Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Még novemberben vettem egy könyvet, amit újra elővettem, mert ugye utaztam Dunapatajra, és hogy elüssem vele az időt.
A lényeg, hogy minden fejezet végén Tim ad egy feladatot, egy gyakorlatot, amit két napig kell csinálni. Tegnapi feladaton, egy picit felvihogtam. Főleg az utolsó bekezdés a mókás.
No, lássuk:
„A kényelem kihívása” bővebben
Fél hat körül lejöttem az irodából, és poroszkáltam hazafelé a körúton. Amikor a Szent István körúti Libri kirakatában megláttam, az utóbbi időben igen felkapott Tim Ferris könyvet, ami a 4 órás munkahét címet viseli. Mivel meglehetősen sokat hallottam róla, és egyébként is falom az ilyen jellegű könyveket, gondoltam ezt így azért megvenném.
Miközben gyalogoltam át a hídon, kezemben lógó fehér libris szatyorral, arra vártam, hogy elterülve a kanapémon neki ülhessek elolvasni.
Negyven oldalt toltam le első lélegzetre, és eddig jó. Mondhatnám nagyon jó. Juditot felhívtam, és meséltem neki részleteket belőle. Mondta hogy ő is sok jót hallott róla.
Főleg azért jó, mert az írója egy 29 éves srác, aki megcsinálta amiről ír, nem egy íróasztal mögül osztja az észt. Többek közt Tangó világcsúcstartó, kínai országos kickbox bajnok és mindenféle hasonló örültségre hajlamos.
Szóval most ilyet olvasok, mert az jó, és épületes.