Mocsok fejfájásos obazmeges napom van 🙁
Történt ugyanis, hogy az eredeti terveknek megfelelően Blue Monkeyban indult az esténk, illetve Juditék elöször feljöttek az irodába, majd lementek a nyugati alluljárójában lévő zöldséges bácsihoz, valami növényi rostokat tartalmazó tápanyagot felvenni, majd átjöttek hozzám. Öltözködés közben pár viszkikóla eltűnt nálam, aztán neki indultunk a célpontnak. Jelen volt: Schipty, Chico, Bizsu és nagynénje (akit Bajkó Pankának hívnak, és Blikknél firkász)…
Megérkezés után énekeltünk egy Boulevard of broken dreamst Schiptyvel, majd Judittal nagy vergődések után úgy döntöttünk, hogy Valami végetérre esik a választásunk. Toltam egy szokásosnak mondható Angels-t, majd Bizsuval énekeltünk egy Eye of the tigert.
Közben Coronitákat eregettünk szépen sorban, meg két mézes barackot, csak ugy a torkomra, hogy tudjak énekelni ugye…
A végén már csak csapot dréherek mentek, mint a vadlibák. És ez volt a pont, amikor úgy döntöttünk Chicoval hogy éneklünk egy In the Endet. Ami végülis nem történt meg, mivel a hosszas várakozás közben megéheztünk, és kimentünk kajálni. Ő ment haza, és pedig az utcán Schiptybe botlottam, és mondta hogy megy le Morriba, mert szeretné látni szíve hölgyét…
Mondtam neki, hogy akkor bizony elkisérem. És 2:50 kor hívtam járművet a Margit körút 2 (Trófea) elé.
3:00 elött már lent is voltunk, és bár kéréseket Andreasék már nem fogadtak el, még azért énekeltem még egy Angelst, és énekeltünk még egy Boulevardot, így nap végére…
Nekem majdnem mind ilyen… :/
Én meg hétfő óta minden este iszom 😀
Kezd sok lenni 😐
Balfasz:D
Ahhaha, én meg fulldoklom. De ez nem függ össze.
és még én züllök. na szép:D
kecseg alkesz, megerdemled 🙂