A noreply zaklat, avagy BRFK 2009 vs Internet

by

·

Két hete megcsörrent a telefonom, amikor is az V. kerületi rendőr kapitányságról keresett egy főhadnagy, annyit mondott el, hogy zaklatási ügyről van szó, és hogy a sértettet többek között a djz.hu domain névről zaklatták, egy „nordpléj” névre hallgató e-mail címről. És mivel én vagyok a NetDream Kft ügyvezetője, és a djz.hu tulajdonosa, ezért be kellene fáradnom, mert kihallgatnának tanuként az ügyben.

Miközben tegnap reggel lépkedtem az épület felé, próbáltam találgatni, hogy vajon mi fog bent történni. És több kevesebb sikerrel ráhibáztam.

Felmentünk az emeletre, jött a jogi bla-bla, hogy köteles vagyok igazat mondani, nem tehetek terhelő vallomást magamra, családtagra, stb stb…

Majd jöttek a kérdések a cégemről, a tulajdoni hányadomról, arról, hogy hogy lehet valaki ügyfél nálunk, hogyan lehet, domain nevet, e-mail címet regisztrálni, egyáltalán lehetséges-e technikailag e-mail feladót hamisítani. Naplózzuk-e az e-mail forgalmat, meddig őrizzük meg a naplófájlokat. Ilyesmik.

A kérdések nagy részét én segítettem pontosan megfogalmazni a hölgynek, mert nem értett igazán a témához. Ami nem meglepő, mivel gazdasági bűncselekményekhez ért. Csak tudnám akkor miért ő kap egy ilyen ügyet. Mindegy.

A kérdések végén konkrétan rákérdeztem, hogy láthatnám-e a leveleket, majd kinyomtatva elém tette őket. Pár olyat is, aminek köze sem volt a djz.hu-hoz, ezeket nem is néztem át. Majd a harmadik lapnál elkapott a röhögő görcs.

A papír valahogy így nézett ki

Feladó: DjZoNe blogol <noreply@djz.hu>
Tárgy: [DjZoNe blogol] Új hozzászólás: Voltál már délelőtt 11-kor a Moulin Rougeban?

[…]

Ehhez a bejegyzéshez tartozó összes hozzászólás megtekintése: [URL]

Feliratkozások kezeléséhez vagy az összes értesítés tiltásához, kattints ide: [URL]

A főhadnagy nő, nem értette, mi az oka a fene nagy jókedvemnek.

Elmagyaráztam neki, hogy az amit ő „nordpléj”-nek mondott az valójából „nó ripláj”, és annyit tesz magyarul, hogy ne válaszolj. És valójában egy nem létező postafiók, egy fekete lyuk.

Majd elmondtam, hogy ismerem a sértettet (Jeszenszky Zsolt) , mivel részt vettem az egyik sajtó tájékoztatójukon.
Amiről írtam is egy beszámolót, amit a sértett látott is, mi több hozzászólt, és feliratkozott a hozzászólásokról jövő értesítésre. Ezért kapta a leveleket.

A mutatott levél pedig egy személyeskedő, támadó, és zsidózó hozzászólás volt, és nyilván ennek a tartalma zavarta.

Ekkor felcsillant a szeme, hogy hú de jó, hogy megnéztem a levelet, mert így teljesen más a történet. Mondtam, hogy meglehetősen. Aztán jött a kérdés, hogy ha hivatalosan megkeresést kapok kiadom-e az érintett 2 személynek az adatait.

Válaszoltam, hogy persze, de nem ismeretlenek az emberek a sértett előtt sem, mivel pontosan tudják ki ez a D-Lord, ahogyan ez Rács Balázs hozzászólásából ki is derült.

Megköszönte, hogy helyretettem a dolgot, hogy elmagyaráztam neki, és hogy befáradtam vallomást tenni.
Jött egy kis papír munka, és már mehettem is lefelé a lifttel.

Az egyébként még rendben is lenne, hogy a rendőrnő nem értett a technikai részletekhez, de nem is az AUTH SMTP rejtelmeihez, vagy a 2821 RFC-hez kellett érteni, hanem csak minimális angol tudás kell hozzá, meg minimális internet ismeret. És akkor nem jönnek ilyen baromsággal, hogy a noreply zaklat…

Vajon mi lett volna, ha nem akarom megnézni a leveleket?
Bizonyíték hiányában ejtik az ügyet? 🙂

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy a sértett jogi képviselője volt ilyen sügér vagy maga a sértett, aki ilyen formában adta be a panaszát…

Comments

142 hozzászólás a(z) “A noreply zaklat, avagy BRFK 2009 vs Internet” bejegyzéshez

  1. MissHugi avatar
    MissHugi

    Hát ez lol.

  2. kisbubi avatar
    kisbubi

    Ahhahahaaha!

  3. Andor avatar
    Andor

    nóríípléj…hát igen ehhez sündőrtiszti kell

  4. Barát Csaba avatar

    de kibasszot jó, hogy ezer évvel az internet elindulása után, ebben az országban nem bírnak felvenni a rendőrségre egy olyan embert ilyen esetekhez aki értene ezekhez a dolgokhoz, de legalább alapvető infós dolgokat felismerné, valahogy túlságosan sokszor érzem úgy, hogy ebben az országban a munkahelyek többségébe nem a tudás alapján veszik fel az embereket

  5. Barát Csaba avatar

    legközelebb meg a mail Démon fogja őket zaklatni

    vagy, bepoloskázták a házadat amíg nem voltál otthon

  6. Réka avatar

    uristen vinnyogva fetrengek a földön :DDDDDDDDD

  7. wildgica avatar

    Ez oly mértékben zseniális, hogy sírva röhögök…! 😀 Hihetetlen, hogy itt tart ez az ország…

  8. manfreed avatar
    manfreed

    Rendőri pályán gondolkodom. Úgy látszik van rám igény 😀 kérdés hogy nekem van-e igényem erre 😀 Szórakozni mindenesetre jó 😀

  9. Patai László avatar

    IQ harcosok 🙂 hatóság és a „sértett” is 🙂

  10. xdb avatar
    xdb

    ahah lol.
    kisbubi heloszia ;*

    (tobbiekis)

    egyebkent engem jo ideje zaklat az ‘internet connection wizard’

    mit kene tenni ellene? jo ha letiltom? elore is koszi

    ja es meg ehhez kapcsolodo kerdes: ugye nem vagyok terhes, kulonben ONGYI leszek 🙁

  11. kisbubi avatar
    kisbubi

    helobelo sandor :*

  12. Layza avatar
    Layza

    „…valahogy túlságosan sokszor érzem úgy, hogy ebben az országban a munkahelyek többségébe nem a tudás alapján veszik fel az embereket”

    hát nem is. tudod, kapcsolatok-kapcsolatok.
    mellesleg ezek után nem értem, hogy a legtöbb munkahelyre 25 diploma, 17 nyelvvizsga, 15 év szakmai tapasztalat szükségeltetik ahhoz, hogy egyáltalán az első rostáig eljuss. Legalábbis a közszférában. Ettől függetlenül félelmetes, hogy sokaknak egy email elküldése problémát okoz.
    Akkor kaptam röhögve sírógörcsöt, amikor közölte velem tavalyi szakmai gyakorlatomon az önkormányzatnál az egyik ott dolgozó kishölgy, hogy ne mondjak neki olyanokat, hogy küldje el csatolva fájlként, mert ő azt nem tudja, hogy hogyan kell….itt kiverte a biztosítékot. főleg, hogy egy 25-30 körüli kollegináról volt szó….no comment.

  13. edem avatar

    Ha nem ismerném az illetőt, akkor el se hinném. Mindenesetre a mai napra megvan a jókedv alapja :D:D

  14. hilfer avatar
    hilfer

    lol bazzeg 😀 😀 😀 Ezt korábban kellett volna olvasnom, s tök jól indult volna a napom! 🙂 🙂

  15. hilfer avatar
    hilfer

    És ha már Rendőrség… egy rövid történet.
    Egy ismerősöm mesélte tegnap, hogy elvitték a rendőrök kihallgatni, mert a kecskeméti Auchan-ban volt pár lopás és egy hosszúhajú gyerek volt az elkövető. Bementek a GAMFra érdeklődni, s egy tablókép alapján rámutattak ismerősömre, kikérték az adatait, s házkutatást végeztek nála… Annyiban jófejek voltak a rendőrök, hogy a szobájában nagyobb volt a rend a rendőrök távozása után, mint valaha. 😉
    Mindezek után persze velük kellett mennie Kecskemétre /persze szóltak neki, hogy a visszaútra hozzon magával pénzt, mert már haza nem hozzák/, és tanúvallomást kellett tennie, hogy összekeverték valakivel. 🙂

  16. sanyoca avatar

    LOLOLO 😆 nem semmi, hogy ilyen manapság 2009-ben megtörténhet. DjZoNe szerintem ennek még lesz folytatása, csak arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz. 😀