Tonight

A ma este úgy nézett ki, hogy nálam kezdtünk iszogatni, Dorcival, Judittal és Emesével.

Majd úgy gondoltuk, hogy lenézünk Kék Yukba, ahonnét szerintem kb kinéztek minket, mivel egyedül Emesén volt némi alternatívra emlékeztető ruha 😉

Dorci rózsaszínben adta elő, Judit egy szürke szadó-mazó dekorációs felsőben jött, én pedig fehér zakó, fehér nadrág, fekete ing, és neon zöld nyakkanedőben.

Bár úgy gondoltam, hogy a nyakkendőt leveszem és majd csak távozás után öltöm újra magamra. Ami egyedül zavart a helyben hogy a falon és mindenhol pentagrammok voltak, ami kissé frusztrált, mivel a fekete mágia távol áll a világképemtől.

Mire leértünk már lent volt a két Péter, valamint Gábort, Noel szülei és ea is megérkezett utánnunk nem sokkal.
Noelék jól játszottak, még úgy is hogy az első szám után már be volt rekedve.

A muzsika után elléptünk Szerájolni, aztán Morrison’s volt szenvedésünk tárgya, ahol már Kangi, Kalóz, Márk, Ákos és kobi várt minket. Majd, valamivel később csatlakozott hozzánk a két Sándor.
Az este folyamán énekeltünkpárszor igy csoportosan nagyon 😀

Sikerült megitatni Emesét és Juditot elég kellemesen… 😀
Node itt véget is ér a mesém, elvoltunk, táncoltunk, majd 4-6 osnál váltunk el, Emesét útnak indítottam Móricz felé, mi pedig jöttünk bogdáni útig. 🙂

Nos, akkor alvás 🙂

Mornin’

Nos sikerült fél 12 kor felkeltenie Ádámnak, hogy nyomtassak neki…
Nem, nem öltem meg, de tervet már készítettem rá 😀

Ellenben legalább hatékony reggelem volt, 1 óra alatt intéztem magamnak hétfőre két interjút is.
Ezen kivül mostam, és elkezdtem takarítani a szobám ritkán látogatott részeit.
Valószinűleg így fordulhatott elő, hogy találtam egy villát az egyik szekrény alatt, valamin az ágyam mögött egy Dale Carnegie könyvet, és a KARKÖTŐMET.
Hallod Timi?! Nem hagytam el! 😉

Sikerült reprodukálni a történteket. Mert eddig azt hittem, hogy Tihanyban hagytam el, de tévedtem.
Tihanyból vonattal Fehérvárra mentem, és onnét Judit hozott haza kocsival, és utánna itt aludt.
Aznap este lefekvés közben vettem le, és tettem az ágy szélére, ahonnét alávaló galád módon beesett az ágy mögé.

De most örülök, megvan a kedvenc karkötőm 😉

Szepare

Nos igen, ujra itt a nyári időszámítás, legalábbis olyan szempontból, hogy ismét van Szeparé és Zöld Pardon, holnaptól, illetve ma estétől Rio is.

Szóval lent voltunk igy megint páran, jól érzetük magunkat, iszogattunk.
Lent volt ofkorsz noel, original, dorci, hamory csabi, palcso tomi…
Szinte az egész estét végig beszélgettök Xochitl kisasszonnyal, majd elkisértem a hajnal 4es buszához, fogyasztottam némi gyrost  Móriczon és jöttem haza befejezni a Move One -os beadandómat, ami ilyen állapotban még másfél órát vett igénybe.

Szóval akkor alvás, aki délelőtt indokolatlanul felhív meghal.
Köszönöm

Tonight

Nyah, ma szép zsúfolt napom volt…
Voltam ugye interjún, utánna pedig találkám volt Évivel, ami végülis négyes randiba futottm, mivel beállított sanyika is, Zitussal az oldalán.
Szóval igy együtt eszegettünk Star Kebabban, majd Westendfelé vettük az irányt, akkor már Zitus nélkül.
Miután Sándorral felpróbáltunk egy Saxoo boxert a próbafülkében – najó csak majdnem 😀 – és ki Tájfunoztuk magunkat, elmentünk mekibe megtömni magunkat.

„- Itt fogyasztod?”
„- Ha lehet, akkor inkább egy asztalnál ott hátul…”

Majd befutott nyanyi, Éváéktól pedig könnyek közt elváltunk. Így csak az maradt hátra, hogy Dorcit megvárjuk, és bemásszunk valami lélekemelő filmre, ami jelen esetben a nagyon kretén T4xi volt.

Dolgunk és a film végeztél Hanna úgy döntött randizik valami csávóval igy éjfélkor, Dorcival pedig lemásztunk Morrison’sba. Ahol most nem voltak sokan, de inkább kevesen.
Ellenben emelte a hangulatot Dorina a hangjával, Pély Barna és Palcsó Tamás pedig a jelenlétével…

És nem ittam ma este alkoholt 🙂
Peti kevert nekem egy alkoholmentes ananászos limeos koktélt, amit noellel való trécselés közben iszogattam.

Az este, amikor Flaming Lamborghinit ittam

Flaming Lamborghini

Szóval, a ma estének úgy indultam neki, hogy nem iszom sokat, és csak 5 rongyot költök…
Egyik sem sikerült…

Elindultunk Dorcival Morrison’sba, ahol már Hanna és Kicsi várt minket.
Oda felé ittam egy bombát, majd leérve egy ajándék sört, aztán egy Epstein koktélt, a név adóval. Egy másik sör után, pedig egy Hámoryt szintén a név adójával.

Amikor úgy gondoltam, hogy most bizony szinte józanul távoznék, odajött 3 srác a pulthoz, és Flaming Lamborghinit kértek…

Flaming Lamborghini:

Úgy néz ki a dolog, hogy Grenadine szirup az aljára, hogy íze is legyen, aztán Sambuca, majd Metaxa, Galianó, 80% os rum. Külön pohárba Curacao és sötét rum, az első poharat meggyújtják, szórják fahéjjal, – ami lángra kap az égő rumtól -, közben a másik pohárral is ráöntik, amig te az égő löttyöt iszod szivószállal…
A szakirodalom azt írja, hogy kizárólag 18 éves kor felett, és akkor is szigorúan egyet szabad inni.

Márkkal felkaptunk a vizet, hogy hogy lehet ezt ilyen lányosan inni, és megmutatjuk hol laknak a királyok…
Ami végülis sikerrel járt 😀
Úgy gondoltuk, hogy a New Yorknál nincs keményebb. Ami rövidtávon igaz csak, mert a Lamborghini 20 perc után hat igazán.

Testvériesen egyszerre végeztünk, és mint 20 perccel utánna az ő arcán is azt a „hubazmeg ez nem volt gyenge” arckifejezést láttam.
Nekem még fél óra múlva is égette a torkom a fahéj, de ez a lényeg.

Tehát hazaértem, jelentem alássan erős alkoholos befolyásolltság alatt állok. De túlélem és épp Rasmust hallgatok…

Próbálok felejteni, mert megérdemlem, bár őszintén kurvára nem értem, hogy mivel érdemeltem ki ezt állatokhoz sem méltó bánásmódot. Igen, tőled.

Utóirat: Délelőtt fél 11 van, és még mindig szédülök a piától…

Chill out

Ez a hét valóban erről szólt.
Egy kis chill out, az évek óta rohanó élete,ben, egy kis lélegzetvétel, egy kis nyugi. Ez szerencsére egybe esett a névnapommal, tehát az utolsó hét csak az alkohol, a buli, a füst, a jó társaság és Morrison’s jegyében telt számomra.

Ennek jövöhéttől úgy tervezem, hogy vége.
Elkezdek komolyabban állásinterjúkra járni, beadandó feladatokat írni, valamint a saját vállakozásom is leporolom. Ez utóbbit azért, mert megtetszett ez a fajta szabadság, és lazaság. Amikor van pénzed is, és időd is.

Nos, megyek aludni, és holnap előkészülök a jövöhétre.
Szép álmokat.

Bulaj

Nos, akkor ha már mindenki megírta, én is közhírré teszem:
A péntek esti szüli&névnapi buli helye megváltozott.
És a következő helyen startolunk, este 8 kor:

Budapest, VII-ik kerület, Csengery u. 11, Subway Pub

Természetesen alkalomhoz illő ruházat szükséges. A hölgyeknek frakk, az uraknak nagy estéji.

Akkor este lent 😉

Strength and Honor

Nos, végülis rávettem magam, hogy megnézzem a 300-at, mitöbb sztike vett rá.
Nem értettem, hogy a kedvenc „Hello Kitty” -s drágám, miért van oda egy darabolós, kaszabolós, művérben uszó, erotikus jelenetekkel tarkított filmen.
De ő olyan, akinek hiszek, és ha azt mondja, hogy megéri megnézni, akkor este 9kor neki indulok a városnak, hogy nézzük.

Duna Plázábaban néztük meg, egy kb 300 főre méretezett teremben, ahol nem voltunk egyész huszam.
Ennek többek közt az az előnye, hogy letudom tenni a kabátom, nem öntenek nyakon kolával, oda ülök ahova akarok és nem lóg bele egyik 190 magas barom sem a képbe.

A kivetítővel tökéletesen szemben foglaltunk helyet, és mit mondjak, ott volt a legjobb az összhatás.

A film hangulata teljesen elkapott.
Érdekes volt, a rabszolga támadó-, a lelkes amatőr-, hazáját védelmező, és a maréknyi, de egész életében harcra tanított haderők kontrasztja.
A spártai hozzáállás nagyon bejött.

Lehet hogy bolondnak nézték őket, de ők voltak az egyetlenek, akik megsebezhették, a legalább hasonlóan őrült Xerxészt.

Jó volt látni, a görög harcmodort, hogy nem egyéni teljesítményre építettek, hanem csapatmunkára.
Tudták hogy nem lehet gyenge láncszem a falban, mert akkor az egész csapatnak vége.
Nem utolsó sorban volt egy egyszerű, de jól begyakorolt rendszerük, amit minden ellenféllel szemben hatékonyan tudtak használni.

Tetszett, hogy nem létezett számukra menekülés, volt egy nagyon erős viziójuk amiért harcoltak, és hogy mindenben a lehetőséget látták.
Nyilván jólhangzó poénosba hajló megoldásokban.
(„Akkor árnyékban fogunk harcolni…”)

Háromszoros túlerő. Az görögöknél jó esély.

Nameday

Nos szóval megtörtént ez is.
Megtartottam csunya névnapi iszogatásomat.
Köszönöm a megjelenteknek: Nio, Hanna, Kangi, Dorci, Adrienn(?), Gandi, Kalóz, xdebian, lippije, Trajic…

No ennyi jutott eszembe, marha részeg vagyok, köszönöm mindenkinek aki piával kedveskedett nekem, jelezném hatásos volt… 😀

Nos próbálok aludni…
Keresek valami meditativ zenét, hátha nem ring velem az ágy…

Taste of freedom

Felkeltem reggel, óra csörgés nélkül.
Kinyújtóztam, kinéztem az ablakon, fél 11.

Nem kell kapkodni, hogy beérek-e 10:00ra, nem kell mennem sehova, nem kell eltűrnöm azt, hogy semmibe vesznek.
Szabad vagyok.

Igaz, most beadtam pár pályázatot néhány pozicióra, de a pénteki dolgok rávilágítottak arra, hogy szakmailag bármilyen jó lehetsz, attól még kiraknak, mint kismacskát télvíz idején a hóba.

Ezért a azok mellett hogy munka keresés van, elkezdem a saját vállalkozásom is nyomni komolyabban.

Up, up and over!

Nos hát szóval.
A mondás úgy szól nyugtával dicsérd a napot.
Én már most dicsérem (még hozzá áfás számlával) pedig alig egy órája van kedd, azaz április 10, azaz Zsolt nap!

Ezért megragadom az alkalmat, hogy ezúton köszöntsem valamennyi druszámat, és köztük is számomra a legkedvesebbiket, aki frissensült doktor, most debütált a 30 évesek klubjában, dj, kóder, dizajner, és mindenek előtt, egy nagyon jó ember:
dr. Lippai Zsolt!
( Igy van lippi, ezt nem hagyhattam ki 😀 )

Minden féle híresztelések vannak terjedőben a névnapom kapcsán, ezért szeretném leszögelni, (300as csavart szögekkel) hogy a hivatalos bulájolás pénteken este van, további részleteket elvileg közlünk ma.

Ellenben aki azt hallotta, hogy holnap este is lesz valami, azt sem b*szták át teljesen, sőt egyáltalán nem, de hívjon fel, és mondom a részleteket-e.

Nos szerintem én megyek aludni, mivel új hét, új élet.
Sok minden felborult a múlthéten, és próbálok leereszteni, pihenni, majd újult erővel csinálni mindent, munkát, vállakozást, szívügyeket, és ami kell.

Tonight

Ezután persze lementünk WB 0-24 be, ahol csunyán megnéztem merre a srága föld, összes volt kolegám ott volt aki számít. Olyanok is akik maradtak, olyanok is akiket küldtek.

Ezután úgy gondoltuk, hogy lenézünk Morrison’sba, ami kellemetesen meg is történt, Dorcival, Kicsivel és Hámori Csabival támasztottuk a pultot, és ittunk csunyat, meg sokat, és csunyán sokat.

Majd én úgy döntöttem elhuzok elfelé mert kéne aludni.

Remélem tudod, hogy csak azért mentem le, mert látni akartalak.

Tonight

Nos hát este miután végeztem Arany tízben, mentem Deákra gyalog, mert az jó és egészséges.

Közben felhívtam csengő hangú Le Meridieni fodrász recepciós Emy babát, akinek jórég hallottam vidéki hangját, és megegyeztünk abban, hogy baján egymásnak rohanunk sokan.

Majd találtam nyitva egy Match, ahol vettem 2 doboz energia ital, hogy ne aludjak rá teljesen a hölgyekre akikkel 9 kor volt találkozni valóm Blahán.

Ezt így sikerült is abszolválni.
Némi mekdonáldszos gasztronómiai és kulináris kiruccanás után tettük tiszteletünket az Óborozó nevű csodálatos zenésszórakozóhely jellegű intézményben az Ó utcában, ahol is a The Walrus adott koncertet.
Sikerült a végső, „We are The Walrus” cimű számra becsapódni.
Lent találkoz dr. Gullai, és zenekar tagjaival, valamit sok pirszinges, emós, metálos, és alternatív fazonnal.
A hely annyira alternatív volt, hogy már a jegyszedő is emo volt 😀

Ezután neki indultunk a budapesti éjszakának egyészen a Deák térig, ahol is Dorci ment Délnek, mi Kicsivel mentünk északnak.

Itt a vége fuss el véle, holnap folyt. köv. or something.

Kész

Lassan fél öt, és csak most értem haza.

Lent találkoztam brutival és egyik barátjával.
Lent voltak természetesen az ünnepelt jányok…

Megkattantam…

Ez a nő kell nekem.

Nem az érdekel, hogy milyen alakja van, mert jó.
Nem érdekel, hogy milyen adottságai vannak mellesleg, mert erre sem panaszkodhat.
A szemébe néztem, és olyat láttam amit nem tudok leírni, de rég láttam ilyet, és megfogott.
Arról nem is beszélve, hogy vele énekeltem elöször úgy normálisan, hosszú évek óta…
És amikor lassúztunk…

Kész vagyok.

Nem kicsit, úgy nagyon.
Várom a péntek estét…

Lazítás

Nos, miután ma letudtam a munkát, és az utánna lévő privát üzleti ügyeimet űgy gondoltam hogy iszom egy-két vodka narancs, majd letévedek Morrison’sba.

A piákig megvan a történet, most felöltöztem és magamra öltöttem a csodálatos fekete LiveSexAwards 2006 Summer feliratú polómat, és rá a kedvenc homokszinű ingem 😀
Hihetetlen szexi lehetek, bár már kezdek tompulni a vodkától igy ezt részrehajlás nélkül nem tudom megítélni 🙂

Nos, akkor most indulás.

Relax

Úgy gondolom minden nap ilyen reggelt szeretnék magamnak. 🙂
7 előtt nem sokkal keltem, hogy még reggeli elött legyen időm egy kis úszásra.

Az uszoda 7 órás nyitására le is mentem, és még az sem volt gond, hogy az ügyfél kártyámat a szobámban hagytam.

Leúsztan tizen egynehány hosszt, majd úgy gondoltam a szauna 80° -os eukaliptuszos levegője némi képpen vonzóbb.
Így ott voltam jó fél órát, amikor kijöttem a hőmérő erősen haladt a 95° irányába.

Majd a pezsgőfürdő felé vettem az irányt, és áztattam magam amig jól esett.
A végén úgy gondoltam, hogy még úszom egyet, de felfigyeltem az uszoda egyik sarkában lévő folyosóra, ami egy másik épületbe vezet át.
Gondoltam megnézem mi van ott.

Termálfürdő!

Amig meg nem untam üldögéltem a kellemesen langyos vízben, a különböző buzgárok és viz köpők felett, alatt és között, majd visszamentem a medencékhez és leusztam levezetés képpen még pár hosszt.

A termál részben maradtam volna még, de már igy is fél 9 volt, és a végén még nem kapok reggelit az Old Captainben 🙂

Give me peace

Amikor ez a post kikerül az oldalra, már valószinűleg nagy erőkkel tartok vidékre, elkerülendő a konfrontációt ami a városban várható.

A Club Tihanyban fogom tölteni a következő 3 napot.

Pihenésre, feltöltődésre és kikapcsolódásra fogom használni ezt a hosszú hétvégét, nem mellékesen részt veszek a N21 Üzleti Konferenciáján, így meg lesz az összhang az uszoda és az öltöny közt.

Telefonom némán lesz egész hétvégén, ellenben smsekre válaszolni fogok, főleg este felé 🙂

Megyek aludni, mert korán lesz a reggeli indulás 🙂

Tonight

Szóval sikerült felkúrni magam, szépen rögtön a hét elején igy ugy gondoltam kellene egy kis levezető bulájolás.

Az este ugy indult, hogy jó munkás emberként kijöttem jasminból 6 után nem sokkal, majd elmentem westendbe némi tápláléknak látszó tárgyat elfogyasztani.
Ezután felhívtam Gandit, aki 1 órán bellül meg is érkezett, amig én olvasgattam, és elléptünk routert venni.

Ennek végeztével megindultunk WB felé, és közben felhívtam Hannát, hogy jöjjön velem Morrison’sba.
Jött.

A dolog apropója pedig egy közös Noise és Walrus koncert volt.

A koncertek nem voltak rosszak, sőt jól játszottak a srácok, egyetlen kényelmetlen és ciki dolog volt, mégpedig az, hogy max 30 ember volt kiváncsi a koncertre.

Koncertek közben és után nyilvan No Parás Karaoke volt, a kisteremben pedig Kodolányis buláj.
Bár előszőr azt hittem, hogy az Országos Reumatológiai Intézet küldött ki pár mozgás sérültet koordinációs gyakorlatra.

Minden este szoktam gondolkodni mi lett volna a legtalálóbb csajozós szöveg.

Ime az abszolút favorit Dorci, Hanna és Gabci egybehangzó véleménye alapján

„Szia, nem jössz inkább énekelni,
mert látom a tánc az nem nagyon megy…”

Dorci azt mondta, ha ezzel odamegyek valakihez kineveznek alfa hímnek, de mivel nem vágyom erre a posztra, ezért úgy gondoltam kihagyom 😀

Fél 3 elött nem sokkal jöttünk el Hannával.
Azt est koronája ként én még hazafelé fogyasztottam némi gyrost Star Kebabban 🙂

Hi there!

Nos, most az nagy fenn forgás, hogy sztike notebookja elött ülök, az új albérletében, Gödöllö igen csendesnek mondható részén.

Együtt jöttünk fel kocsival, aztán úgy gondoltam ha már ily’ jó volt velem, hogy elhozott 4 keréken, akkor segítek neki felcuccolni a lakásba.

Ennek végeztével össze izzítottam a TVt, a DVD lejátszóval, majd dolgom végeztével notebookért nyúltam, keresem egy titkosítatalan WLAN hálózatot, és voilá 🙂

A lakás lassan pofásodik, minden megtalálja a helyét, kint pedig sötétedik. Gondolom lassan süvítünk vissza a város felé. Otthonról pedig megbloggolom az elmúlt napok történéseit.