Valamilyen Marika másodszor

Általában kerülni szoktam a magyar filmeket, legalábbis az Üvegtigris óta erős fenntartásaim vannak velük kapcsolatban. Bár a romantikus témájú ám de reklámokkal teletűzdelt populista filmeket szivesen néztem, (Csak szex és más semmi, S.O.S. Szerelem, 9 és fél randi), bár ezekből volt ami jól, volt ami kevésbé jól sikerült.

No de, a Valami Amerika folytatásáról túl sok jót hallottam ahhoz, hogy ne legyek rá kiváncsi. A film megnézésének az apropóját egyébként Dia drága szolgáltatta, azáltal, hogy volt némi nemű gondja, amihez kellett egy erős váll, két fül, egy kis szénhidrát bomba. Ezt toldottuk meg a filmmel és teljes programunk volt, késő délutántól, egészen este tízig.

A film nagyjából a feléig a nézhető kategória volt, néha felnevettünk rajta, de igazából semmi extra. Azt hittem a hangulata végig ebben a milliőben fog telni, ámde innét indultak be a filmben a sok mókával kecsegtető romantikus sokszögek, amik jót tettek az összkép érdekében. Volt pár picit erős poén

– Mit gondolt akkor, amikor csak ott ültek egymással szemben? Gondolt erotikára?
– Akkor amikor közölte vele, hogy meghalt az anyja?

Volt egy-két gyenge megoldás a filmben. Például a sztriptíz báros rész, amikor akinek fehér bottal kell megmutatni a film trükköket is láthatta, hogy nem Szonja volt a táncos lány.

No, meg volt pár erősen kiszámítható rész. Amikor valaki egy konténer mellett telefonál, miért kell feltétlenül bele dobnia a telefont. Aztán miért szólal meg azonnal, és miért kell csoportosan utánna ugrani? 😀

Aztán lenne még pár kérdésem. Például, ha a kőbányai textilgyárban történt a bokatörős baleset, miért kell a Váci úton menni a mentőnek? Főleg kifelé 😀

Viszont a kötekedésem ellenére, nekem nagyon tetszett, szerintem ő is méltó helyet fog elfoglalni a jövőben a dvd gyűjteményemben.

“Valamilyen Marika másodszor” bejegyzéshez 23 hozzászólás

  1. Háát én tom de én elvből nem nézek magyar filmet egyszerűen azaz éra vagy tudja franc hogy de kiráz a hideg ha meghallom: Te képzeld van egy új magyar film!…
    De a teljesség kedvéért nem csak a magyar filmekkel vagyok így a la’ francois filmektől is kiráz a hideg/félreértés ne esseék az echte einhundert Prozent filmekre gondolok…
    Hóesést vazze kapcsold már ki!
    P.s.: -Vak gyermeket hogyan bünteti az anyja?

    -Átrendezi szobáját!

  2. Zsolti hibáimat javítsd már ki!
    Tudom ahhoz egy élet nem elég de én most a helyesírási hibákra meg az elírásokra gondolok.
    Köszönöm

  3. ha a fele utan semmi extra nem volt, akkor hogy tetszhetett nagyon? egyebkent en is lattam a filmet, es biztos en vagyok a buta, de vegigrohogtem, es ugy gondoltam, hogy megerte raszanni azt a kb masfel orat.

  4. nekem azért teccccet….:DD számomra kicsit nehézkesen indult, de aztán a leggagyibb poénokon is jót szórakoztam!!és köszi Zsolti, ha még nem mondtam volna….:D majd gyere szerdán, ha tudsz, már most van megint mit mesélnem, én mondtam hogy előre várom már a hétfőt..:S

  5. Meglátván a kezdőmondatot és az első kommentet, majdnem belekezdtem egy milyenmárazízlésetekbaze típusú hozzászólásba, de aztán eszembe jutott, hogy mindenki eldöntheti szabadon, hogy mely filmek tetszenek neki. Van, aki az életszerű, „magyar” humorokat szereti, és van, akinek az amerikai (fos) pite jön be. Mondjuk olyannal még nem találkoztam, aki a hangyák a gatyában-ra azt mondta volna, hogy jó. 🙂
    A hóesés csak a szöveg olvasásában zavaró.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.