Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Énekeltünk egy Time of my life-ot, ami méltó záró akkordja volt az elmúlt évnek. Közvetlenül indulás előtt pedig kaptunk egy My heart will go on-t. Aztán, elindult fel a lépcsőn, aminek a tetjén már én vártam, az utcán pedig egy olaj zöld Stilo. Megölelt, majd beszállt és elindultak…
Földbe gyökerezett lábbal álltam, amíg el nem tüntek a hajnali körút kanyaraiban, közben pedig azt hiszem homok ment a szemembe…
Emberi nyelven elköltöztem.
Némi pátosszal, ma hajnalban az utolsó darab dolgaimat is kipakoltam az óbudai lakásból, megnéztem a kilátást mégegyszer a Hármashatárhegyre, végig simítottam utoljára minden bútort és leültem utoljára az ágyamra… 3 év…
Mindíg is szeretettel fogok visszagondolni a kaszásdűlői lakásra, mert sok emlék köt oda. De ezeket felnőtt módjára felteszem a polcra és olykor szívet melengető érzéssel gondolok majd rá, amikor leveszem és leporolom.
Úgy gondolom a következő hét még a pakolás és kidobozolás jegyében fog telni, és valószinűleg teljesen offline leszek, mivel még nincs netem az albérletben. Ellenben aki nagyon akar, úgyis megtalál 😉