenki más hülye?

  36. most többnek érzed magad ettől a hozzászólásodtól?
    vagy talán valamit magadra vettél azokból amit leírtam ? 😀 (biztos)
    amúgy is te már ezzel a cikkel leírtad magad a hozzászólásaimban megnyugodhatsz nem rólad beszéltem.

  37. Akkor idéznélek a pontosság kedvéért:

    „csak éppen azt hogy ez a cikk ami ŐT ócsárólja egyáltalán nem igaz.”

    Szóval nem rólam beszéltél? 😀
    Te most vagy borzasztó sötét vagy, vagy rövidtávú memóriád vetekszik egy aranyhaléval.
    Bármelyik is az igazság örülnék, ha a továbbiakban a „szellemi magaslataidtól”, és Kitto fényezésedtől megkímélnéd az oldalam.

    Köszönöm.

  38. Ok biztos nagy tehetség a Kitto,de miért nem változtatja meg a nevét végre,hiszen a régebbi igazi pesti Dj Kitto jóval nagyobb sikereket ért már el pl.Lupa Beach partin minden évben 2000-3000 ember előtt zenél,a Retro Jeans hivatalos dj-je,ezenkívül fellépések mint pl. White Angel,Sunny…..
    http://djkitto.com ha valakit érdekel az igazi!
    Reméljük ez a srác belátja végre,hogy nevet kell változtatnia,mert a szakmában mindenki cikis dolognak tartja,és csámcsogja az utánzását!

  39. Dj szakértő és azzal akiről te beszélsz Kitto azzal mi lett? mert láttam hogy utolsó chart bejegyzése 2008 november(nem tudom pontosan)
    am csak kíváncsiságból kérdezem.

  40. (Amikor a döntősöknek néztem utána én is ráakadtam, és meglepődtem a név azonosságon. De nyilván ezért jött ki a Hamvai & Roberto Winny remix DonDee J. alias alatt)

  41. Kedves Dj szakértő!

    Nem hinném ,hogy Dj KITTO -nak + kéne változtatni a nevét!Tudod te hogy ő neki hány éve ez a neve?Mert én tudom!Ő még kis gyerek volt,amikor felvette ezt a nevet.Én nem tudom,hogy ahogy te írod,hogy a régebbi igazi pesti dj kitto-nak mióta ez a neve,de nem hinném,hogy ez lenne a családi-vagy utóneve!Hál istenek ,hogy nagyobb sikereket ért el mint a mi KITTONK.De ami késik nem múlik!Ami azt illeti nem hinném,hogy cikis dolog lenne,mert ha össze hasonlítanánk az éveket,akkor kiderülne,hogy kinn kéne csámcsogni!De te sem gondolod komolyan,hogy most ezt a mindenki cikis,csámcsogó dolgot beveszem! Ha te dj szakértő vagy,akkor valahogy másképp közelíted + ezt a dolgot.Szerintem!! De szerintem te vagy a második kitto,és ha ez így van akkor változtasd + te a neved.Csabának van igaza,hogy ez a fórum,nevetséges és gyerekes!!!Nem tudtok bele törődni,hogy a szerénységével,és az egyszerűségével mégis első lett!!!!!!!!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.