Fesztivál felhozatal

A napokban kezdték el szervezők csepegtetni az infót a nyári fesztiváljaik fellépőiről.
Ilyenkor jön a nagy kérdés, a „velem egy kora születésű” (haha) fiatalság számára, hogy akkor most hova is érdemes idén menni.

Az eddigi infók alapján szemezgetek abból, hogy mi az, ami számomra érdekes.

Fesztivál felhozatal

Part Fesztivál

július 28. – augusztus 1.

Ugye, korábban már írtam, hogy van egy kis közöm az agárdi Part Fesztiválhoz, és ha minden úgy alakul, ahogy a korábbi igéretek szóltak, akkor kint leszek 4 napot fotózni. Ezért, ha már úgyis minden szentnek magafelé hajlik a keze, hadd kezdjem ezzel a fesztivállal böngészést. Aztán pedig haladjunk időrendbe.

A fellépők közül engem zeneileg Mauro Picotto, Tocadisco, John Dahlbäck és persze a román kislány érdekel, aki mindig csak Inna. Nyilván, mint fotóst érdekes lesz számomra Akon, Sean Paul és Shaggy is. A többiek annyira nem kifejezetten, nem disco shit sem. De ez egyéni izlés dolga, ugye.

Volt

június 30. – július 3.
Egy szar szóviccel kezdeném, hogy bár itt még sosem VOLTam, idén sem tervezem. De, azért végig néztem a fellépőket.

Aki számomra az itteni felhozatalból érdekes lenne, az mindenképpen Billy Idol, Ed Rush, Parov Stelar és Massive Attack.

Balaton Sound

július 8. – július 11.
A helyzet az, hogy nyilván ez a fesztivál az, ami legjobban nekem való, zenei kínálat tekintetében. Viszont sátrazni, és balatonra lemenni bulizni elv, annyira nem.

Node, akik innét érdekelnek fontossági sorrendben: Hernan Cattaneo, Paul Oakendfold, Paul Kalkbrenner, John Digweed, Paul Van Dyk, Pet Shop Boys.

Sziget

augusztus 11. – augusztus 16.
Tavaly ugye voltam olyan barom, hogy napközben dolgoztam, este pedig kint buliztam, aztán pedig 3-4 óra alvás után iroda, és újra. Nos, ez idén másképp lesz, főleg, ha úgy alakul, hogy Szigetelek. Az idei felhozatal ígéresebb, mint a tavalyi.

Faithless, Infected Mushroom, Iron Maiden, Muse, Papa Roach és Bad Religion ami az eddigi színfoltok számomra az eddigi felhozatalból.

Ami még kérdés, hogy idén lesz-e Rió Summer Fesztivál, bár a tavalyi siker után miért ne lenne, a másik pedig, hogy a Bónusz Fesztiválon kik állnak majd a lemezjátszók mögé. Tavaly ugye 3 napos vipem volt, Rioba, de a Bónusz és ezzel együtt Ferry Corsten is kimaradt. Reméljük idén másképp lesz 🙂

A tavalyi botrányok után Balaton Music Wave gondolom nem igazán lesz, sőt Balatone-ról sem sokat hallani. Hegyalja fesztivál programja még nincs.

Szóval egyelőre ennyi 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.