Platina casting
Címke: xdebian
Tonight
A ma este úgy nézett ki, hogy nálam kezdtünk iszogatni, Dorcival, Judittal és Emesével.
Majd úgy gondoltuk, hogy lenézünk Kék Yukba, ahonnét szerintem kb kinéztek minket, mivel egyedül Emesén volt némi alternatívra emlékeztető ruha 😉
Dorci rózsaszínben adta elő, Judit egy szürke szadó-mazó dekorációs felsőben jött, én pedig fehér zakó, fehér nadrág, fekete ing, és neon zöld nyakkanedőben.
Bár úgy gondoltam, hogy a nyakkendőt leveszem és majd csak távozás után öltöm újra magamra. Ami egyedül zavart a helyben hogy a falon és mindenhol pentagrammok voltak, ami kissé frusztrált, mivel a fekete mágia távol áll a világképemtől.
Mire leértünk már lent volt a két Péter, valamint Gábort, Noel szülei és ea is megérkezett utánnunk nem sokkal.
Noelék jól játszottak, még úgy is hogy az első szám után már be volt rekedve.
A muzsika után elléptünk Szerájolni, aztán Morrison’s volt szenvedésünk tárgya, ahol már Kangi, Kalóz, Márk, Ákos és kobi várt minket. Majd, valamivel később csatlakozott hozzánk a két Sándor.
Az este folyamán énekeltünkpárszor igy csoportosan nagyon 😀
Sikerült megitatni Emesét és Juditot elég kellemesen… 😀
Node itt véget is ér a mesém, elvoltunk, táncoltunk, majd 4-6 osnál váltunk el, Emesét útnak indítottam Móricz felé, mi pedig jöttünk bogdáni útig. 🙂
Nos, akkor alvás 🙂
Tonight
Nyah, ma szép zsúfolt napom volt…
Voltam ugye interjún, utánna pedig találkám volt Évivel, ami végülis négyes randiba futottm, mivel beállított sanyika is, Zitussal az oldalán.
Szóval igy együtt eszegettünk Star Kebabban, majd Westendfelé vettük az irányt, akkor már Zitus nélkül.
Miután Sándorral felpróbáltunk egy Saxoo boxert a próbafülkében – najó csak majdnem 😀 – és ki Tájfunoztuk magunkat, elmentünk mekibe megtömni magunkat.
„- Itt fogyasztod?”
„- Ha lehet, akkor inkább egy asztalnál ott hátul…”
Majd befutott nyanyi, Éváéktól pedig könnyek közt elváltunk. Így csak az maradt hátra, hogy Dorcit megvárjuk, és bemásszunk valami lélekemelő filmre, ami jelen esetben a nagyon kretén T4xi volt.
Dolgunk és a film végeztél Hanna úgy döntött randizik valami csávóval igy éjfélkor, Dorcival pedig lemásztunk Morrison’sba. Ahol most nem voltak sokan, de inkább kevesen.
Ellenben emelte a hangulatot Dorina a hangjával, Pély Barna és Palcsó Tamás pedig a jelenlétével…
És nem ittam ma este alkoholt 🙂
Peti kevert nekem egy alkoholmentes ananászos limeos koktélt, amit noellel való trécselés közben iszogattam.
Nameday
Nos szóval megtörtént ez is.
Megtartottam csunya névnapi iszogatásomat.
Köszönöm a megjelenteknek: Nio, Hanna, Kangi, Dorci, Adrienn(?), Gandi, Kalóz, xdebian, lippije, Trajic…
No ennyi jutott eszembe, marha részeg vagyok, köszönöm mindenkinek aki piával kedveskedett nekem, jelezném hatásos volt… 😀
Nos próbálok aludni…
Keresek valami meditativ zenét, hátha nem ring velem az ágy…