Mandala a férfi útjáról

Elsőre meghökkentőnek hathat a cím, hogy a férfi útjához hogyan is jön a mandala, sőt, egyáltalán létezik-e ilyen mandala. A mandala ugye kört jelent az eredeti értelme szerint, egy olyan kört, amelyet meditációs objektumként szoktak használni, egy olyan ábrázolás, amelynek a létrehozása közben a létrehozónak jelen kell lennie, és átadnia magát az alkotásnak. Ilyen értelemben mandala az amiről mindjárt szó lesz, és ezekkel a szavakkal fogom ide a virtuális lapokra felfesteni, viszont a végén nem fogom összesöpörni, hanem itt fog maradni.

Ez az ábrázolás a 2014. december 6.-i rendszerállításon állt fel a maga teljességében, és mindannyian akik szemléltük, nem hittünk a szemünknek, hogy milyen ajándékot kaptunk aznap a Rendszertől – a terápiás tértől, a Mindenhatótól hívd, ahogy szeretnéd. Azért mesélem el az egészet, mert az én állításom volt, így egyrészt megtehetem, másrészt szeretném még egyszer, újra végig gondolni, végig menni a lépéseken, ezáltal újra végigjárva azt az utat, amit a térben a lélek végigjárt, és amin én is járok.

Maga az út a létesüléstől, a megfoganás utáni első tudatra ébredésnél kezdődik, a méhen belüli egység élményből, amelyben mindannyiunknak volt része, és amelyből mindannyian kiszakadtunk a születéssel. Azt az állapotot, ahol egyek voltunk a placentával, és ahonnét az egyik legnagyobb trauma volt elszakadni. Azt, hogy hogyan változik meg minden a megszületéssel, hogyan pótolja, tartalmazza, helyettesíti, vagy legalább próbálja helyettesíteni a születés utáni állapot a korábbi egységet. Hogyan alakul át az egység élmény, egy más minőséggé, ami valahol ugyanaz mint korábban, és valahol teljesen más.

Ez a folyamat első és legfájdalmasabb része. A kezdeti, örökkévalónak tűnő, állandó szerű, szinte már állóképes jelenetből kimozdítani az ott megrekedt lelket. Amikor a folyamat megindul, valamit végletesen “elrontunk”, szembe kell nézni azzal, hogy van más is mint az egység, és hogy ebben a folyamatban van mozgás, és hogy valami elindul.

Az anyával levésnek születés után szintén van egy felhőtlen, az első képhez picit hasonló, idillikus állapota. Ebből szakít ki minket a kamaszodás – hogy egy kicsit gyorsítsak a lélek útján, és egyszerűsítsek a képleten. Miután a lélek megtapasztalta az első elszakadást, a második már könnyebb lesz, főleg akkor, ha tudja, hogy nem a végtelen semmibe érkezik, hanem ha elindul a túloldalon is várja valami.

Az első elindulásnál a placentától indult, és érkezett meg anyához, ami valahol ugyanaz, valahol egészen más. A második indulásnál felegyenesedik, ki áll a gyereki szerepből, elindul a felnőtté válás útján, ahonnét egyet még visszapillant anyára, aki ott marad, és ott marad örökké a lelkében, a képét viszi magával, de az ő útja tovább megy, teljesen máshová. Ezen az úton már nincs egyedül. Legalább két segítője lesz, ezt nevezhetjük férfi és női energiának, nevezhetjük a felmenők férfi és női sorának, nevezhetjük Marsnak és Vénusznak, nevezhetjük bárhogy ahogy jól esik. A lényeg, hogy ők vannak, elérhetőek, ha akarjuk, addig kísérnek, amíg szükségünk van rájuk. Az elején nagyon, aztán kevésbé.

Remek képet adott át a képviselőm István ezzel kapcsolatban, a legjobban a repülős és az űrhajós hasonlatok stimmeltek erre az állapotra. Mintha ez a két erő két hajtómű lenne. Vagy éppen két hordozó rakéta, ami addig kísér, amíg a legnehezebb szakaszokon át nem jutunk, nem szakadunk el a földanya vonzásától, nem érjük el a sztratoszféra tetejét, ahonnét a saját hajtóerőnkkel is arra megyünk amerre szeretnénk.

Itt pedig a szeretnénk már nem kérdés, az állításban ez a cél végig a főszereplővel szemben ült, és mióta fel állt a gyermeki szerepből csak ő volt a fókuszban. Végig ott ült vele szemben, más szóba sem jöhetett, így amikor ő is felvette a szerep energiáit, azzal, hogy része lett az állításnak ő lett a cél, ahová meg kellett érkezni.

Hogy a zárókép kicsit vizuálisabb legyen, megpróbálom szavakkal lefesteni. A legjobb erre elképzelni egy kört felülről, mint amilyenek a mandalák általában. A lélek a kör közepén halad a legalsó pontjától a kör tetejéig, egy egyenes vonalon. Ebben a körben 90 fokonként vannak szereplők, vagy szereplő. Az alján van anya és a placenta, mint kiindulási pontok, a kör felező vonala mentén az egyik oldalon a férfi, a másik oldalán a női energia, akik az elválás közben minket segítettek, a kör tetején pedig az én képviselőm, és a számára a célt megtestesítő másik képviselő. A kép így teljes, szimmetrikus és egyensúlyban is van.

Ajándék volt ezt végignézni, és ajándék lesz, amikor teljes mélységében megérkezik majd hozzám a teljes üzenete, és a lélek is megérkezik arra a helyre, ahová az irányzéka mutat.

Ez a férfi lelkének az útja. Még akkor is, ha ilyen parentifikált alaphelyzetből, némi ödipális konfliktus egy részének elmaradásából származó nehezítésekkel érkezett az ember, mint jó magam.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.