Nem, nem égek, sőt nem is égtem be, meg semmi hasonló.
Hanem így hívják a Coca-Cola vadi új energia italát:
Hetek óta nézegettem egy-két helyen, hogy mi lehet ez a fekete doboz, egy lángcsóvával a tetején. De ma este Judittal Aranytíz után beugrottunk westendbe, – mivel megbeszélésünk volt egy sráccal – és sub marineban a pulton ki volt állítva egy ilyen doboz, rajta az ára, megnéztem mit tud.
Aztán láttam, hogy van behűtve is, akkor nem volt kérdés, hogy én fő energia ital fogyasztó kipróbáljam 🙂
Az élmény érdekes volt. Mivel én főleg RedBull és Bomba párti vagyok, – és mindkettő ugye csak és kizárólag tutti-frutti ízű – így azt vártam, hogy ebben sem mernek újítani, de tévedtem. Ám bár, amikor felbontottam és megillatoltam, azt hittem, hogy mégsem esett messze a cigány az anyjától, mivel az illat ugyanaz volt, amit eddig megszoktam. Az íze viszont teljesen más, a magyar energia ital piacon – már ha beszélhetünk ilyenről – unikumnak számít mind a színével, mind az aromájával. Nem áthatóan édes, hanem egy kis savanykás ízt kölcsönöztek neki, ami nekem nagyon bejön.
De, a másik üdvöském, amire várok, az az XS Drink.
De miért is tetszik ez annyira nekem?
Mert jelenleg 8 féle ízben gyártják, és ebből 4 létezik koffein és cukormentes változatban is. Ergó kellemesen megszinesíthetném vele a tutti-frutti ízbe fulladt energia ital háztartásom.
A másik amiért szinpatikusak, mert 8 kalóriát tartalmaz dobozonként, a nem cukormentes változat is, a cukormentes változat pedig nem tartalmaz aszpartámot.Tehát negatv végkövetkezmény nélkül hódolhatnék állandó energia ital szenvedélyemnek.
Egyetlen hátránya, jelenleg a világ 3 piacán összesen 5 országban érhető el. Amerikában, Kanadában, Új Zélandon, Ausztráliában és Angliában. De angliában él a kedvenc unokatestvérem. Szóval ha fél év múlva újra jön haza hozatok vele egy pár kartonnal. Ugye a kézipoggyász úgy is 15 kiló lehet 😉
Unicum izu energiaital?:D
Megoldottak akkor egy regi keresletet:D
Ld Vodka+redbull & tarsai…hm csinaljunk italgyarat:)
😀
Azt írtam „unikumnak számít mind a színével, mind az aromájával”.
Nem azt hogy Unicum 🙂
XS drink fini, mi már kiprobáltuk, Tihanyban azzal tartottak ébren… a rózsaszínt és a kéket ajánlom nagyon:)
burn van zpbe-szeparéba. jégerrel nem olyan jó mint a redbull, de meg lehet inni 🙂
Ma is ittam, nekem még mindíg bejön 🙂
Nekem is hozass XS-t!!! 🙂 (Tenyleg ha belefer 🙂 )
Azt szeretném kérdezni hogy nem okoz semmi kiütést a burn? Mert láttam képeket ugye lehet inni?És a hell-től az is energia ital attól se lesz baj?Csak attól kérdezem aki már itta többször és tapasztalta!Köszi és lécci válaszoljatok!Pá!
Szia 🙂
Nem tudok róla, hogy kiütést okozna. Én éveken át energia italon éltem gyakorlatilag, és ilyen jellegű tüneteket nem tapasztaltam.
Sziasztok!
Lassan 1 éve kapható Magyarországon is az XS, 2 ízben. Ha szükséged/szökségetek van rá, szólj/szóljatok. Szívesen rendelek Nektek. 🙂
Köszi, már megvoltak (: