Életem legszarabb repülőútja

Repületem már elég sokat életemben, de idén nyáron öt alkalommal kellett vasmadarak gyomrában vendégeskednem.

Először talán a címtől eltérően essen szó, egy pozitív csalódásról, ez pedig számomra a germanwings volt, az idei nyári szezon előtt nem utaztam még velük, ezért egy kicsit ódzkodtam tőlük, főleg mert általában KLM/AirFrance kombóval utazom, ahová csak lehet. Amit olvastam róluk, abból az derült ki, hogy ők egy félfapados járat, van normális helyfoglalásuk, nem versenyfutás kérdése a helyek elosztása, mint mondjuk WizzAiren, és még némi cateringet is lehet igényelni megfelelő jeggyel.

Az bizalmatlanságomat a beszállás előtti körülmények erősítették, hogy – a reptéri dolgozók között, csak tornacsarnokként emlegetett – földszinti kapun át lehetett beszállni, aminek tényleg tornacsarnokra emlékeztető linóleumos padlója, és szaga volt, és busszal vittek ki a géphez. Az ilyen társaságokat nem szoktam szeretni…

A megnyugvásom, hogy basszus, ez mégsem volt egy rossz választás akkor következett be, amikor leült az előttem lévő sorba Chris Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója. Mielőtt köszöntünk egymásnak az futott át az agyamon, hogy ha neki rendben van a germanwings, akkor én sem fintoroghatok, és tényleg.

Korrektek voltak az egész út során, és az kölni átszállásnál is, főleg, hogy ott nem busszal vittek a terminálhoz, hanem a terminálba érkeztünk. Az egyetlen negatívum az volt, hogy az Ibizára tartó gép 2 óra késéssel indult, de ezt tudjuk be az időjárásnak.

No, de a lényeg, voltam olyan hülye, hogy Tripstán keresztül vettem repjegyet az Ibizia – Málaga távolságra, akik foglaláskor nem árulták el, hogy Iberia Airlinesról van szó, akiknél szarabb ügyfélszolgálattal még nem találkoztam. Történt ugyanis, hogy egészen véletlenül feladott poggyásszal érkeztem, és szerettem volna ezt nyilván magammal vinni hazafelé is.

Írtam ezzel kapcsolatban a Tripsta ügyfélszolgálatnak, akik magyarul írták a visszaigazoló levelet, így először magyarul. Kaptam egy választ, hogy ja ők csak angolul, németül, spanyolul, olaszul, franciául és oroszul adnak e-mail supportot. Leírtam a problémát akkor még egyszer angolul. Erre kaptam egy választ, amiben leírták a valós foglalási azonosítómat, és tovább irányítottak az Ibériához.

Mivel utálok telefonálni, gondoltam, hogy ezt le lehet egyeztetni írásban. Viszont a csodás Iberia oldalán nem volt egy rohad e-mail cím, contact form, semmi, csak a baszott nagy sárga telefonszám a láblécben. Elkezdtem a Facebookos ügyfélszolgálatukkal cseverészni. Ahol, egymásnak ellentmondó információkat közöltek, és teljes inkompetenciáról adtak tanúbizonyságot. Kaptam egy bit.ly-os linket, amin tudtam volna elvileg módosítani a foglalásom, és csomagot hozzáadni. Kattintás után már csak a remek „Session Expired” üzenet fogadott, az oldalukon a foglalásomhoz semmilyen formában nem tudtam hozzáadni.

Az ibizai reptérre érkezésemkor első utam ezekhez a szerencsétlenekhez vezetett, mivel azt írta a Facebookos válaszoló emberszabású droid, hogy majd személyesen eltudom intézni.

Természetesen nem tudtam, azt mondták, hogy ezt majd induláskor, vagy telefonon. Indulás előtt 2 nappal spanyol számomról felhívtam az ügyfélszolgálati számot, ahol csak spanyolul akartak velem cseverészni, és fel sem ajánlották, hogy esetleg angolul vagy bármi. Náluk nem az a második opció, mint nálunk a telefonszolgáltatóknál, hogy „for an english speaking operator press 8”.

Így nem maradt más hátra, minthogy az indulás napján checkinkor jeleztem, hogy lenne egy csomagom, mondták, hogy az drága lesz, mondtam nekik, hogy igen, ezt akartam elkerülni, és ezért próbálom két hete ezt a kibaszott csomagot hozzáadni a foglalásomhoz, de az ő impotens rendszerükben ezt nem lehetett megtenni… És persze, ha az ember elindul, és 1500 kilométerre van otthonról, akkor nem fogja a pénzt sajnálni, de milyen jó is lett volna harmad annyiból megúszni a csomag feladást.

Viszont, a valódi kálváriám, csak ez után következett. Üldögéltem az ibizai terminálban, miután beszereztem néhány szuvenírt a shopokban, meg cd-ket, italt és ilyesmiket a dutyfreeben. Valami fura kisgép gördült be, és tudtam, hogy na bazdmeg ez lesz a miénk, és tényleg. Ugyanis az Iberia leányvállalata az Air Nostrum flottájának ATR 72-600 -as típusú remek gépére szólt a jegy. Ami konkrétan egy szárnyakkal rendelkező BUSZ. És ez nem vicces, egyáltalán.

A csomagokat ugyan feladtuk, viszont az európai csomag standaroknak megfelelő kézipoggyászokat így is elvették a gépbe szálláskor, és ezt is a gépbe tették kívülről. Itt uralkodott el először rajtam a WTF fej. A gép rohadt kicsi, összesen 72 személyes, a beszállás és a helyszámozás is hátulról történik. Bár a helyszámozásnak semmi szerepe nem volt, mindenki odaült ahova akart, a légikísérők két ülésenként ültettek le egy embert, de így is voltunk összesen tizenhatan a gépen. Az összhatás amikor elnéztem az ülések fölött olyan volt, mintha tényleg egy buszon ültem volna, minden hangulatában egy buszra emlékeztetett. Azt leszámítva, hogy ott a társaság tulajdonosa nem vigyorog a háttámlára erősített tartóban lévő újság címlapjáról.

A legdurvább, ami miatt ez nekem rossz élményként maradt meg, az az volt, hogy ugye ezek a kis gépek nem mennek ugye a felhők fölé, így ha vihar van, természetesen rázza és dobálja a gépet, mint a franc. Így simán voltak, ilyen 2-3 méteres szintsüllyedéseink, amelynek következtében elkezdtem rosszul lenni, ami még repülőn sosem fordult velem elő. Konkrétan szédelegve léptem ki a gépből Valenciában ez a röpke 50 perces utazás után, és átkoztam magam amiért nem jöttem inkább komppal…

Ehhez képest Málagáról hazafelé a repülőutam WizzAirrel maga volt a mennyország.