Tak3n

Az egyik program a héten az volt, hogy csütörtök este elmentünk ezzel a drága nővel moziba, mostanában egy kicsit tömeg undorom van (egy picit sok volt a karácsonyi forgatag a belvárosban, meg az adventi vásárokban) ezért úgy gondoltam, hogy valami csendesebb helyszínen kellene megnézni ezt a filmet, így a CorvinMozi lett a választott helyszín, és a legkésőbbi időpont, mert ordas teendőink miatt csak ekkor értünk rá.

Mivel nem láttam az Elrabolva trilógia egyik részét sem (csak a kettőnek a trailerét, még 2012-ben valamelyik film előtt), így pedáns gyerekként arra fordítottam az elmúlt napban jelentős időt, hogy munka – közben, irodában, és hajnalban otthon – megnéztem az első két részt. Vagyis 24 óra alatt láttam mind három részt, így elég frissek voltak az élményeim.

Kikérdeztem a kollégáimat a filmről. Volt közöttük olyan, aki igazi rajongó, Bálint például a saját bevallása szerint legalább 10x látta az első részt. Ő azt mondta, hogy szerinte nem olyan jó ez a harmadik, mint az első volt. Valaki pedig azt mondta, hogy konkrétan szar a három. Ezután néztem fel csak IMDB-re és megdöbbenve láttam, hogy 6.6-nál járt az osztályzat. 7 alatti filmeket általában nem vagyok hajlandó megnézni, szóval jött a dilemma. De, mivel tetszett az első két rész úgy gondoltam, hogy mit nekem ilyen amerikai nézők véleménye, majd én eldöntöm, hogy mi tetszik és mi nem.

A film érezhetően más volt, mint az első kettő, már csak azért is, mert az utolsó negyedórát leszámítva nem is volt benne elrablás, szemben az első kettővel, aminek a gerincét ez a helyzet adta. Ilyen szempontból tényleg csalódás. Minden más szempontból a film rendben volt. A második rész után azt vártam, hogy valamilyen kapcsolata lesz az előző részekkel, mint ahogyan az albán szál volt a kettőben. Igaz, akkor tényleg a lehúzunk még egy bőrt a sztoriról érzése lett volna az embernek.

Elszpojlerezve a történet egy részét, ami teljesen abszurd és illogikus az egészben, az a kezdő jelent kapcsolata a történettel. A kezdő jelenetben ugye megölik Stuart könyvelőjét, majd negyed óra múlva hal meg Lenore, és a rendőrség számára Mills lesz a gyanusított, és nem azt le sem szarják, hogy Stuartnak megölték a könyvelőjét, majd a feleségét pár napon belül.

Innét a sztori számomra nagyon billeg. A vágás és az operatőri munka teljesen más, mint az előző részekben, így az összhatás is más, ez gondolom az új rendezővel magyarázható.

Ami egy kicsit számomra zavaró volt – nézés közben nem értettem miért, csak utána tisztult ki az ok – rövid jelenetekkel operált a rendező, így gyakorlatilag nem nagyon volt 3 percnél hosszabb jelenet, ami idegesítő.

A sztori a fenti következetlenséget leszámítva rendben volt, kellően fordulatos volt szerintem, aki átadta magát a történetnek, és nem ilyen szőrszálhasogató szemét, mint én, azok számára végig élvezetes lehetett. Én a film alatt a kisasszony fülébe végig kommentáltam a hibákat, de lehet, hogy jegyzetelni kellett volna őket, mert volt azért belőle bőven.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.