Fenyegető levél

Nos, most következik egy „kedves” és „aranyos” levél az egyik kedves és vidékre szakadt barátomtól. Pontosabban, ő is csak szenvedő alanya a levélnek, mivel az ő postafiókját dúsította, de – mint azt mindjárt láthatjátok – semmiképpen sem gazdagította.

Nos, akkor jöjjön egy véres fenyegetés, olyan 16 éves módra, hemzsegő nyelvtani, stilisztikai, és fogalmazási hibákkal, zavarokkal. A nyelvtan tanárának azért eljuttatnám ezt a szépséget…

iwiw

„Fenyegető levél” bővebben

iwiw API bejelentés

Az imént tartott egy rövid előadást a 2008-as decemberi New Technology Meetupon Benedict András.

Igazából nem túl sok információt árult el.
Ezek részletesek a következőek:

  • Az OpenSocial 0.8 állapotát implementálták, de a 0.9-re vontakozó implementálás is készül
  • Holnap lesz egy sajtó távékoztató, ahol be fogják jelenteni, hogy mikor indul élesben az API fejlesztői portált a dev.iwiw.hu -t. Ezen bellül lesz homokozó, ahol tesztelhetőek lesznek az alkalmazások, fejlesztői blog, nyílt Wiki, és minden hasonló.
  • Az API-n keresztül a felhasználói profilnak meglehetősen limitált része érhető csak el, a magyar adatkezelési szabályok miatt.
  • Az éles indulást 2009 elejére tervezik

A kérdések közben felmerültek ilyen dolgok, hogy lehet-e fizetős alkalmazást készíteni illetve lehet-e reklámot rakni az apit használó kisalkalmazásokba. A válasz mind két esetben pozitív volt, bár annyi még hozzátett, hogy a fizetős alkalmazások írása egyéni elbírálás alá esik majd, de nem zárják ki ennek a lehetőségét.

OMG

iwiwen találtam egy állás ajánlatot, ami igen mókásan fest:

LIVE EARTH…
Feladva július 16., 09:10

Megmentheted a földet,
ez nagyon szép,
de ki ment meg téged??

Most fontos ember lehetsz. Önkénteseket keresünk IDÖUTAZÁS előkészítéséhez. Testre szabott érdekes munkák, melyek részben az interneten, részben élőben végezhetsz. Mielőtt elpusztul a föld és vele pusztulsz te is. Úti cél, kb. 1000 – 5000 év a jövőbe
Telefonon időpontot kérhetsz. Az időutazás mikéntjéről személyesen beszélünk, de az elvégzendő munkákról néhány infót telefonon is kaphatsz. E-mailre nem válaszolunk.
Kérjük, hogy fantáziátlan nyájemberek ne hívjanak, ők csak éljék tovább azt amit életnek hisznek.

Tel: 06-20-xxx-xx-xx

Re: Az allat

Az egyik előző postomra most érkezett meg a válasz:

Teljes mértékben egyetértek veled a bizalmi-híd szemszögéből ,valóban nem mindenki nyitott egy ilyen fajta megkeresésre, de azért elég sokan és azoknak is egy töredéke az, akivel lehetne együtt dolgozni. Nekem most azt a pár embert kell megkeresnem ,valószínüleg Téged nem lehetne bevonzani semmiféle wiwes szöveggel ,de ez nem is volt célom ,csak elküldtem Neked az üzenetet kiváncsi voltam ,hogy egy középvezető ,hogyan reagál.

Köszönöm a válaszodat ,sokat tanultam belőle!
Sok sikert!
Ádám

Ha már iwiw, akkor még egy gyöngyszem:
Ha jelölöd a nőmet iwiwen széttöröm az arcod!!!

Az allat

iWiWen kaptam a következő gyöngyszemet:

Téma: q

Üzenet szövege:

DJZoNe!

Remélem nem veszed tolakodónak a levelem, mi nem ismerjük egymást személyesen az egyik ismerősöd ismerőse vagyok,azért kerestelek meg ,mert az adatlapod alapján úgy gondolom ,hogy beleillenél a csapatba és kereshetnénk együtt pénzt.
Wellness területén működő vállalkozásom csapatát 10 fővel
tervezem bővíteni egy 2007-ben megvalósítandó projekthez.
Fiatalokkal dolgozom együtt, megbízható, talpraesett,
ambiciózus embereket keresek.jó pénz, jó csapat, jó
időbeosztás!
Minél hamarabb kezdenénk a munkát, így amennyiben szívesen
keresnél még pénzt a munkád mellett – vagy az helyett- küldd
el telefonszámod, hogy beszélhessünk róla,
vagy hívhatsz te is a mobilomon :06-30-xxx-37-42
(mindenképpen hozzátenném ,hogy nem ügynöki,házalós,és egyéb piramisos munka miatt kerestelek meg ,mert az „ilyenekbe” én se veszek részt)
Válaszodat előre is köszönöm!

Erre egy pöppet bepörögtem, és gondoltam lebaszom, mint a pörgős malacot, de csak ez lett belőle:

Szia Ádám!

Nem tudom, hogy te hogy érzed, de ahhoz, hogy valaki egy network marketing tipusú vállalkozást elkezdjen, vagy csak belenézzen, egy fajta bizalmi híd kell a eladó / szponzor / mentor felöl. No most az hogy „az egyik ismerősöd ismerőse vagyok” az kb olyan, mintha az utcán szólítanál le valaki.

Egyébként pedig sablonos a szöveg, és nem biztos hogy erre mindenki nyitott.

Csak nézzük az én esetem, én fejlesztési csoportvezető vagyok egy francia cégnél, és nemzetközi projekteken dolgozunk a francia luxus ipar számára.
Tehát nekem nem biztos, hogy „szívesen keresnél még pénzt a munkád mellett” megközelítés a leghatásosabb. De mivel gyakorlatilag nem tudsz rólam semmit, igy fatálisan mellé löttél.

További kellemes üzlettárs keresést.

Üdvözlettel,
Lakatos Zsolt

In Memoriam

iWiW üzenőfalon ez az üzent kering pár napja:

Nemrég halt meg egy bajai 16 éves lány sok-sok szenvedés után.Életének utolsó 12 hónapja alatt blogot írt és ezzel ezreketdöbbentett rá, hogy bár az életében vannak rossz dolgok, dekoránt sem azok a legrosszabbak amiket mi annak hiszünk…http://ewing.blogol.hu/?d=2007-2
Nagyon szépen és tisztelettel kérlek, hogy írd ki az üzenőfaladraezt az üzenetet, hogy minél többen tanulhassanak egy olyankislánytól,aki számunkra elképzelhetetlen poklokat járt meg, hogyszenvedései ne vesszenek el nyomtalanul a múlt ködében és minéltöbben tanulhassunk tőle…
megértésed előre is köszönöm.

Önmagam tagadám meg, ha szóltanul eltudnék menni a tény mellett, hogy napok óta csak ezt olvasom az üzenőfalon.
Ez a tény pedig, nem együttérzésre késztet, hanem hullagyalázásnak minősítem, és inkább taszít.
A másik része pedig a személységi jogok. Tartok tőle, a szülők nem feltétlenül tudnak erről a hisztériáról ami kialakult a lányuk körül.

Érkeztek azért még kedves hozzászólások:

ha már ennyi jólelkű emberke él ebben a városban akkor itt a
bankszámlaszámom :
1177332211-936788251

Mellékesen én elolvastam a felhasználási feltételeket.

Felhasználói magatartás
Ön beleegyezik abba, hogy felelősségteljes magatartást tanúsít,
és más felhasználókkal és tagokkal szemben tiszteletteljesen
viselkedik.

Ezen feltételek elfogadásával beleegyezik abba, hogy a
szolgáltatást nem használja más tagok zaklatására, rágalmazásra,
becsületsértésre vagy más módon más felhasználók személyiségi és
egyéb jogainak megsértésére. Az iWiW fenntartja a jogot, hogy
törölje vagy korlátozza azokat a felhasználókat, akik más egyéneket
zaklattak akár üzenettáblákon, magánüzenetek formájában, listák
útján vagy bármely más módon.

A netikettben mindenhol tilosak a lánclevelek, és tűzzel vassal írtják öket.
Akár mennyire is tartalmaz igazságokat, vagy teljes egészében igaz, akkor is TILOS mert az internetes viselkedési normákkal ellentétes, mivel felesleges adatforgalmat generál.

És igen, most földhöz ragadtnak tűnök, és nem értem meg, hogy egy szegény halott lány szenvedéseiről van szó.
És? Az etika attól még etika.
Semmi köze ahhoz, hogy árva kismacskákról vagy halott kislányról van szó. Attól még ugyanúgy lánclevél, ami etikátlan.

De tettem egy ajánlatot, nyilvánosan:

Gábor, akkor hirdessünk nemzetközi gyásznapot,
tartsunk egyperces néma csendet, vagy egyszál gyertyával
vonuljunk végig a városon.
Ha szerveztek ilyet, megigérem ott leszek.
De akkor sem ez a módja a megemlékezésnek.

Ezt komolyan gondoltam.