Ugye említettem, hogy lesz valami ilyesmi, hogy én, meg Balaton, meg utazás, család és ilyesmi.
A kedves időnek, sikerült elég erősen megtréfálnia engem, ugyanis míg a fővárosi aszfalt csíkokon tócsák és pocsolyák képződtek, addig a déli parton halálosan jó idő mellett 7 ágra sütött a nap.
De úgy tűnik, a felhők mocsok mód felkapaszkodtak a vonat hátsó ütközőjére, mivel megérkezésem után 4 órával, már bokáig álltunk a nyári esőben. Viszont amikor kicsit felszakadozott a felhőzet kimentem fotózni, amiket majd alkalom adtán megosztok veletek, de a lényeg, hogy megérte megvenni az ND szűrőimet 🙂
A péntek délutánom nagy része így az esőzés miatt a notebookom előtt telt – de jó 3 órát vonatkozni azért, hogy egy nyekergő ágyon ülhessen az ember törökülésbe, és azt csinálhassa, amit otthon is tud. Bár legalább nagycsaládosan körbe sétáltuk a belvárost, ami nem túl sok újdonsággal tud szolgálni, elvégre is legalább 12 éve járunk oda évente, két évente.
Találtam egy táblát, ami egy gyrosost hírdetett, gondoltam kipróbálom milyen itt. A marketing duma annyi volt, hogy „Egyet eszel, függő leszel”. Kiváncsi lettem mi is van a nagyarcú duma mögött…
Hát, nem igazán estem hasra, sőt. Inkább hasonlított egy erős pistával túladagolt csirkepörkölthöz, mint gyroshoz. Gyanítom ez a vélemény az arcomra is erőteljesen kiüllt, mivel az én drága jó anyukám többször is megkérdezte, hogy jó-e… Hát nem volt az.
A helyi mozi aznap nyitott, a Boszorkány-hegy nevű csodával, de mivel a hely nagyrésze nyitott a hely, így a mozizás sem volt alternatíva. Főleg, hogy a fantasy vagy valami csodás sci-fi-t sejtető címe alapján nem kecsegtetett sok mentális mannával, és még hallomásból sem volt ismerős a cím. Bár így utólag, ha az angol címét is kiírták volna, lehet megnézem (azért a Race to Witch Mountain érdekesebb cím, mint amivel magyarul csúfolják).
Az estém így azzal telt, hogy telefonálgattam, mivel a család nagyrésze korán elhűzott aludni, nekem pedig nem sok kedvem volt tv-t bámulni jobb program, pedig a meglehetősen alacsony átlag életkor miatt nem jöhetett szóba.
Viszont az éjszakai Balaton zseniális.
Csak ültem a stégen és gyönyörködtem a látványban. A szemközti kisvárosok fényét gyermek korom óta tátott szájjal figyelem ugyan onnét, de egyszerűen megunhatatlan. Az apró kigyulladó, és elhalványuló fények látványa, a tó halk morajlása valami hihetetlen erővel tud a stéghez láncolni. Azt hiszem kettőig ültem a parton, vállamon a törölközőmmel.
Szombaton korán szerettem volna ébredni, hogy a 8:30-as vonattal feltűzhessek pestre, de 9 után nyitogattam csak a csípáimat. Így a következő jármű a 11:40-es vonat volt, aminek sikerült késnie laza 20 percet induláskor. De legalább megreggeliztem, bár ha az utas ellátóban felszolgálást végző nénin muúlt volna, a sebessége alapján a délután 3-as vonatot is elkéstem volna.
Szóval, ilyen volt az idei első Balatonos próbálkozásom…
Reméljük a Horvátországi hét jobb lesz 😉
Én azért egy kicsit így is irigyellek. 🙂
a késésről csak annyit: a négy nap alatt mig lent voltam, háromszor vonatoztam. mindháromszor 30-35 perc késés. ez már csak igy van!erőteljesen gondolkozom most már a buszon…