Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban? Én igen!

A hely kevésbé rendhagyó, az időpont viszont annál inkább. A Magyar Lemezlovas Egyesület sajtótájékoztatója ma délelőtt 11 órakor kezdődött a már említett, patinás szórakozóhelyen, a több, mint 100 évet megélt Moulin Rougeban a magyar broadwayen.

Moulin Rouge

[ad]

A sajtótájékoztató apropója az évek óta tartó jogilag áldatlan állapot, amely a DJ szakmát övezi. Történt ugyanis, 2006-ban törölték el a vendéglátóhelyeken fellépő zenészek vizsgakötelezettségét.

A sajtótájékoztatót Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő kezdte, mivel anno ő nyújtotta be a kérdés a kormányzathoz azzal a kérdéssel, hogy bárki lehet-e dj. Ezért szokás őt kormányzati körökben Dj Nyitrainak nevezni. Ezenfelül kifejtette, hogy a lemezlovas szakma elfogadtatása a célja a mostani sajtótájékoztatónak is, és a vele járó február 6.-án Studioban megrendezésre kerülő rendezvénynek is.

Erről a rendezvényről azt érdemes tudni, hogy egy két élű dolog. Egyrészt a lemezlovas egyesület erő demonstrációja, ahol a pult mögé fog állni a szakma krémje, a magyar dj válogatott. Másrészt egy jótékonysági rendezvény, amelynek a bevételét Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona fogja megkapni.

Nyitrai után Spigiboy kifejtette, hogy két és fél éve szenved a szövetség, a kialakult jogi helyzet miatt, és a dj szakmai etikai és szakmai elfogadtatása a cél. A hangsúlyt pedig főleg az etikaira helyezte. Elmondta még, hogy nem a régi vizsgát, és a régi szabályozást szeretnék visszaállítani – mert az a vizsga komolytalan – hanem új szabályozást szeretnének.

Dandy – aki bevállása szerint egyáltalán nem szokott mikronoban beszélni, mivel underground zenét játszik – szerint is kell a szabályozás, mert a mostani jogi helyzetben bárki lehet DJ. Kifejtette abbeli aggodalmát is, hogy az egyre jobban megújuló technológiák, és szoftverek miatt elveszik a szakma lényege, ami a fül, a tehetség.

Náksi arról beszélt, hogy a szakma is, és a közönség is kifogja dobni maga közül a tehetségteleneket. Csak sajnos addig sok idő telhet el, ami alatt az adott ember sok szórakozni vágyó estéjét keserítheti meg, ezzel elásva a vendégek a lemezlovasok tekintélyéről, és szakmai hozzáértéséről kialakult képét.

A végén még Spigiboy annyit hozzátett, hogy a szövetség egy szakmai fórum létrehozását javasolja a témában, amellyel kapcsolatban már megtették a szükséges lépéseket. Ezt pedig a szövetség hamarosan meg is osztja a médiával. Zárszó ként, még annyit elmondott, hogy fontosnak tartja, hogy legyen valamilyen minimális követelmény, hogy ne fordulhasson elő az, hogy egy bulit, vagy egy egész szórakozóhelyet tönkre tudjon tenni egy lemezlovas. Mert egy rosszul sikerült este után jogosan merül fel a kérdés, hogy egy szakmailag nem hozzáértő ember, mint keres a pult mögött, azon kívül, hogy ő most ott szeretne állni.

A rendezvényen egyébként a felsorolt lemezlovasokon kívül jelen volt még a szövetségi tagjai közül Jeszenszky Zsolt a szövetség elnöke, BanDJ, 5vös, és mind közül a legmutatósabb Voksán Virág.

Egy kis személyes megjegyzés így a végére; a különböző médiumokban majd lehet látni képeket, ahol a lemezlovasok, közösen fognak egy bakelitet. Nos, az az én Coca & Villa – La Noche lemezem 🙂

[ad]

Kapcsolódó cikkek:

“Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban? Én igen!” bejegyzéshez 164 hozzászólás

  1. Ettől olyan szép ez az egész! Remélem egyszer a Fókuszban is benne leszünk, én már most INTEGETEK A NÉZŐKNEK!!! 😀

  2. Rootkiller, az előző egy meglehetősen értelmes, vállalható hozzászólásod volt, amivel bár nem értek egyet, vitaalapot képezhet, ezért is reagáltam rá érdemben. A mostanival kicsit lejjebb vitted a mércét saját magad előtt is.
    „A MAHASZ lenyúlja a lóvét” kijelentésed, pontosan úgy, ahogy DjZoNe is írja, nagy nyilvánosság előtt tett vádnak minősül, ami akár büntetőjogi kategóriába is eshet.
    Túl azon, hogy elképesztő ostobaság. Például azért is, mert ez, hogy „a Mahasz akar a SAJÁT koncertjükön játszott SAJÁT szerzeményeik után jogdíjat fizettetni”, ez a teljes tájékozatlanság ordító jele. Ugyanis a MAHASZ, mint a hangfelvétel-előállítók közös jogkezelő szervezete, a hangfelvételek felhasználása után szed jogdíjat – a jogosultak megbízásából, törvényi felhatalmazás alapján. Az élő zene után az Artisjus, a szerzők közös jogkezelője szedi a díjat. És igen, a közös jogkezelés természetéből és az erre vonatkozó törvényből adódóan minden koncert után jogdíjat kell fizetni. Azt ugyanis a szervező/üzemeltető fizeti, nem a zenekar. Amennyiben a zenekar saját maga szervezi a koncertjeit, akkor egyszerre jogosult is és felhasználó is lehet, és felhasználóként ez esetben történetesen neki kell befizetnie a jogdíjat. Ezt nem muszáj érteni, lehet alulinformáltan hőbörögni rajta, de akkor is egy konzekvens, nemzetközileg bevett rendszer, és aki egy kicsit is hajlandó túllépni a hőbörgésen, az meg is szokta érteni mind a működését, mind a funkcióját, mind a jogi hátterét.
    Az, hogy te nem értesz egyet azzal, hogy az alkotóknak ellenszolgáltatás jár a munkájukért, szuverén jogod – de azért erről kérdezzük meg őket is… Persze az informálódásnál és a tények ismereténél sokkal egyszerűbb és hangzatosabb elküldeni kapálni azokat, a nagy nemzetközi kiadóktól kezdve a kisebb hazai cégeken át az olyan egyéni hangfelvétel-előállítókig, mint pl. Jay Lumen, Belocca, Spigiboy, stb. Ugyanis ők is hamgfelvtétel-előállítók, s közülük kerülnek ki a MAHASZ tagjai is. Ha szerinted kapálniuk kéne, velük beszéld meg.

  3. Kedves Balázs!

    Nem D-ler, azok ott vannak a dokk-ban meg a coronitában a wc-ben, te tudod ezt a legjobban. Ott árulják a drogot, gondolom nem tudsz erről sem?

    „A telefonszámod és emailcímed te magad küldted el nekem, nem Bárány Attilától tudom.”

    Balázs, én küldtem el a telefonszámom? Bárány Attila küldte el neked! Aztán felhívtál! Az emailam viszont utána én adtam meg telefonon! Te hívtál fel Balázs, miután Báránytól megkaptad a telefonszámom!
    ————————

    „Többször felhívtalak, normális hangnemben megbeszéltük, hogyan tudnék segíteni neked, két alkalommal találkozót is megbeszéltünk, az egyiket te mondtad le, a másikat én!”

    Itt mondod, hogy többször is felhívtál.
    Én is tisztelettel beszéltem veled.
    Elmondtam már neked akkor is, hogy ezek a gyilkos kommunista rendőrbűnöző hatóságok, amellyel ti együtt működtök. Ugyanis ami velem történt, arra nem képesek „szimpla” bűnözök. Kizárólag a titkosszolgálatok és a rendőrök tudnak ilyet csinálni, amellyel egyébként a dj szövetség együtt működik. Elmondtam, hogy az 50-60 éveket kenterbe verő koncepciós perben volt részem. Én 3x voltam a megbeszélt helyen. Háromszor! Aztán mit írtál? Baleset történt az anyukáddal! Azok után ami velem történt, hogyan értelmezhettem volna ha nem úgy, hogy nehogy baleset történjen az anyukámmal?
    ———————–

    „Említesz valami állítólagos maffiózót, akivel szerintem a cipőmet nem pucoltatnám ki, s bár szerfelett tájékozott vagyok, biza nem tudom ki az úriember.”

    Magát Anatolij Stecurának kiadó, feltehetőleg kábítószer kereskedő, mivel fél kiló kábítószer van a kezében, esetleg talán még bérgyilkos.
    Meg oda van még írva, hogy KGB. Biztos véletlen. Érdekes pont azután jelentkeztek nálam ilyen emberkék, miután elmondtad nem tudtunk találkozni, mert véletlen baleset történt az anyukáddal.
    ——————–

    „A két srác eltűnéséről: Strehó Gergő és Rajnai Zoltán immáron bizonyítottan elhagyta a Hajógyári komplexumot, nemhogy eltussolni szeretném az ügyeket, hanem elérni, minél nagyobb publicitást kapjanak ezek a tények, elemi érdekem lenne, de nyilván a nyomozás miatt bizonyos tényeket még nem fognak publikálni!”

    Bizonyítottan elhagyta a hajógyárit, csak esetleg nem a saját lábán. Velem olyan dolgok történtek ott és utána, ami után ember nincs, aki elmagyarázza, hogy nem ez a hajógyári brigád volt. Sőt dátumokkal és egyéb módon is alá lehet támasztani, hogy ez a hajógyári brigád volt, akik a dj szövetséghez olyan közel állnak, és annyira szeretnék ezt a kérdést, és akik egyébként összehangolt tevékenységet végeznek a hatóságokkal. Lásd Jeszenszky VPOP, BRKF, ORFK, NBH.
    ——————–

    Legutóbbi minimálisan skizoid feljentésedet az NHH azzal utasította el, ha óhajtjuk, feljelenthetlek téged hamis vádért! Nem tettem!

    Jelentsetek fel! Kössenek hazugságvizsgáló gépre mindenkit, Bárányt, Jovánt stb. Be fogom bizonyitani, hogy gyilkosság történt és azt is be fogom bizonyitani, hogy Bárány Atika tud erről, ahogy Dj Jován is. Biztos véletlen szállt ki a Disco’s Hitből?! Véletlen. Menjetek már, ember nincs aki kiszállna a „leghallgatottabb” esti rádiós műsorból! Csak úgy. Emellett mondok majd több nevet az nbh-től magas rangú tisztekét, többek között azt az embert aki nálam járt és elmondta, hogy ezek bünözök. És, hogy egy tanúvédelem keretében elmehetek az országból. Mindnezt úgy, hogy a dj szövetség a hatóságokkal tartja a kapcsolatot, vpop orfk, brfk, nbh.
    Elvesztettem a munkám, az autóm.
    Ellehetetlenítéssel és megfélemlítéssel akartak és akarnak elkergetni a hazámból.
    Olyan módon mindezt, amely egyébként kimeríti az ensz népirtásról szóló határozatának több pontját.
    ———————————

    „nem sok olyan főportást tudok mondani ma Magyarországon, aki mondjuk úgy 2006-ig annyi keménynek tartott alvilági figurával tárgyalt face to face, mint én, tehát hidd el, álltam már pisztolycső, katana és vipera előtt higgadtan és látod itt vagyok.”

    Ne én állítom, hogy te tárgyaltál ilyen emberekkel hanem te. Magyarul kapcsolatod tartasz ilyen emberekkel. A hatóságok mellett, és azzal együtt.

    —————————

    „de nyilván a nyomozás miatt bizonyos tényeket még nem fognak publikálni!”

    Persze hogyne! Még az orvos szakértői szakvéleményt sem vették figyelembe! Ezek diplomázott orvos szakértőket söpörnek le, persze, hogy nem lehet bizonyítani a gyilkosságot.

    Legyünk már őszinték, egy KGB tiszt vezeti a hatóságokat, Laborc Sanyika meg kgb-s társai.
    Véletlenül nem hozták még nyilvánosságra az ügynöklistákat sem. A dj szövetség tagjai köztük Bárány is pedig III/III-as ügynökök, biztos véletlen. Itt még a papok is be voltak szervezve nemhogy a lemezlovasok.
    http://index.hu/politika/belfold/varga629/
    Még a történész is elmondja, hogy ma is működik ez a hálózat és azt is elmondja, hogy a képviselők is ennek a markában vergődnek.

    A mai napig nem hozták még nyilvánosságra ezeket a listákat. Ha nyilvánosságra hoznák, akkor mindenki látná, hogy rajta van Bárány, Spigiboy és mindegyik, amelyik 1990 előtt kezdte a lemezlovas szakmát. Egyből látnák az emberek, hogy hát bizony nem véletlen III/III-3 a telefonszáma Báránynak, és nem véletlen van ötágú csillag a hátán. De ezt te is tudod Balázs. Tudod te nagyon jól, hogyan mennek itt a dolgot.

    Ami pedig a fenyegetést illeti: Nem neked szolt, bár te burkoltan megfenyegetted az édesanyám. Ha „mozdulnom” kell, majd a dj szövetség alelnökeire-elnökeire fogok mozdulni. Mert annak lenne igazán visszhangja. Nem vagyok terrorista, de azt akarnak belőlem csinálni azáltal, hogy legyilkoltak két gyereket, aztán engem is le akartak gyilkolni, emellett tönkre tették az életem, ellehetetlenítettek, elvesztettem a munkám, az autóm mindent! Csodálkoztok, hogy azon gondolkodom hogy fejbe lövöm valamelyiket?

    Ez nem terrorizmus, ez Honvédelem. Nekem ezt dobta ez a geci orosz kommunista rendőrdiktatúra. Amelyben gazdasági és fizikai értelemben véve is gyilkolnak minket, a parazita III/III-as ügynökökkel karöltve.

    A Magyar képviselőket és parazitáikat nem lehet leszoktatni arról, hogy a saját vérüket pénzért egy egyéb okok miatt gyilkolják, gyilkoltassák. Úgy kell leszoktatni őket, hogy fel kell baszni az összes képviselőt a lámpavasra! Akkor talán majd nem fognak ilyen események történni Magyarországon!

    Idén minden esély megvan erre.

  4. Amennyiben utóbbiak nekem szólnak, ismét egy jól informált, felkészült, tényekre alapuló, cseppet sem személyeskedő, magas színvonalú hozzászólás.

  5. Ami azt illeti dolgoznék ha hagynák, de van egy pár parazita aki még dolgozni sem hagy. Emellett pedig azért mégis csak dolgozok, zenét írok, grafikát készítek. Kiadom a dalaimat. Újságot írok. Hja, és egy csapat orosz gyilkossal küzdök.
    Ha ez nem munka gyerekek, akkor semmi!

  6. akkor ezer bocsánat, én kérek elnézést. 🙂
    lehet, kissé paranoiás vagyok, hisz’ megszoktam, hogy mi „nem dolgozunk”, a „zenészeken élősködünk”, és el kéne mennünk kapálni… 😉
    no meg persze gyilkosságra vetemedünk a DJ-vizsga érdekében. :)))

  7. Jeszenszky Zsolt, örülök hogy ingednek érezted és magadra vetted, de tényleg D-Lordnak szólt 😀

  8. Azt azért úgy mellékesen azt is elmondom, hogy külföldön olyan emberek nem is lehetnek „sztár dj-k” mint sokan Magyarországon. Ott az a minimum követelmény, hogy zenét írjanak. Itt vannak olyan lemezlovasok, akik tíz-húsz éve „zenélnek”, és egy dalt nem tudtak még összerakni. Mindegy milyet, bármilyet. De nem ő annyira ért a szakmához, hogy más lemezeit játssza 10-20 éve! Ezek akarják ezt a szabályozást, mert majd ők vizsgáztatják azokat, akik jobbak náluk. Itt a fiatalok reggelire megeszik az összes régi lemezlovast, mind tudásban mint bármi másban!
    Mindegyik arra veri a mellét:

    „9 éve dj vagyok, zenét ugyan még nem irt a 9 év alatt de elmondja: Ezt a szakmát évekig kell tanulni, anyád picsája: Azt tanulod évekig, hogy két zenét összerakjál?
    Ez vicc bazmeg. Más ennyi idő alatt kiad 50-60 zenét és folyamatosan tanulja. Ezek meg évekig azt tanulják, hogy összerakjanak két zenét? LOL
    Ez vicc.

    Kint a sok parazita akik vér szívóskodnak mások dalain lemezein, nem lehetnek sztárok. Azt kint nem értékelik semmire, ha összetudsz mixelni két dalt. Akkor lesz értéked, ha zenéket is írsz. Hát hiszen ki ért a zenéhez? Aki csak keveri, vagy aki meg is tudja írni? Én úgy látom, hogy itthon el akarják taposni a tehetségeket. Azért, mert kiderülni, hogy azok akik csak évek óta kevernek és nem hajlandóak tanulni fejlődni, csak vérszívó paraziták.

    Tényleg Jeszenszky Zsolti, és mi lesz a producerekkel? Nekik is kell dj vizsgát tenni, hogy lemezlovasként dolgozhasson? Nem mondjátok komolyan, ha mégis akkor viszont azok akik vizsgáztathatnak a konkurenciájukat taposhatják el! Nehogy már, egy producer megmondja a másiknak, hogy lehetsz e lemezlovas? Nehogy már egy producer, egy másik producert mint lemezlovas ítélhessen meg? Milyen alapon? Ezt barátom, visszaélés, monopólium, tisztességtelen piaci magatartás!

  9. Zsolti!
    Akkor én nyilvánosan elnézést kérek a Mahasztól, és tagjaitól. Majd du. válaszolok, most infó van. Bár a hallottak alapján ez jött le nekem amit leírtam.

  10. Hát Zsolti akkor ezt kapd ki. Remélem minél több helyen le fogják hozni!

    Nyílt levél a Dj szövetséghez!

    Írta: D-Lord

    Veszélyben a kultúra!

    A lemezlovas szakma. Sokan hallhattak mostanában a lemezlovas kérdésről és szabályozásról, illetve arról, hogy szabályozni kell ezt a kérdést. Ebben az írásban azokra a visszaélési lehetőségekre és ellentmondásokra szeretném felhívni a törvényhozók figyelmét, amelyek veszélyeztetik a kultúrát. Emellett pedig veszélyeztetik a szabad piacot ezáltal a versenyt, a szabad szólás és véleményt biztosító alkotmányban előírt jogokat. A lemezlovas szakmát nem lehet elkülönítve kezelni a produceri szakmától. A lemezlovas is producer, dalokat mutat be a közönségének, természetesen saját ízlése és kulturális érdeklődése alapján. Teheti mindezt olyan módon ahogyan neki jólesik, hiszen ez az alkotmányban előírt szabad véleményt, szabad szólást biztosító joga alapján megilleti. Demokráciában elfogadható szabályokkal azt lehet és szabad csak szabályozni, hogy a szerzői jogi és egyéb törvényeket betartva történhessen mindez. De ehhez nem kell lemezlovas vizsga, pláne nem törvényben előírt. Attól a ponttól kezdve ugyanis, ha egy lemezlovas vizsgáztatni akar egy másikat, az összeférhetetlen és visszaélésre ad lehetőséget. Azokról a visszaélési lehetőségekről beszélek, hogy egy rossz törvény miatt, egy lemezlovas egy nála akár tehetségesebb versenytársát producert aki dalokat is ír, ki tudja ezáltal szorítani a piacról. Talán az egyik legfontosabb kérdés az, hogy egy producert aki dalokat ír és lemezlovasként is szeretne dolgozni (ahogy ez Európában és a világban megszokott), melyik lemezlovas fogja vizsgáztatni? Esetleg egy másik producer? Milyen alapon?

    Ki fogja a szabad véleménynyilvánításom és a kulturális érdeklődésemet, művészetemet megítélni illetve osztályozni? Annak a követelésnek a hátterében, hogy szabályozva legyen a lemezlovas kérdés nem egyéb áll (többek között), mint kartellbe tömörült producerek, akik a lemezlovas vizsgán lehetőséget kapnak a produceri versenytársaik kiszorítására. Ellehetetlenítésere. Azzal a nem túl hihető érvel próbálnak becsapni minket egy Dj szövetség tagjai, hogy a lemezlovas tevékenység az szakma amelyet lehet és kell szabályozni. Teszik mindezt azért, mert tudják jól, hogy ezáltal a produceri tevékenységet tudják majd szabályozni, illetve a versenytársak sérelmére-kárára alkotmány ellenesen piaci előnyt szerezni. Az alkotmányban előírt, a szabad szólás és vélemény nyilvánításhoz való jogainkat próbálják jelenleg korlátozni. Jogomban áll bármilyen dalt illetve zenét írni! De ha nem adhatom elő piaci feltételek mellett, mert szabályozzák azt a tevékenységet amelyet nem lehet elválasztani a zene írástól, akkor a szabad szóláshoz és vélemény nyilvánításhoz való jogomat korlátozzák. A Dj szövetség tagjai akiknek egy része producer, jelenleg egy pártnak alárendelve a művészetet, a kultúrát, a versenytársaikat próbálják törvénnyel kiszorítani, illetve piaci előnyt szerezni. Ez több mint felháborító, ez alkotmányellenes. Ez ellen minden szabad kultúrát támogató embernek fel kell lépnie.

    A szerzői jogi törvények betartása mellett, mindenkinek lehetőséget kell biztosítani, hogy a közönség és a piac ítélhesse meg a munkásságát. A lemezlovasok sokszínűsége és egyénisége biztosítja a zene és a kultúra fejlődését, nem pedig a szabályok és olyan sémák amelyeket lemezlovas tanfolyamokon kell és lehet majd elsajátítani. Amely tanfolyamnak és szabályozásnak egyetlen célja van, lemezlovasként egyébként egy hamis látszat mögé bújva, a produceri tevékenységet szabályozni, illetve a versenytársakat kiszorítani. Természetesen lehet lemezlovas tanfolyamokat indítani, de nyilván az emeli ezeknek a tanfolyamoknak az értékét és fényét, ha mindezt nem a törvényben előírt kötelező szabályozás hatására végzik el. Alkotmányos jogokat sért, ha sérül az egyén szabad szóláshoz és véleménynyilvánításhoz való joga. A zene ez a jog, a szabad vélemény és szóláshoz való jog! Nem lehet és szabad törvényben szabályozni. A szerzői jogi törvények betartása mellett, nem lehet és szabad semmilyen szabályozással korlátozni illetve csorbítani az egyén szólás, kulturális, vagy egyéb véleménynyilvánításának alkotmányban előírt jogait. Márpedig, ha a zeneszerzést egy tőle el nem választható tevékenységgel a lemezlovas szakmával kötik össze és szabályozzák, az alkotmány ellenes. Ki fogja azt előírni és milyen alapon, hogy melyek azok a jó és követhető irányok, amelyeket feltétlen törvényben meghatározott módon tanítani kell? Egy példával szeretném érzékeltetni, mennyire megfoghatatlan és mennyi abszurd az a vágy, hogy törvényben szabályozzák a művészetet és az előadás stílusát, illetve technikáit. Ha megnézzünk egy Michelangelo képet vagy szobrot mindenki számára egyértelmű, hogy egy remekművet látunk. De vannak olyan absztrakt alkotások akár a festészetben akár a szobrászatban, ahogyan a zenében is, amely csak egy bizonyos réteg érdeklődését kelti fel, illetve teszi azt magáévá. Nem lehet szabályok közé szorítani, hogy milyen anyagból dolgozhat egy festő, nem lehet szabályok köze szorítani milyen anyagból faraghatunk szobrot, vagy írhatunk dalt. Azért nem lehet mert ez egy fejlődési folyamat amely attól olyan szép, hogy mindig vannak emberek akik ujjat tudnak majd mutatni. De csak akkor és azáltal, ha nem törvényben előírt sémák alapján állítanak elő egy szobrot vagy festményt, egy dalt. Egyszerű példával élve, a szobrásznak sem kell kőműves vizsgát tenni ahhoz, hogy bemutathassa a köböl faragott szobrát. Márpedig a lemezlovas szabályozás arra irányul, hogy csak akkor fogom tudni bemutatni a dalaimat a zenémet mint zeneszerző illetve producer, ha egy lemezlovas vizsgát is teszek. Ez abszurd és felháborító! A művészetet nem szabad és lehet törvénnyel szabályozni. Amennyiben törvényben próbálják ezt szabályozni, az alkotmányellenes hiszen a szabad szólást, véleménynyilvánítást és olyan alapvető emberi jogokat sért, mint az önkifejezés vagy az alkotás. Amelyet egyébként mindenkinek joga van gyakorolni, a saját ízlésének megfelelően. Abszurd és alkotmányellenes az a követelés, hogy törvényekben előírva akarják szabályozni, hogy egy lemezlovas jó e vagy sem, illetve megfelel e valamilyen követelménynek. Milyen alapon? Milyen követelményeknek keljen megfelelni? Ki fogja megszabni, milyen követelményeknek kell megfelelni? Majd azok a producerek, akik ezáltal a törvény által a konkurenciáik felett ítélkezhetnek .Az emberek pénz éhsége, féltékenysége, a politikusok mindent behálózó diktatórikus nézetei elvezettek odáig, hogy a kultúra, az egyén, alkotmányban előírt szabad szólás és véleménynyilvánításának a jogát akarják törvényben elvenni újra. Mindehhez pedig jelenleg az a párt asszisztál, amely az egyén szabadságáról, a szabad piacról, a demokráciáról tart nagy nyilvánosság előtt értekezéseket. Az a párt amely az Európai unióról beszél, miközben a volt szovjetunió törvényei és nézetei, az emberek, az egyén kulturális elnyomása, a szabad piac és az egészséges verseny ellen teszi le a voksot. Ez több mint felháborító.

    Nyíltan ki lehet jelenteni, Magyarországon veszélyben van a kultúra! Egy szövetség és a köré gyűjtött bólogató Jánosok, nyereségvágyból és egyéb előnyök miatt feladták a művészetet, az emberi értékeket, az alkotmányban előírt jogokat. Veszélyeztetik a szabad szóláshoz, az önkifejezéshez, alkotáshoz, a szabad vélemény nyilvánításhoz, a szabad szóláshoz való jogunkat. Egy csapat kontár, akik soha nem voltak és lesznek művészek, az éhségükkel és a féltékenységükkel veszélyeztetik a kultúrát!

    Mondjuk nemet együtt, a cenzúrára, az egyén és a kultúra elnyomására, a szabad szólás a véleménynyilvánítás csorbítására, mondjuk nemet a Dj szövetségre!

  11. D-lord, ez egy nagyon jó levél, emellé már csak egy-két korábbi hozzászólásodat fogjuk csatolni, és máris állami elismerésed lesz róla, hogy segítségre szorulsz.

  12. Szóval én már tudom milyen alja nép vagytok ti, főleg te Jeszenszky.

    Színtiszta érveket írtam!

    Hja, hogy ha jön valaki aki érveket mond, azzal már nem tudsz mit kezdeni, igaz Zsolti? Ha jön valaki és elmondja mindazt amit én, nem tudják és nem merik perelni sem, mert bizonyítékai vannak!?
    Ez a Jeszenszky Zsolti ez úgy hazudik mint a vízfolyás, de hát tudjátok ti is. Minden parazita politikus hazudik, ezt szerintem apádtól tanultad.

    Írtál nekem levelet Zsolt? Írtál, mit írtál? Le akarod buktatni ezt a drogos brigádot! Megvan a levél Zsolt! Ha kell bemutatom a rendőröknek is! Megnézhetik nálam:
    http://www.youtube.com/watch?v=rB0uwq6J2xc

    Hát ezért nem perelnek be semmiért, mert mindent alá tudok támasztani! Azt mindannyian tudjátok, hogy drogokat árulnak a Dokk-ban meg a Coronitában is, legyünk őszinték csak az tagadja ezt le, aki már a tükörbe sem tud nézni! Ebből a drogos brigádból aztán senki nem nézné ki, hogy pénzért embert ölt. És miközben van képe azt írni nekem, hogy le akarja buktatni ezt a drogos brigádot, még ezután azzal a drogos brigáddal ül le a lemezlovas kérdést megbeszélni, akit le akar buktatni drogkereskedelemért. Neked Zsolti olyan vastag bőr van a képeden, mint ebben az országban senkinek! Ez konkrét. Ezt te is tudod meg én is.

  13. Szerintem D-lord nem más mint Jeszenszky Zsolt beépített embere, hogy rajta szakadjunk és terelődjön a téma az eredetiről. Mindenesetre én remekül szórakozom 😀

  14. ha én neten vásárolok számot,albumot,azzal én már fizettem annak akinek kell,szerző és kiadó!

    ti jól vagytok?gondolkozzunk már.

  15. Egy kérdés:
    Armin van Buurennek, Markus Schulznak, Tiestonak, Paul van Dyknek, stb. van DJ vizsgája? :D:D

  16. Európa legfontosabb országaiban nem kötelező a DJ-knek az igazolvány – Anglia kivételével! A többi országban viszont kötelező a kamarai/szakszervezeti tagság, és csak ennek megléte esetén tevékenykedhet legálisan a DJ. Armin, Markus, Tiest, stb. mind-mind tagjai az adott ország DJ-szervezetének. Hollandiában pl. a sajtkereskedőktől a fogmosópohárkészítőkig minden szakmának kamarája van, kötelező tagsággal, etikai kódexxel, stb. Igen, a DJ-knek is.

  17. A brit állampolgár DJ-knek kötelező, vagy ha Armin a Londoni Ministry of Soundban játszik, akkor töle is kérik? Mondjuk tőle ki kérné. ☺

  18. Az EU-tagállamok között törvények, illetve az ennek alapján álló, az egyes országok szakszervezetei között fennálló megállapodások szigorúan szabályozzák a kölcsönös munkavállalás feltételeit. Így ha A országban fellép egy diszkós B országból, akkor pontos információkat és igazolást kell adnia arról, hogy ő jogosult-e DJ-ként fellépni, illetve az a minimum, hogy B országban is fellépjen egy lemezlovas A országból.
    Nagyon is védik a DJ-k a saját érdekeiket minden országban, és a szabályozás pontosan az ő érdekeiket szolgálja.
    Srácok, ez az abszolút felkészületlen, dilettáns, de nagyképű és másokat lekezelő hozzállás tudom, hogy a blogoszférában nagyon menő és mi vagyunk itt a cikik, és ez valamelyest az egész magyarországi médiára sajnos jellemző, de higyjétek el, a való világ azért szerencsére nem így működik. Ha bármilyen releváns döntéshozói szervnél, de akárcsak egy mezei munkahelyen el szeretnétek érni valamit, előtte valóban tájékozódni kell, és még utána sem szabad mindenféle magabiztos kijelentéseket tenni – kérdezni viszont nem szégyen, főleg ha az kultúráltan és őszintén történik, nem pedig már eleve prejudikálva a vélt választ, és két smiley-val a mondat végén, amiben implicite az van benne, hogy „na most aztán nagyon megfogtalak, te kis hülye”. Ilyenkor van az, hogy általában nem arról derül ki, hogy hülye, akit ily módon kérdeznek…
    Az ilyen, súlyos tévedésen alapuló hangzatos megnyilvánulásoktól és az ezekre épített meggyőződésektől már csak néhány lépés vezet a d-lord féle összeesküvés elméletekhez, ahol fiatalokat gyilkolnak a szervkereskedők, akikről aztán kiderül, hogy valójában a KGB ügynökei és a DJ-vizsga eltörlése miatti elkeseredésüket Kóka János voodoo-babája helyett húszéves fiatalokon töltik ki. 🙂
    De természetesen senkinek nem szeretnék életvezetési tanácsokat adni vagy „sikerotientált kommunikációs tréning”-et tartani, ez is csak egy hozzászólás, ebben is számtalan kapaszkodót és belekötési pontot fognak találni a tisztelt bloggerek, hajrá. Eddig ugyanis minden negatív megnyilvánulás, bárhol a sajtóban, kifejezetten segítette a törekvéseinket, mind a szabályozás, mind pedig a jogszerű működés területén, légyszi, még, még, még… 😉

  19. Rootkiller vigyázz mert megvezetnek téged.
    Látod feltettél egy kérdés, kell e Arminnak Tiestonak vizsgát tenni, erre kaptad a választ:
    Nekik is van kamarai tagságuk.

    Nem a kérdésedre kaptál választ.
    Itt megint össze van mosva két dolog, a kamarai szakszervezeti tagság külföldön nem jelenti azt, hogy vizsgát kéne tenni a konkurencia előtt.
    Tehát választ nem kaptál, egyébként nem kellett Dj vizsgát tenniük főleg nem a konkurenciájuk előtt, függetlenül ettől, még lehetnek kamarai tagok.

  20. Szervkereskedőkről soha nem beszéltem, viszont III/III-or igen! Érdekes te jutalmaztál III/III-as ügynököket életműdíjjal. Biztos véletlen?! Biztos véletlen hívtátok meg erre a bulira. Biztos véletlen, hogy Spigiboy és Társai már 1990-előtt is lemezlovasok lehettek, ez nem véletlen ez azért lehetséges mert III/III-as ügynökök.

    Írtál nekem levelet Zsolti? Mit írtál benne? Le akarod buktatni ezt a drogos brigádot, vagy le fogod tagadni már megint?

    Ne hazudozzál már Zsolti, te is elmondtad, hogy ez egy drogkereskedő brigád. De nem kell bevallanod, mindenki aki lejár oda tudja. Ahogy azt is, hogy ettől a kábítószer kereskedő rendőrbűnöző csapattól minden kitelik. Igen a gyilkosság is.

    De biztos azért kellett, lemondania Báránynak mert csúnyán beszélt, meg nem akart ártani a Dj szövetségnek stb. Ember nincs aki hinne nektek már Zsolti.

  21. 1: A diszkók adjanak számlát, a belépőről!
    2: Adjanak számlát az italról.
    3: Adjanak számlát a ruhatárról.

    Mikor kaptatok ti diszkóba számlát valamiről? Mikor?

    Ezek törvényekről beszélnek miközben alap törvényeket nem tartanak be. Szóval ez a vicc, hogy miközben itt a lemezlovast el akarják számoltatni, közben a diszkó tulajdonos nem ad számlát semmiről. Neki mindent szabad, neked semmit.

  22. Nem akarok beleszólni az okoskodásodba, de ahova én járok, mindig kapok számlát a belépőről is, a ruhatárról is és fogyasztásról is. Nyilván máshol csalnak meg nem ez az általános, de ilyen is van.

  23. Ákos, ezek szerint egy helyre járunk, csak nem tudunk róla? 😉

  24. ez elég csúnya, ugyanakkor beszédes válasz volt egy jobbkézre

  25. Zsolt! Valóban csúnya vagyok és valóban csúnyákat mondok, néha viccből, néha komolyan. Akik ismernek, tudják hogy mikor melyik áll fenn. Te nem ismersz.

  26. 🙂
    DjZone, diszkópultban én csak nyáron állok, ilyenkor télen max. a bárpultnál, annak is a túloldalán. Bandihoz egyszer-egyszer szívesen lemegyek, de valahogy a Morrison’s korosztállyal már nehezebben találjuk meg a közös hangot egymáshoz. 🙂

  27. Mondok valamit Zsolti! Szeretem az ilyen felkészült embereket. ☺

  28. Zsolti!

    Szerintem téged vezettek félre. Itt nem arról van szó, hogy vki el akar kezdeni diszkózni, karaokezni, és azt betanítják, azaz szakmát adnak neki, mint Te említed, hanem arról, hogy akik évek óta űzik ezt, azt akarják megsarcolni. Ez azért köszönőviszonyban sincs a Te műkörmös vizsgáddal.

  29. Zsolti van telefonszámod? Beszéljünk már telefonon, nyugodtan, higgadtan!?
    Mit szólsz hozzá?

    Emailom tudod, ha gondolod én is elküldhetem a számom, vagy te nekem a tiédet. Ahogy neked jobb.

  30. Kedves Zsolt. Csak nektek szakma, ezt értsétek meg végre. Nem értem mi alapján tudjátok összehasonlítani a különböző stílusu zenéket játszó embereket. Hogy kerülhetnek egy szabályozásba az ún. „Top Djk és olyan meberek akik olyan stílusu zenét játszanak amiről valószínüleg még sosem hallottak a tisztelt szövetség tagjai. Hosszabb lett mint szerettem volna és közben rájöttem, hogy leginkább ez a szakma szó piszkál az egészben.
    Ui: Az USÁt a legjobban működő országok között emlegetni jelenleg szerintem furcsa.

  31. Legyünk őszinték, Jeszenszky Zsidó, Spiegelhalter zsidó, Bárány Attila Zsidó. Szinte mind zsidó. (Shit) A zsidó lemezlovasok erőltetik ezt a kérdést. Ez egy zsidókból verbuvált horda. Arról szól ez a törvény, hogy pár zsidó gyerek félti a lóvét és pozíciót. Hogy értsd, a régi zsidó ügynökökből verbuvált horda szerint felhígult ez a szakma, a valóság azonban az, hogy megjelentek a Jedik, akik minden téren lemossák a Shiteket (Zsidókat) és próbálják törvénnyel ellehetetleníteni őket. Magyarul a zsidó lemezlovasok, egymást ajnározták és nyilván ha nem az általuk válogatott zsidó gyerekek fognak zenélni, akkor azok a Magyar srácok producerek akik százszor tehetségesebbek ezeknél a zsidó gyerekeknél, de ez sokba fáj ezeknek a zsidó lemezlovasoknak… 😛

  32. Azért szerintem van valami a dologban. Nekem nem a zsidókkal, cigányokkal, stb. van bajom, hanem a szar emberekkel, szar ócska zsidókkal, cigányokkal, magyarokkal, stb. És igenis ismerek rendes becsületes zsidót, és rendes dolgozó cigányt is.

  33. Az azért poén, amikor valaki azt hiszi, hogy attól hogy a cigányozás után odabassza hogy ismer dolgozót is, akkor attól nem lesz rasszista 😀

  34. Igazad van Rootkiller, vannak becsületes zsidók, csak éppen nem azok akikről beszélünk.
    Élősködnek a zenén, egymást ajnározzák, egymás számait játsszák rotációban, hiszen annál több lóvét kapnak a mahasztól. Ez nem cionista összeesküvés elmélet ezek a tények. Vagy másik, én megveszem a beatportról a zenéket, és faxokat kell küldenem ennek a zsidónak tracklistet stb, hogy felmatricázza? Milyen alapon, mert ő a zsidó külügyminiszter fia? Evidencia, hogy legális helyről veszed a zenét, de nehogy már ennek a zsidó gyereknek fel keljen matricázni ahhoz, hogy azt játszhasd? Milyen alapon? Előbb utóbb gázkamra lesz, ezért utálják ezeket az arabok is. Ezeket mindenki utálja már, leginkább a cigányokhoz hasonlíthatóak. Mind a kettő erőszakos, mind a kettő gyilkol, lop, hazudik és csal.

  35. A videó végén hallhato tanácsot amit Feldmayer Péter mond mindenkinek meg kéne fogadni!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.