Norbi és Réka

Norbi és Réka kint voltak, megnézték és megmondták.

Akármennyire és lolnak tűnik a dolog, egyetértek velük. Hasonló értékrendet vallok, mint ők. Nem azért mert exrendőr-fitnesszguru Norbi és oldalán mellplasztikás-lófejű Réka mondja, hanem mert engem is hasonló elvek alapján neveltek.

“Norbi és Réka” bejegyzéshez 31 hozzászólás

  1. Osztom a véleményüket/véleményedet én is.
    Én ugyan nem voltam még egyszer sem a Szigeten, de amit a bejátszásokból látok, az nekem bőven elég, túlon túl meggyőző ahhoz, hogy még véletlenül se menjek ki. Nem az én világom, de elfogadom, hogy másnak/másoknak erre van igénye.
    Véleményem szerint az pedig nem a Sziget hibája, hogy a fiatalok igénytelenek, hogy drogoznak és koszos kézzel ujjaznak (ala Norbi és Tsa. tröszt), vagy 16-22 évesen seggpicsa részegek, primitívek és nem érdekli őket a világon semmi. Természetesen tisztelet a kivételnek. Ez a felgyorsult életünk és a pénzhajhászás miatt a gyerekneveléstől elvett idő számlájára írandó…no meg a sok gyökér szülő számlájára, akik kizárólag saját magukkal foglalkoznak.

    Az én szememben azért eme „Fitnessfasiszta” házaspár is szépen lejáratta magát…de ez fakadhat az irántuk való ellenszenvemből is….

  2. Amugy a vicc, hogy voltak ugyanolyan normális emberek, akik bármelyik budapesti szórakozó helyen fellelhetőek. Játszottak, csocsóztak, söröztek, beszélgettek, és senkit sem zavartak.

    A legnagyobb állatok szerintem a túristák voltak kint, mert ugye nem otthon vannak és bármit megtehetnek…

  3. Okos pár, tényleg. Azért a kurva anyját, hogy „jaj de sok a 8ezer”. Mintha a) nekik fizetni kellett volna, b) nem keresné meg a ~10.000szeresét havonta. Amúgy hova a faszba tüntél el? Vagy részeg voltam? 😀

  4. Hát is-is 😉
    Erikának elkezdett fájni az arcürege, no nem csunya punkok vertek be neki, hanem csak ugy spontan. Szóval így fél kettőkor ki jöttünk.

    Aztán át hozzám, felkapta a cuccait, és a telefonom tanulsága szerint 1:50 kor hívtam neki taxit.

  5. Dj!

    Általában a külföldiekkel van a gond…Számtalanszor voltam szemtanúja és számtalan történetet hallottam már arról, hogy pl.: az osztrák Jürgen átlépi magyarország határát és azonnal elkezd szemetelni, nagypofáskodni, felsőbbrendűsködni, okoskodni! Nem beszélve arról, hogy a közlekedési moráljuk is pikk-pakk megváltozik. Itt is kiemelném, hogy tisztelet a kivételnek. Mert van.
    De ugyanezt elmondhatjuk a sajátjainkról is. Akik kimennek külföldre, minősíthetetlenül viselkednek és egy-két ilyen Figura alapján ítélkeznek. Ugye mindannyian hallottuk Bécsben kiírva, hogy: „Magyar, ne lopj!” Hát köszi! Én meg azt mondom, hogy szállj magadba kedves „Sógor”, mert ha anno mi nem lettünk volna, akiket ki lehet szipolyozni, akkor Ő sem lenne sehol.

  6. Énis egyet értek velük. Bár voltak dolgok amiben kicsit túloztak, de azért többnyire igazuk van.

  7. Én 3. éve voltam kint. Nem ott vesztettem el a szüzességem, nem lettem terhes senkitől, a piercingemet is évekkel első szigetem előtt szereztem, nem drogoztam, nem kerültem kórházba, a társaságom fele külföldi volt, és ezen tapasztalatok miatt anyám sem ver agyon, hogy elmegyek szigetre, hanem töle kapom ajándékba a jegyet. Találkoztam rengeteg ismerőssel, meg ismerkedtem még többekkel. És emellett egész héten még dolgozni is volt erőm bejárni.
    Jah, és kurvára élveztem!!! És köszönöm a társaságot az illetékeseknek!
    :-*

  8. Egyetértek az ominózus házaspárral, ugyanakkor megjegyzem, hogy rühellem mindkettőjüket. Ennek ellenére teljes mértékben igazuk van. Szvsz én az egész rendezvényt az igénytelenek partijának tartom, amiért iszonyat sokat kell fizetni. Ne magyarázza meg nekem senki, hogy aki csöppet is ad magára, az elbírja az egy hetet közös zuhannyal. Főleg a csajok. Ennyit arról, hogy milyenek az emberek. És ha már a fürdés és a rendes tisztálkodás problémát okoz, akkor mi van a többivel?:O

  9. A többség nem kint zuhanyozik. Akik meg igen, azok is tudnak kultúráltan, ha akarnak. (A napi átlag 50-60ezer látogatóból, max. 25ezer az „ottalvós”, de közülük is sokan kijárnak.) Ezzel a hozzászólással szeretném jelezni a véleményem azokról, akik úgy okoskodnak, hogy még sose voltak kint.

  10. Öszinte leszek, egyik oka a kimenésemnek az volt, hogy ne a levegőbe beszéljek. Hanem elmondhassam, hogy igen kint voltam. Láttam amit láttam, hallottam amit hallottam, innét lehet véleményem róla. Öszintén úgy gondolom, hogy mint szórakozás nekem nem érte meg, a péntek azért mert fossá áztunk. A kedd pedig a korai eljövés miatt.

  11. De egyiknek sem oka maga a Sziget!
    Pénteken én szarrá ázottan is kurva jot buliztam a PartyArena-ban (!!!), én (!!!), Bencével (!!!). 🙂 Egyébként pedig ha csak egy kicsit is esik, a lakást nem vagyok hajlando elhagyni.
    Legyen mindenkinek véleménye, mert az biztos jo dolog, de kár egymás ellen forditani azt. Aki nem jön, az ne jöjjön, aki jön, jöjjön, aki kint van bulizzon, szépen békésen. És ne az legyen hogy fuuuj sziget, meg fuuuj, aki nem sziget. Nem tudom mért kap ez ekkora visszhangot. Ennyi erővel az összes szórakozóhelyről lehetne napokig, hónapokig vitázni, társalogni, stb. De ha egy hely nem tetszik, oda nem mész többet, vagy fordítva. És nem papolsz rola folyamatosan.
    Keblemre Akos! :DDD

  12. ostoba, affektáló geci mind a kettő. attól, hogy egy ilyen kis zsírégető patkány azt hiszi, hogy akinek piercingje, tetoválása van, vagy esetleg a homokban mászkál, mert nincs leaszfaltozva, az drogos, alkoholista, vagy megkúr egy 47 éves aidses stájer nőt, mert amúgy is igénytelen, attól neked, meg neked, meg neked nem kell ezt elhinni. azt mondja no drog, de bever egy vödör update 1es koktélt, meg hedonistának nevezi magát. vastaps. az ilyenek miatt fogunk kihalni. és ti, akik látatlanban fikázzátok a szigetet, vagy az ilyen ferde beszámolók alapján, nyugodtan bekaphatjátok a faszomat. ezt mondom.

  13. Ezek a kurva külföldiek. Utálom őket.
    A Sziget soha nem a kultúrált szórakozásról szólt. De pont ezért jó, és szerintem kell egy ilyen.
    Hülye fiatalok mindig is voltak, csak nem voltak szem előtt, nem zavartak senkit. Az, aki a Szigeten seggrészegre issza magát, szerintem az év többi részében is ezt teszi – tisztelet a kivételnek, de többségben ez igaz.
    Ennek ellenére mindenki megtalálja a maga sarkát, ahol jól érezheti magát, nem kell a többi résszel törődni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.