Élek

Nos szóval, megint élek és virulok.

Ez tegnap ilyenkor nem igazán volt rám jellemző, mivel vasárnap este belázasodtam, és nyomtam az ágyat hétfő reggel 7:40 ig, akkor fürödtem egy röpke órácskát, némi forró víz társaságában, majd megpróbáltam éledezni, és magamba tömni némi folyadékot.

Kevés sikerrel, mivel folyadék ugygondolta, hogy ö bizony 9:10 kor kikívánkozik belőlem, igy ugy gondoltam, írok Harder nagyúrnak, hogy én ma bizony nem megyek be dolgozni.

Végül megembereltem magam és elindultam, meglepő módon nem lettem rosszul sem az úton sem az irodában, bár azért a szemetest karnyújtásnyi távolságra helyeztem, who knows…

Ellenben a teljes délelött azzal telt, hogy embert próbáltam magamból faragni, mert egésznap elfehéredett szinű öltönyös muksó voltam, majd 2 körül vissza tért belém az élet, és akkor elkezdtem hajrázni. Egészen este 10ig… 😉

Gondoltam hogy úgy fair, ha ledolgozom rendesen azt az időt, amit eltöltöttem bent és semmit nem csináltam.

Meg is látszott a kezem munkája, mivel tegnap kezdtünk el egy új oldalt építeni, és kb 80% ra meg is csináltam, ami számomra hátra van, az egy oldal, amihez nem volt képem, és a footer, amihez szintén.

A többi már csak a flasheseken és a programozókon múlik.

Nos, kedves szerverem még fsckel, ha kész akkor elindulok vele BIXbe.

Ennyi voltam most igy kora reggel 😉

Változás

Nos a héten megkezdődött valami új. Elsődlegesen bennem.
Komolyítottam a hétvégén a ruhatáramon, öltöny, szövet nadrág, ing, és ilyenek vannak most terítéken.
Másrészt ma is az új öltönyöben mentem dolgozni, ahol új irodába költöztünk, egy új koleganővel. Miközben, ma a kedvenc internetáruházam is megújult.
Sőt este hazafelé beugrottam szoláriumba, ahol kb 3/4 éve nem voltam, tehát ez is új.

Igazából szeretem, amikor vérfrissítés van a csoportunkban, mert mindig változunk ezáltal. Azt hiszem, az hogy Nóra velük dolgozik lassan 3. hete is sok mindent változtatott a csoportunkban. Pl. az ebédelési szokásainkat, most már nem rohanunk annyira, ellenben többet beszélgetünk, mint elötte.
Az, hogy Viktor velünk van szintén 3 hete ez is megváltoztatott sokmindent, sok terhet levett a vállunkról.

Az, pedig hogy Lippi és Blizz kikerült a véráramból, érdekes helyeztet teremtett. Ami új, nem várt lehetőségeket tárt mindeki elé, egy váratlan helyzetet teremtett, amit megkellett oldani. Úgy látom sikerült.

Nohát nahát

Ma megint sikerült este 8ra hazaérnem.
Ami azért nem olyan nagyszerű, mert mondjuk ahelyett, hogy egy kellemes hangulatú ifjú hölgyeménnyel kávéztam, vagy a haverokkal söröztem volna, próbáltam utólérni magam az irodában, kevés sikerrel.
A feladatok tornyosulnak.

Bár, elvileg ma megtörtént a szegmentációs policy kihirdetése a csapaton bellül, így mindenki saját különbejáratú területet kapott.
Igazából ettől várom, hogy némi nemű teher leereszkedik a vállamról, és tényleg a fontos dolgokra koncentrálhatok.
A másik amit várok mint a Messiást, hogy jöjjön pár új sitebuilder, akiket be lehet tanítani, lehet velük együtt dolgozni, egy-egy speciális területen.
És akkor tényleg lehet specializálódni dolgokra.

No mára ennyit, akkor forgatok freebsd kernelt 😉
Aloha

Változás

Elmúlt éjfél.
Új hét kezdődik, és ez más lesz mint az eddigiek.
Több személyi változás is történt az elmúlt héten a cégnél is, és a csoportban is.
2 druszával kevesebben lettünk.

Blizz és Lippije hiányozni fogtok…

És ha igaz egy ősrégi taggal újra többen leszünk 😉
Nem, Mókamester, ne mosolyogj 😉

Jasminos karácsony

Ó, de rég blogoltam. Akkor most hajrá.

Szóval, ma letudtam az első ( és remélem nem az utolsó ) Jasmin Media Group keretében töltött karácsonyi partyt.

A színvonal ismét magas volt, ahogy azt már láthattuk. Nem hiányoztak a hosztesszek, a pincérek, az italok, a hideg és meleg tálak. És mindezek tetejére megkaptuk Zséda kisasszonyt.
Igaz nem egész estére, hanem csak fél órát volt velünk.
Most nem táncolt – ahogy a TVben nyilvánosan gyakorolta – hanem énekelt, nem is akár hogyan.

Aztan a tejjel-mézzel folyó Kánánnak is vége szakadt és hazajöttem blizz cimborammal.

És hogy Bakemono kérdésére is válaszoljak, valószinűnek tartom, hogy elöfordulhattam az árpád-hidi metró megállóban nyugati tér felé haladva az elsö kocsiban az allul írott időpontban.

Nos, G’ Night!

Megyek és megemésztem, a mai sok izgalmat 😉

Valami új

Na szóval…

Itt ülök bent a hires jasmin media group föhadiszállásán.
Reggel 10re jöttem, eligazítás, meg minden ilyesmi.

Lefénymásolták a személyiket, megkaptuk a mágneskártyákat és a hozzájuk tartozó nyakbavalót. Kb 10 sráccal együtt jöttem, egységesen fekete bilogot választottunk.

Majd miközben személyit fénymásolgattak, lehetett válogatni ki mit kér ebédre.
Közben elvezették a „kopaszokat”, mindenkit a saját csoportjához, csoportvezetőjéhez, akivel késöbb végigjárta az épület részeit.

A wctől, a fejlesztőkön át, az ebédlőig, és a szabadrablás elv alapján müködö „büfé” szerű képződményig mindent megnéztünk.

Majd szerencsés voltam, és nekem azonnal lett gépem, a fejlesztőknek úgy hallottam várni kellett rá, mivel az egyik hardveres kolega szabadságon van, aki őt helyettesíti kórházban a kisfiával, aki őt helyettesíti már útban a főhadiszállásra.

Elvileg ebéd után lesz szerződéskötés, meg hasonlók. 🙂

Oh yeah!

Hogy is kezdjem?
Megcsörrent a telefon, szám nélkül hív valaki.
Itt már gondoltam mi lesz.
A hétföi cégtől hívtak.

Végülis átbasztak, mert nem egy csinos fiatal hölgy hívott fel, hanem a sitebuilderek vezetője.
De ezt kárpótolandó közölte hogy fel vagyok véve, és október 23.án reggel 10kor kellene kezdeni.

Holnap adom be a felmondásom.
Szép lesz.

Security

Voltam tegnap egy interjún.
Behívtak ilyen állásinterjú szerűségre.
A cég kívülről lehet fel sem tűnne, mivel egy ajtó, mindenféle felirat nélkül egy sarkon.

Tejszínű üveg, kamerás kaputelefon, metál kilincs, és a többi.
Bemegyek. Több biztonsági őr, kamerák, monitorok.
Néven szólít a recepciós csaj. Vártak rám.
Kapok egy frissen iktatott „visitor” kártyát.
Bevezetnek a tárgyalóba, ahol a tulajdonost, és az egyik vezetőt várom.

Keményebb biztonsági intézkedések vannak mint a belügynél…
Beszélgetünk, szakmai kérdésekről faggatnak.

– Mit jelent neked az internet?
– Mondj nekem 1 PHP dokumentációval kapcsolatos oldalt.

Majd az egyik tulajdonossal beszélgettünk emberi és morálisabb dolgokról, majd pénzügyekről.
Végül elválunk, kikísérnek, leadom a kártyát.
Azt mondják a héten még egy csinos hölgy felhív, és tájékoztat az eredményről.
Meglátjuk.