Hazafelé

Tegnap munka után a hírtelen nagy mennyiségben megeredt égi áldás miatt tengeralattjáróval taxival mentem haza. Az eddigi egyik legkellemesebb élményem volt, a sofőröm, és ez az utazás.

Egyrészt, nagyjából az első taxis, aki megtalálta az irodát, mert ismerte a környéket. De, nem erről szeretnék írni, szóval ezt most hagyjuk is.

Én általában szeretek beszélgetni az emberekkel, a taxisokkal főleg, aki normális, és utaztunk is már együtt, és most is így tettünk. Az aznapi forgalomról szoktam őket kérdezni először, és utánna mindig kijön egy-két aktuális közéleti dolog, kritika, ilyesmi, és most is ez történt. „Hazafelé” bővebben

Clay Shirky előadása a web 2.0 expón

Clay Shirky beszédet mondott a San Franciscoi web 2.0 konferencián, és ma találtam rá erre a videóra doransky blogján keresztül.

A kedvenc gondolatom még mindig az volt tőle, hogy még mindig jobb ha egy pincében valaki Orknak képzeli magát a World of Warcraftban, mintha nem csinál semmit.

Sziget 2008

Tegnap Tamással a rádió real partyja után, vagy inkább helyett lenéztünk Monte Carloba, amikor meglátták a rajtunk égtelenkedő zöld, a neon alatt pedig rikító szinre változott karszalagot, akkor rögtön jött a poénkodás, hogy na miaz, csak nem a sziget -40. napján voltunk.
Mondtam, hogy a pontosság kedvéért, a -94. napon, akkor már 😀

Most így az eddig befutott hírek szerint gondolkodom azon, hogy miért is lenne érdemes kimenni, kire lennék kiváncsi igazából.
Most megnézve az eddig biztosnak mondható előadáókat, eddig kettő az aki érdekel. Az egyik R.E.M természetesen, a másik, pedig a magyar gyökerekkel rendelekező Alanis Morissette. Őt az elektronikus zene rajongói ugye a Freemanson féle Uninvitedbe ismerték, és zárták a szívükbe, örökre. 🙂

Carl Coxra leszek még kiváncsi, hozzá élőben még nem volt szerencsém. Bár, a PartyArena lineupja, még sajnos nem nyilvános. Szóval lehetséges, hogy inkább hetijegy gyanús lesz a dolog 😀

Ez azért már több mint vicces

Ma reggel nézegetem a leveleimet és jön egy Robert Sandie feladóval. Már éppen emeletem a kezem a del gomb felé, amikor beleolvastam. A WordPresses pluginem felhasználója, aki mellesleg a Viddler egyik alapítója. Ilyenkor azért szolidan elgondolkodom rajta, hogy mit is csináltam, hogy ez a plugin ilyen népszerű lett…

Aki nem ismerné a Viddler, legalábbis szerintem a legjobb webes videó megosztó rendszer. Az időhüz kötött tagelési és kommentelési lehetősége miatt. Arról nem is beszélve, hogy a maximális feltölthető fájlméret fél giga lehet.

Dreams

Az jó, amikor felhívnak hajnal fél négykor, hogy tudunk-e most találkozni…
Az még jobb, ha ezután nálam hajnalban teázunk…
A legjobb pedig, hogy utánna nálam alszik…

De az rossz, amikor rossz kedvűnek és csalódottnak látom…
Még rosszabb ha egy mondattal elronthatom a kedvét…
De a legrosszabb, hogy egyik sem rólam szól…

[audio:freemasons_feat_bailey_tzuke-uninvited.mp3]