Vissza, vissza

Rég írtam kimondottan személyes hangvételű dolgot, mert egyrészt újabban semmi olyasmi nem történik, amin nagyon pezsegni kellene, másrészt, ha történik is ilyen, az pedig nem nagyon tartozik a nyilvánosságra. De, most olyanról fogok írni, amiről eddig viszonylag keveset, és túlzottan érhető sem lesz, mivel az olvasóim közül 2-3 ember tudja, hogy pontosan miről is van szó

Szóval úgy kezdtem a címben, hogy vissza, vissza. Ez azért van, mert van egy olyan közeg, amelynek évekig aktívan része voltam, aki ott volt, mindenhol, ahova ennek a közösségnek a tagjai jártak, az országban mindenhol. Egészen sokat utaztam, olyan emberekkel, akiket bár nem tartottam igazából barátoknak, mivel csak üzleti kapcsolatban voltunk, mégis együtt sírtunk, és együtt nevettünk.

De mégis, hiányzik ez a közeg, mivel nekik köszönhetem azt, ami ma vagyok, azt a képet, amit ma Lakatos Zsoltnak hívnak. Innét kaptam sok-sok bölcsességet, elveket, célokat, álmokat, eszközöket a megvalósításhoz, és mentortokat.

De az elmúlt egy évben hanyagoltam ezt a közösséget, mert úgy éreztem nem fér bele az életembe. Más, általam fontosabbak hitt dolgok kerültek előtérbe.

Viszont, az elmúlt héten 3 olyan dolog is volt, ami eszembe jutatta ezt konstruktív közeget, ahova mindig jó volt megérkezni, bármi is volt mögöttem, mosolygó arcok fogadtak, és mindig várt sok meleg kézfogás.

Azt hiszem újra szükség van arra, hogy tovább lépjek, hogy fejlődjek, és ezeknek az embereknek a társaságára, akik hihetetlen módon tudtak motiválni, és egy-egy találkozó után égő szemmel mentem haza, és azzal az elhatározással, hogy megváltom a világot.

Itt az idő arra, hogy újra megtaláljam a tigris szemem.