A felzaklató vágta

Szombaton délután úgy hozta az idő, hogy kimentem az idei Nemzeti Vágta előfutamaira, amelyek a vasárnapi középdöntők selejtezőjeként szolgáltak.

Nem fejtem ki az álláspontom most a rendezvényről, mint magánember voltam kint, aki egy komoly géppel ment fotókat készíteni. Történt egy baleset, ami a történés pillanatában is súlyosnak tűnt, aztán elolvasva a mai híreket, és az esettel kapcsolatos sajtóközleményt rendesen felzaklatott.

Történt ugyanis, hogy a 10. futam második körében Szigetvár színeiben versenyző Le Songeur nevű ló és lovasa ifj. Czike Zoltán a déli átjáró utáni első palánknak ütközött, majd a lovas földre került, az elszabadult ló pedig nyitott belső szervekkel, és erősen sérült hasfallal futotta végig a futamot.

A tisztelet kör közben sikerült megfogni ismét az elszabadult telivért, ekkor már teljesen véres volt a bal oldala. A műsorvezetők nyugtattak minket, hogy csak súlyosnak tűnik a sérülés, de az ország legjobb orvosai sietnek a ló segítségére, stb.

Erre az este folyamán kijött egy ilyen sajtóközlemény:

Sajnálatos baleset a Nemzeti Vágtán

A Nemzeti Vágta első versenynapján (szeptember 17. szombat) a 10. előfutamban Szigetvár település színében induló lovas az egyik kanyarban a palánknak csapódott. A sajnálatos balesetben a ló oldala megsérült. A futamot követően a lovat szakember vette kezelésbe. Minden igyekezet ellenére a lovat sérülései miatt állatorvosi javaslatra és tulajdonosa döntése alapján az este folyamán elaltatták.

Budapest, 2011. szeptember 18.
Nemzeti Vágta Szervezőbizottsága

Nem vagyok, lovas, sosem lovagoltam, összesen kb. két kapcsolódási pontja volt az életemnek a lovakkal – az egyik hogy az azóta már teremőjéhez megtért keresztanyám férjéék lovakkal foglalkoznak, a másik pedig, hogy dolgoztam kb 3 hétig a Sóskúti Lovassportklubban, még amikor gyűrűs kútásással foglalkoztunk – de amikor elolvastam a közleményt, mérhetetlen és tehetetlen düh uralkodott el rajtam.

Nem akarom, nem is tudom, és nem is lehet a lovast hibáztatni, elég csapás ez a családnak (ha jól veszem ki a családnevekből az édesapa a ló tulajdonosa a fia pedig a hajtó).

Viszont, nem vagyok képes felfogni a azt a küzdeni akarást, amivel egy ilyen állat képes volt a halálba rohanni…

Mérhetetlenül sokkol az, hogy 5 méterrel álltam amikor történt a baleset, és a szemünk előtt futotta utolsó köreit, még akkor is amikor már szó szerint – és nem csak a költői túlzás kedvéért – vérben úszott a teljes baloldala, még mindig dolgoztak az ösztönei.

Amikor elolvastam a közleményt utána hosszú percekig bambultam magam elé.
Nem találom a szavakat még most sem… Teszem amit tudok, megosztom a képeimet, amiket a helyszínen csináltam az esetről.
Sajnos. maga a baleset nem látszik.

“A felzaklató vágta” bejegyzéshez 151 hozzászólás

  1. ééés igen. ez igaz. ez nem arról szól hogy lovas nemzet vagyunk, hanem hogy miből lehet pénzt csinálni. ezt nagyon szépen látja pár ember. mert mikor segíteni kell az állatokon akkor nem vagyunk semmilyen nemzet, csak vállat vonunk és annyi…..

  2. Ha Nemzeti Vágta akkor miért nem tudják megrendezni a Kincsem Parkban? Milliószor olcsóbb lenne és még biztonságos is úgy gondolom, ott még nem volt olyan, hogy egy ló a pálya miatt sérült volna meg.

  3. TALAN az egesznek az az uzenete hogy a ” NEMZET” az egy tartalmat veszitett fogalom, ezert lehet paradekra hasznalni es vagyalomban elo tomegeket manipulalni.Aludjatok szepen tovabb kis Balazsok!!!!!

  4. Ez felháborító, mások azzal védekeznek, hogy ezeket a lovakat erre tenyésztették! Had mondjam el, hogy a lónak ebben semmi büszkesége, semmi nyeresége, ő az életét adja az ember hobbijának. És remélem, hogy az elhunyt ló lovasának és tulajdonosának most marha nagy bűntudata van, mert ha nem akkor én teszek róla! Igen, szerintem a bikaviadalokat és a lovas versenyzést is be kéne fejezni. Nem tudom, hogy az, hogy egy felbőszült bika hátán ülni miért olyan nagy élvezet, és azt végignézni, ahogy a bika hátába éles rudakat szúrnak az miért olyan „mulatságos”??? És az emberek még fizetnek is azért, hogy egy bika meggyilkolását lássák! Kérdem én, mit tettünk mi az álatvilág javulása érdekében? Semmit!!! Lehet, hogy vannak álatvédők, többek között én is az vagyok, de ha nem lennének emberek, akkor állatvédőke sem lenne szükség, akik visszafejlesztik az EMBEREK által kipusztított állatfajokat!

  5. Ha a versenyt törölték is, a Facebookon sok ezzel foglalkozó közösség van. Hogy ez többet ne történhessen meg.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.