Új szerelmem

by

·

A ma hajnali depizésem után, ma reggel egy új szerelem vert bennem, gyökeret. Egy helyes kis vörösről van szó… De, hogy bimbózni is fog-e a dolog az viszont majd csak nyáron derül ki…

Ha ébredés után (ami nálam reggel, de a konvencionális elnevezés szerint főképpen délnek illenek hívni) beszélgettem msnen Dórival, és mesélt arról, hogy kiváncsi lenne szibériára. Akkor feldobta az ötletet, hogy milyen lenne menni egy kört a Trans Sziberiai vonalon. Az úticél pedig nem Vladivostok, hanem sokkal inkább a kommunista kínia fővárosa Beijing, vagyis Peking. Szóval beleszerettem, az utazás ötletébe… 🙂

Erre olyannyira rápörögtem, hogy minden fellelhető dolgot átolvastam, az azóta elten közel 4 órában.
Az útiterveben jelenleg közel 5 biztos pont van:

  • Moszkvai indulás
  • Valahol szibériában 2 nap körbenézés mondjuk Krasnoyarksban, Ekaterinbergben esetleg Irkutskban
  • Ulan Batorban 2 nap
  • Pekingben eltölteni 2-3 napot
  • Repülővel vissza

A hivatalos menetrend alapján az út normálisan 6 nap, ez a 2×2 napos pihenővel együtt tíz nap lenne, Pekingbe.
Tehát indulástól számított pontosan két hét.g

A jegy ár, a vonatra Pekingig $500, van olyan konstrukció, amiben van kaja is. De ha nincs akkor egy 2 fogásos ebéd olyan $7 a vonaton. A repülő Pekingből vissza (májustól fog közlekedni Peking-Berlin fapados járat ára, illetékkel mindennel megáll 350 juróban). Szóval a natúr utiköltség olyan 120-160.000. Erre viszont még rájön az út Moszkváig, és azért ott is el lehetne tölteni 1-2 napot… Szóval alapvetően 6 nap hotel szoba ára még rájön, plusz még a moszkvai út.

Az még eldöntés kérédse, hogy mivel megyünk moszkvába. Ha ugy veszem, akkor legyünk stílusosak, és oda is menjünk vonattal, ha már utánna, az lesz. Ha meg úgy gondolom, hogy ha ugyis vonatozunk 6 napot, akkor repüljünk már, akkor viszont Berlini átszállás van, mondjuk 🙂

Szóval ilyen tervem van a nyárra…

Néhány forrás:

És ha már ott vagyunk Pekingben, azért el lehetne gáncsolni a maraton futókat, vagy elfújni a lángot, hamár úgyis akkor lesz az Olimpia 🙂

Comments

20 hozzászólás a(z) “Új szerelmem” bejegyzéshez

  1. Ákos avatar
    Ákos

    Az első nap után már kurvára nem fog neked bejönni a vonatozás. Ez egy tipp.

  2. hal avatar
    hal

    erre a kepsorozatra nem is tudnek mast mondani, mint hogy rotfl mao.
    az utzas otlete pompas, egeszen moszkvaig, utana viszont lehet hamar megunod a hideget, a sok havat, meg a nagy semmit. nekem az a perverziom, hogy egyszer chernobyl kornyekere akarok mar eljutni.

  3. kisbuborek avatar

    Én meg már azt hittem, netán belémszerettél! 😉

  4. vadkorte avatar
    vadkorte

    udv
    ha mar utazas, akkor ajanlom figyelmedbe ezt a blogot :
    http://kk.blog.hu/

    es itt egy kis elmenybeszamolo a vonatozasrol
    http://kk.blog.hu/2007/12/11/vonat_2

  5. DjZoNe avatar

    vadkörte, köszönöm, ez úgy érzem hasznos lesz 🙂

  6. DjZoNe avatar

    bubikám, pedig a helyes és a vörös jelző is illik rád :$

  7. kisbuborek avatar

    Pont ezert!!! :$

  8. DjZoNe avatar

    igazaból, titokban ezzel akartam utalni arra, hogy kívánlak magammal vinni… :$

  9. kisbuborek avatar

    menten meghatodok :$ de akkor sirok, akkor tonkremegy a sminkem, es csunya leszek, es akkor mar nem kivansz magaddal vinni, tehat inkabb csak uralkodom magamon, es titkon meghatodok! ;*

  10. Orha Jocó avatar
    Orha Jocó

    Helló !
    Lehet társulni az utazáshoz, vagy nem?
    Komolyan érdekelne és nem vagyok az a tipus aki a legvégén visszalép!

  11. DjZoNe avatar

    Eddig úgy tűnik 7en vagyunk, és persze nyitva áll az utazás bárki előtt 🙂

  12. Orha Jocó avatar
    Orha Jocó

    Értem én, de a kérdés arra vonatkozott, nyílt -e az utazás, mert akkor csatlakoznék. Érdemes lenne elmenni a Bajkál-tóhoz is…

  13. Ákos avatar
    Ákos

    Szerintem a nyitva áll az utazás bárki előtt azt jelenti, hogy nyílt az utazás. De lehet, hogy csak túllogikáztam 😀

  14. Jalda avatar
    Jalda

    Ha már itt tartunk… kitaláltam el kellene menni kúlturálódni.. s még úgy 1 hónapja felvetettem az ötletet, elmennék színházba. Gondoltam Zsoltikám velem tart, ha megkérem.
    Lényeg még nem tudom mit kellene megnézni.
    Ha van valakinek valami jó ötlete, örülnék ha megosztaná velem. (Egy kítétel Zsolti kérte, hogy ne vmi francos francia dbot nézzünk meg.) Várom a javaslatokat! Köszönöm, ha mondhatom mindkettőnk nevében! 🙂

  15. DjZoNe avatar

    A Bajkáltó az útvonal tervben benne van 🙂

  16. Orha Jocó avatar
    Orha Jocó

    Helló !

    Mi a téma, akartok még menni ? Nekem Juli vége- Augusztus eleje-közepe jó lenne !

  17. DjZoNe avatar

    Nem, már kb 2 hónapja lefújtuk a dolgot, többek közt azért, mert a srác, aki szervezte volna az utat, augusztus/szeptember környékén költözik el az országból, és ennek a szervezését nem vállalta. Én meg egyedül nem szervezném meg, főleg mert nem értek hozzá…

  18. Józsi avatar
    Józsi

    Szia

    Egy hasonló túrát csináltam az idén, de én csak Oroszországban voltam, de megnéztem a napfogyatkozást is. Jövőre viszont Kínában lesz napfogyi, tehát oda készülök. Kérlek írd meg neked hogy sikerült az utazás. Különösen a repülős visszaútról kellene vmi info.