Mindig kész vagyok tanulni, annak azonban nem mindig örülök, ha tanítanak.
Mindig rájövök, hogy a franciákat nem véletlenül utálom.
Az imént állok itt Parázsban két asztal között. Erre jön egy 30 körüli kopasz francia csiga zabáló baromarcú, aki szemrebbenés nélkül fellökött. Aztán még egy ekszküzé moát sem tudott elrebegni a nem létező bajsza alatt. A kurva felsőbbrendűségi komplexusotokat.
– Hány francia kell Párizs megvédéséhez?
– Nem tudni. Sosem próbálták…
Szóval a „kedves” francia ex-főnököm, kitalálja, hogy én DIREKT lelőttem a szervereket, és ezért nem tudtak dolgozni hétfőn.
Kár, hogy utoljára pénteken este voltam bent távolról az egyik gépen, azért hogy adjak magamnak Allow-t az otthoni IPmre, hogy tudjam a Wikit orrvérzésig szerkeszteni.
Egyébként, ha valamit meg akartam volna ölni, akkor nem a fejlesztői gépet ölöm meg, hanem a frontendeket. Barom.
Másrészt, ha valamiben kárt akarok tenni akkor miért írok dokumentációt hétfő hajnal fél háromig? He?
Akkor most kinek számít a becsülete, barom arcú, csigazabáló, előbb gondolkodó, aztán ugató, büdös, önelégült mocskok?
És mi a f*szért rágalmazol, amikor felhívni meg nem mersz, csak felhívatni a talpnyalóddal, akinek annyi esze van, mint két marék száraz lepke ürüléknek?!
Ennyit akartam bíró nő.
Köszönöm a szót.
Este nyolckor még az irodában ülök, és egyszerre két, sőt a vége felé már 3 gépen dolgozom „Utolsó elötti” bővebben