Szerző: DjZoNe

  • Akció film 3D

    Akkor most így még a budapest táblán bellül vagyok, megosztom veletek, hogyan sikerült elérnem a reggeli intercitymet. (tovább…)

  • Haza

    Ma este eldöntöttem. Hajnalban haza megyek… 🙂
    Szóval, így most alszom 3 órát, aztán vonatra ülök, és megyek Bajára 🙂

    Az a baj, hogy a gondoltaiam, most nagyon egy felé járnak, de vele jövő hétig nem találkozunk, akkor pedig inkább távol legyek, és egyben beváltsam anyukám felé a kötelességem is, hogy Pünkösdre otthon vagyok 🙂

  • Bárcsak, tudnék repülni

    Avagy szépen inglisül Wish I could fly.
    Elég sok minden van most bennem, amit kiírnék, de az hiszem ez most nem az a hely és idő, ahol és amikor megfogom tenni. Illetve, most megírom, egy privát bejegyzésbe, azt amit gondolok, és érzek a tegnap estével kapcsolatban. És, amikor konkretizálódtak a dolgok, ígérem megosztom veletek.

    Addig is, álljon itt az a zene, amit hallgatok, mióta hazaértem.
    [audio:roxette_-_wish_i_could_fly.mp3]

  • Egy angyalért

    Sok-sok hete hallgatom ezt a számot youtuberól, de most végre rávettem magam, hogy natív formában is megszerezzem. Hát tessék, a 2006-os év DJ-jétől, az egyik kedvenc muzsikám:

    Paul Van Dyk – For an Angel

    [audio:paul_van_dyk_-_for_an_angel.mp3]
  • Bögrék

    Miután ma megjártam doktor nénit, és kaptam hosszú táppénzt, (amiből 1 maximum még 2 napot leszek hajlandó itthon, laboratóriumi körülmények között eltölteni csendes magányomban a 4 fal közt) elhatároztam hogy akkor veszek magamnak a következő pár napra élelmiszer jellegű dolgokat, a hazafelé útba eső budai hídfőnél lévő szupermarketben. Ahol is persze megvettem mindent amit akartam, meg amit nem azt is. Viszont találtam két csinos bögrét, amit úgy gondoltam, hogy én őket bizony hazaviszem.

    Itthon az első elmosás és a cimke leszedés közben röhögtem fel kegyetlenül:

    Megnevezése: Étkezési porcelán

    Én hülye meg inni akartam belőle, amikor ezt ENNI kell!

  • Luke bazmeg

    Most valami ilyesmi hangulatom van. A felirat a lényeg :\

  • Beteg

    Tegnap beszéltem anyukámmal, és említettem neki, hogy nem érzem jól magam. Az első kérdése az volt, hogy mennyit ittam előző este…

    Felröhögtem, mivel ez most az az eset, amikor nem ezen múlik, mivel noel szülinapjának az apropóján ittunk 2 feles kóser szilvát, utánna pedig már csak a gyömbérek, és Red Bull pajtás játszott, szóval ez nem a másnapos party.

    Miután az éjszakát most végig izzadtam, és erőteljes fejfájásom van még most is, a párnámból pedig facsarom a verejtéket úgy gondolom neki indulok, és keresek egy orvosi rendelőt a közelben…

    Azért valami tényleg nem oké velem, azt, hogy „beteg” először „geteb”-nek írtam. Jó vagyok…

    Egyébként elkezdődtek az érettségi vizsgálatok, ezért ezennel fejezem ki együtt érzésem, minden most szenvedővel, gondolok itt kiemelten a két Katámra, valamint egy K és egy D betűs hölgyeményre is, akiknek csak azért nem írom ki a nevét, mert úgysem olvasnak 🙂

  • Nagyon hétvége

    Szóval ugye a nagyon hosszú hétvége most úgy indult, hogy szerda este Parázslottunk egyet, majd fogtuk magunkat és elraboltuk Falatkát Morrison’s 2-be (tovább…)

  • Hmm…

    Alapvetően szarul vagyok.

    Nem tudom mi bújkál bennem, de nagyon durva torokfájással keltem ma. Ennek előszele volt az, hogy tegnap este már fel-fel köhögtem Monte Carloban, még az előtt, hogy Era nyakon öntött volna pezsgővel…

    Szóval ma szolid menta és kamilla teázás van, forró fürdő, meg minden 🙂

  • Tévhit

    Abban a tévhitben éltem, hogy nekem a hétvégén jelenésem lesz Dunapatajon, méghozzá Robi nevű unokatestvéremnek lesz esküvője. (tovább…)

  • Mozgalmas hétvége

    Pénteken sikerült az irodában rohadni este 9-ig, mivel már sokadik hete csúszunk, az egyik projekt átadásával. De mindig újabb, és újabb át nem gondolt részek jönnek elő, és ez így nagyon fos…
    Rendes specifikáció hiánya, ugye…

    No, mindegy. Szóval hívtam egy autót, és rohantam is Parázsba, ahol ismét szép társulat gyűlt össze. (tovább…)

  • Borzalmasan új íz

    Tegnap ebédeltem a Picante nevű helyen, a Szépvölgyi út és a Folyondár utca sarkán, ahol is szembe találkoztam a következő elsőre meghökkentőnek ható itallal:

    Red Bull Simply Cola

    (tovább…)

  • Web Conf 2008

    Nos hát, az van, hogy Zionával ülünk éppen a hackerek reggelije cimű előadáson, a 2008-as web conferencián, a CEU Konferencia központban.

    Az előző előadás a CSS 3 jövőben lehetőségeiről szólt. Itt ugye óránként vannak más és más előadások 4 különböző teremben. A probléma eddig nem jelentkezett, mármint az hogy párhuzamosan futnak az előadások. De a következő órában mind a 4 előadás érdekel, de végülis a MySQLes előadás lesz a nyertes úgy érzem…

    Majd az ebéd szünet után, Silverlight 2 előadás lesz a következő, ami érdekelni fog. Utánna az OpenESB, az utolsó előtti sessionból az ExtJs, utánna pedig a PHP ahogyan még nem csináltad cimű záró előadás.

  • Internetadó

    Lassan egy hete hangos az online és az offline sajtó az internet adótól.
    Hasonló kezdeményezés volt már két éve az Európa Parlamentben, de ha jól tudom az is megbukott. Persze ki másoktól jött volna, ez a f*szság, mint a franciáktól…

    Én is csatlakoztam az országos méretű összefogáshoz. Egyrészt az által, hogy a blogomra kiraktam a tiltakozás mini bannerét, másrészt azzal, hogy írtam levelet baja város minden országgyűlési képviselőjének, amiben megkértem, hogy a nem gombot nyomogassa ennél a szavazásnál.

    Az egyik képviselő akinek írtam, a felső-bácskai térségből származik, és konkrétan a Gazdasági és informatikai bizottság alelnöke.

    Mondj nemet az internetadóra!

  • Egytől hatig

    Az egyik kolegának az előbb hálózati jelszót kellett cserélni, és mondtuk neki, hogy akkor egy egyszerű jelszőt fog kapni… Mondjuk egytől hatig.
    Azt mondta, hogy az nem lesz jó, mert nálunk angol billentyűzet van, nála pedig magyar…

  • Mester szakács kurzus

    Tegnap este megcsináltam életem első tejszínes csirkemellét Szaffynál, és aki kóstolta, aranyba öntötte volna a kezem, vagy valami ilyesmibe. (tovább…)

  • 🙂

    Azt hiszem az utóbbi időben azért az mindenkinek, aki rendszeresen olvas, vagy olvasott a múltban feltűnt, hogy kevésbé vagyok aktív mostanában. (tovább…)

  • Rejtélyes kulcs

    Ma reggel a narancssárga ingem zsebében találtam egy lakat kulcsot.
    Az ing szine determinlja a tényt, hogy ez szomabt este tisztázatlan körülmények közt került hozzám, az egyetlen probléma vele, hogy nem tudom kié, és miért van nálam…

    Remélem ez nem egy ilyen, kérek egy kulcsot a szívedhez eset 😀

    Amennyiben bárkinek nagyon hiányzik, nálam fellelhető.

    Felhívtam szomabt esti hű utitársam Tamást, aki szintén nem tudja, hogy honnét való, az emlékezetem pedig erősen hiányos aznap este, legalábbis az apró részletek tekintetében

  • Mekiben ülök

    Nyugati téri mekiben kellett találkoznom a quiz projekttel kapcsolatban a kutatás vezetőjével.

    Aztán leültem itt és csináltam csendélet jellegű képet:

  • Tessék, Magyar Nemzet?! III. felvonás

    Ma ismét megtörént, ami február óta havi rendszerességgel előfordul.

    Megkaptam a havi nem fogadtott hívásom a Magyar Nemzettől. Bár, most annyival finomodott a helyzet, hogy vagy a Magyar Nemzettől kerestek, vagy a Lánchíd rádiótól, legalábbis a telefon túloldalán lévő operátor hölgy elmondása alapján, ez a stájsz. Kár, hogy ezzel sem vagyok kijjebb a vízből, de már nagyon szeretném tudni, hogy mit akar a Magyar Nemzet, így Nemzeti dal után szabadon…