Cipő mizéria

Egy páran tisztában vagytok vele, hogy folyamatosan lábbelivel kapcsolatos gondokkal küzdök. No, nem azért mert 48 as lábam van, mint mondjuk Milánnak, hanem mert a 43-as, de igen széles, mi több a rüsztöm is magas. Ezért gyakorlatilag 45-ös nél kisebb cipő ritkán jó rám. A legnagyobb probléma viszont mégis az, hogy marha válogatós vagyok.

Szóval a legtöbb boltban a „45-ös, füzőnélküli, fekete, alkalmi” tulajdonságok által behatárolt halmaz elemeinek száma konvergál a nullához. Jelenleg két boltot tudok a városban, ahol nagy eséllyel találok is. Mindkét boltban egy azaz összesen egy olyan fazon van ami tetszik is, és rám is jön.
Az egyik a Westend egyik Alfio Raldo boltja (a többiben ezt a fazont még nem láttam) , a másik egy olasz cipő bolt.

Ha lenne olyan eladó csaj, aki nem 2 hónapot dolgozik az adott helyen, akkor a köszönés pillanatában elkezdenék csomagolni a szokásos fazont, és mire elérek a kasszáig már csak fizetnem kéne 😉

Mind kettővel egyébként az a bajom, hogy kb 3 hónap után tökéletesen lestrapálom. Igaz, lehet nem kellene utcai viseletre hordani alkalmi cipőt, de nem hordhatok dorkót az öltönyhöz…
Ezen kívül az olasz cipőboltba azt állítják, hogy bőr. Oké, csak miért van műanyag szaga…

Lassan már ott tartok, hogy varratni fogok magamnak. Baján még tudok olyan helyet, ahol még kézzel varrnak lábbelit, az én lábformámra, a kiválasztott sámfa alapján. Sőt a mester élettartam garanciát vállal rá. Bár, mivel 80 felett van az öreg, nem tudom, hogy az ő élete tartamáig, vagy az enyémig…
Ez adott esetben komoly számtani különbség lehet 🙂

Egyszónak is száz a vége – vagy fordítva. Szóval ma megint futottam egy csodálatos kört és új lábbeliben ülök az irodában. Picit szorít még, de majd megrágatom a főnök kutyáival. Ha már úgyis mindig itt ülnek az asztalom alatt…