Napok óta tudom, hogy közeledik a Blog Action Day, amikor is a szegénységről kell, vagy kellene írnom, de valahogy nem igazán volt rá nagyon ihletem. Azt hiszem, a téma túl nagy és komplex ahhoz, hogy bárki is érdemben foglalkozzon vele.
Nézzük csak, hogyan is segíthetünk azokon, akik rászorulók, és most nem feltétlenül az utcán lakókról beszélek, bár ők is beletartoznak ebbe a körbe.
I., Amíg a bajai családi házunkban laktam Édesanyámmal rendszeresen jártunk idősek otthonába, több barátunkkal. Ilyenkor főleg beszélgettünk velük, amíg anyukám beszélgetett velük, és jellemzően hajtogattam valamit. Karácsony körül jellemzően kisebb műsort adtunk, verssel, énekkel és ilyesmikkel.
II., Mostanában inkább előnyben részesítem az olyan szervezetek támogatását, akik a világ másik részein segítenek rászorulókat, gyerekeket. Példádul, amikor volt ez a tsunamis dolog, aktívan támogattuk több üzleti partneremmel a World Vision nevű szervezetet, és a Unicefet is. Őket gyanítom nem kell bemutatni.
III., Múlthét hétfőn be lettem mutatva a barátőm egyik baráti körének, és ott az egyik lány megkérdezte, hogy érdekel-e valakit tea osztás, mert ehhez keresnek önkénteseket. Hirtelen felcsillant a szemem, hogy hude huha. De sajnos déltől kettőig kellett volna, nekem pedig iroda. Ha valami este közeli időpontban lett volna, akkor feltétlenül mentem volna. Viszont 19-20 éves lányokról beszélünk. Szerintem ez közöttük sem normális. Ezért minden tiszteletem az övék.
IV., Egy negyedik dolog, amit tehetünk. Ugye adózó állampolgárok vagyunk, vagy valami hasonló. Tudjátok, szerintem kb 10 éve lehetőség van arra, hogy az ember az adójának az 2×1 százalékával rendelkezzen, hogy milyen egyháznak, és milyen alapítványnak ajánlja fel. Ezzel a lehetőséggel bárki érhet, anélkül, hogy pénzébe kerülne. Nálam, a preferált alapítványok között szerepel a Menhely Alapítvány, akik hajléktalanok segítésével foglalkoznak, a Reménység Alapítvány, akik államilag gondozott gyermekek segítésével foglalkoznak, méghozzá úgy, hogy saját gyermek falut üzemeltetnek Nágocson. A harmadik alapítvány pedig az Afrikáért Alapítvány. Az első és az utolsó biztosan tudom, hogy kiemelten közhasznú közalapítvány. Idén, ha jól emlékszem az utóbbi alapítvány volt a kedvezményezettem 🙂
V., Az utolsó dolog, amire a blogactionday.org bátorított, és úgy gondoltam, hogy miért is ne. Van számtalan olyan oldalam, ahol Google Adsense hírdetések futnak, és ezekből mostanában egészen komoly napi bevételem szokott lenni. Elhatároztam, hogy a mai nap teljes bevételét valamelyik non-profit szervezet számára elutalom.
De, hogy ne tagadjam meg még a kocka énem, szeretnék megemlíteni egy olyan kezdeményezést, ami véleményem szerint elindította a mai NetBook mizériát, mint EeePC és társai. Ez pedig a One Laptop Per Child (OLPC) projekt, amelynek eredményeképpen létrehött az XO Laptop, ami így fest.
Én hiszek abban, hogy a fejletlen országok bekapcsolódása az információs társadalomba mindenképpen segítséget nyújthat az országok felemelkedésére. Például ott van a Fülöp-szigetek. Tudom, hogy az ott élők közül rengetegen szereznek például online módon bevételt maguknak, akár affiliate/reklám/sales oldalak létrehozásával. Akár más egyéb módon, akik értenek a témához tudják mire gondolok.
Nem azt mondom, hogy ez megoldás lenne az alap problémára. De vannak akiknek mindenképpen a fényt jelentheti az alagút végén, reménykedve abban, hogy ez nem a Manilai gyors…
Ez a bejegyzés, nem hencegésből, nem felvágásból, és nem feltünési viszketegségből született. Aki ezt nem hiszi annak ajánlom az ablak felső részében lévő kis ikszet, vagy az Alt+F4 nevű csodás billentyű kombinációt.
Szeretném, ha a személyekedő, a lolozó, és a fikázódó megjegyzéseit ma mindenki megtartaná magának és értelmesen nyílvánulna meg.
Blog Action Day a magyar blogszférában:
nagyon tetszik a laptop. biztos azért mert zöld. 🙂
na jó komolyan.
szerintem ilyenkor az ember gondolja végig magában hogy mit tesz meg a szegényekért. ha lelkiismeretfurdalás törne rá az már jó, de ne hesegesse el messzire, hanem próbáljon változtatni rajta, ahogy tud. ha csak a maradék szendvicsével, amit egy pirosnál ad egy koldus kezébe, akkor csak azzal. amikor ez természetessé válik akkor ismét előtör a lelkifurdi és újra fog tenni valamit.
nem lepodnek meg, ha hozzadvagna a maradek szendvicset. (volt ilyesmire pelda, majdnem el lettem anyumba kuldve). ezenfelul fura nekem, amikor a vilag masik felen eloket tamogatjuk, amikor a sajat portankon sem minden oke. (itt meg nem feltetlenul a megelhetesi melyszegenyekre gondolok. parszor beszelgettem mar hontalannal, akirol kiderult, hogy szakmaja van/volt, csak epp rosszul hazasodott)
Ilyen szendvicset hozzávágós sztori anyukámmal is megesett, az egyik vonaton.
Amugy valóban fura, hogy a világ túlsó felén élőket támogatjuk inkább. Csak olyankor reménykedünk benne, hogy tényleg segély lesz belőle, és nem új SLK merci a szervezet vezetőjének a fiacskájának.
Köszönöm szépen Zsolt, hogy felhívtad a figyelmemet a WordPress Magyarország oldalán erre a napra.
Én is írtam a blogomban róla. Nekem ez jutott eszembe: http://www.sakraft.hu/2008/10/blog-a-szegenysegrol/
Én már a munkámmal is segítek, pedig nem önkéntes. Betegeknek segítünk, hogy könnyebben, jobban és hosszabb távon éljenek. Ezen kívül az adóm 1%-át is megkapják. És bárki bármikor felhív, még a lelkén is segítek, ha erre van szüksége.
Kinőtt, divatjamúlt, megunt ruháinkat mindig megkapják a környezetünkben élő szegények. Az utcán kéregetőknek viszont nem adok. Diszkrimináció és előítéletek miatt. Ezen nem tudok túllépni.
A legalapvetőbb dolgot tisztázzuk: az államiság, a közös gondoskodás és felelősségvállalás arról szól, hogy a sok güriző balfasz mint pl. én, azért fizet adót, hogy a sok még nagyobb balfasz a közigazgatásban okosan eldöntse, hogy miként segíti abból az arra rászorulókat. Plusz még az 1 százalék (az egyházakat felejtsük talán el, ebből a szempontból mindenképp). Én azt mondom, hogy aki nem minimálbérre van bejelentve, az nyugodt lelkiismerettel hátradőlhet, ő megtette azt, amit követel a haza (haha). Nyilván egy bizonyos anyagi szint felett felmerül az emberben, hogy ehhez pluszban hozzátegyen, de ennek a mértékéről és arányairól hadd döntsön mindenki saját belátása szerint. Saját példát meg azért se írok. Uff. 🙂
magában…
Ház igen.. az egyházat véletlenül se említeném egy lapon a szegénységgel…
Attól függ. Mondjuk, ha nem a katolikus, zsidó, vagy netán szcientológia egyházról beszélünk, akkor még talán van is értelme említeni a szegénységgel kapcsolatban.
A legtöbb protestáns egyház nem éppen a fényűzésről híres, sőt.
true. a hiba bennem van. a számomra default egyházat értettem az egyház szó alatt. és ez pont a katolikus.
Ma már sok embernek van egy háza 🙂
Hozzám egy túrórudit vágtak… Mert jött az egyik híres-neves áruház parkolójában, hogy visszatolná a kocsit.. Mondom azt nem adom, de itt egy rudi, és nyújtottam felé…
Rendesen kiosztott…
Pedig MAXI volt!!!:D:D:D
Amúgy ha mész erre a teás témára szóljál.. Elvileg papírom is van róla, hogy önkéntes vagyok ha jobb napjaim vannak, és elbírom viselni a rudivisszadobást, akkor szívesen segítek!:)