Nameday

Nos szóval megtörtént ez is.
Megtartottam csunya névnapi iszogatásomat.
Köszönöm a megjelenteknek: Nio, Hanna, Kangi, Dorci, Adrienn(?), Gandi, Kalóz, xdebian, lippije, Trajic…

No ennyi jutott eszembe, marha részeg vagyok, köszönöm mindenkinek aki piával kedveskedett nekem, jelezném hatásos volt… 😀

Nos próbálok aludni…
Keresek valami meditativ zenét, hátha nem ring velem az ágy…

Up, up and over!

Nos hát szóval.
A mondás úgy szól nyugtával dicsérd a napot.
Én már most dicsérem (még hozzá áfás számlával) pedig alig egy órája van kedd, azaz április 10, azaz Zsolt nap!

Ezért megragadom az alkalmat, hogy ezúton köszöntsem valamennyi druszámat, és köztük is számomra a legkedvesebbiket, aki frissensült doktor, most debütált a 30 évesek klubjában, dj, kóder, dizajner, és mindenek előtt, egy nagyon jó ember:
dr. Lippai Zsolt!
( Igy van lippi, ezt nem hagyhattam ki 😀 )

Minden féle híresztelések vannak terjedőben a névnapom kapcsán, ezért szeretném leszögelni, (300as csavart szögekkel) hogy a hivatalos bulájolás pénteken este van, további részleteket elvileg közlünk ma.

Ellenben aki azt hallotta, hogy holnap este is lesz valami, azt sem b*szták át teljesen, sőt egyáltalán nem, de hívjon fel, és mondom a részleteket-e.

Nos szerintem én megyek aludni, mivel új hét, új élet.
Sok minden felborult a múlthéten, és próbálok leereszteni, pihenni, majd újult erővel csinálni mindent, munkát, vállakozást, szívügyeket, és ami kell.

NEM

Lippije írt egy érdekes bejegyzést a héten, és hasonló dolog dühített engem is a hétvégén, de ugy éreztem nem az ö blogján fogom kik*rva anyáznifejteni a nézeteimet, hanem inkább itt.

Szóval törént, hogy szombaton délelőtt Moszkva tér felé voltam menendő.
És láttam két autót, akik ismét alkotmányos jogukat érvényesíte lengettek nemzeti szinű és árpádsávos zászlót, a mozgó autóból, rendőri felvezetéssel, ami ilyenkor kötelező. (Legjobb emlékem szerint az autóra erősített 3 méter magasan lengedező árpádsávos lobogó sem KRESZ kompatibilis)

Konkrétan 4 nemzetieskedő delikvens miatt kivezényeltek 3 autótban legalább 6 rendőrt…

Remélem egyszer egy nagy népnemzeti tüntető lakását épp ilyenkor rabolják ki, vagy égetik porrá.
Bár a didaktikai jelleg akkor sem érvényesülne, mivel nyilván a rendőrség lenne a hibás, hogy mért nem csináltak valamit, és a tűzoltóság, hogy miért nem értek ki elöbb (a dugó miatt amit keltenek a forgalom lassítások) , és mindenki más csak önmaga nem, hogy miért az út szélén lengette a zászlót, mások agyát tupírozva.

Ha neki alkotmányos joga mások mindennapját zavarni azzal, hogy zászlót lenget, és elzár a város egyik legforgalmasabb és legszűkebb keresztmetszetű részén egy sávot, nekem is jogom lenne odamenni és legalább pofán köpni.
Nem, bántani nem, mert sem szebb sem okosabb nem lesz tőle.

Nem azzal van bajom, hogy nem lehet kinyitni a pofájukat, és kinyilvánítani amit akarnak. Mert tegyék, szabad országban élünk.

Ha nem abban élnénk, a rendőri felvezetés nem a városban kisérgette volna őket, hanem a Margit-hídról Dunába lőtték volna.

Én is szabadon írom a baromságaimat, de nem zavarok vele senkit.

De tényleg, miért nem lehet inkább mondjuk Kőbánya és Rákoskeresztúr közt tüntetni, ott elég sok hely van, elég sok fű, amit össze lehet szarni és hugyozni, sőt felőlem oda ki is költözhetnek, és még a sátrak is elférnek.
A hajléktalanok is szeretik azt a részt…

Persze, azért mert ott nem zavarnak senkit.

Akkor most mi is a cél?
Az hogy elérjenek valamit politikailag – amire ez nem megfelelő módszer -, vagy az hogy egymást hergeljük? A relative normális embereket, akik szeretnének valamit letenni az asztalra, akikben van felelősség tudat, törödik a családjával, és dolgozik!?

Kétlem, hogy a megfelelő tömegbázist ki lehet ezekkel a módszerekkel alakítani, bár ugye a legújabb kampány szövegük szerint ők az Új Többség.

Ha ilyen a többség, akkor inkább a Duna fenekét választom, mint hogy azt kelljen normálisnak, alkotmányosnak, és legitimnek tekintenem, aki felforgatja az emberek amugy is felszült napját…

Friday night

Pénteken fél 7 körül találkoztunk Westendben, és úgy gondoltuk ismét kellően éhesek vagyunk, ezért úgy gondoltuk benézünk TGI Friday’s nevű helyre.

Utoljára 2 éve ettem itt, szóval úgy éreztem fel kell elevenítenem az élményt 😉

A cézár salátájuk még mindig fantasztikusan jó 😉
De, amit valójában vacsora gyanánt választottam az a World Famous Friday’s Jalapeno Burger
Nem mindennap eszik az ember 2 és fél ropiért egy hamburgert… 😀
De tény ami tény, megérte az árát.

Nem volt hatalmas, de ehető méretű volt, kellemesen csipős, szezámus hamburger zsömle, egy 20 dekás jól átsült marhahús benne, emberi minőségű salátával, majonézzel, és normális sültkrumplival…
És a profizmust erősítendő a közepét átszúrták egy ilyen party pálcikával, ami az ilyen party szendvicseken szokott lenni.
Így legalább nem csúszik szét, miközben fogyasztom 😉

Egyszerűen mesés volt 🙂

Drágám némi képpen inyecségre adta a fejét, cezár salátát evett, illetve ettünk előételnek, majd valami sült lazacos finomságot választott zöld körettel…

Vacsora közben megunkba engedtünk egy liter ananászlét, és igy egy óra elteltével fizettem 10 ropit az egész kalandért 🙂

Amit relative nem kevés, de megérte.
Viszont az anyagi körülményekben nálam sokkal jobb eleresztett kisasszony is megjegyezte, hogy ennyiért ök hatan ebédelnek… 😉

Aztán kóricáltunk egy kicsit a nyugati városközpontban, majd úgy gondoltam tiszteletemet teszem a Lehel téri WBben, mivel Pityu alias Bozzai Andrea búcsúzott a cégtől.
Egy kézfogás erejéig maradtunk, mert nem igazából volt hangulatom az iszogatáshoz.

Bulaj

Nos hát az van, hogy sikerült a fent említett időpontban hazaérkezni egy hosszú este után.
A ma este, WBben indult, ahol két esemény is egymásra csúszott.

Az egyik Fülöp Imi bucsúztatója volt, a másik pedig egy kártya party 🙂
Aki nem ismerte volna Fülöp Imrét, ő eredetileg a cégünk TGP (tídzsípí) részlegénél kezdett dolgozni, majd pedig kereső optimalizálással foglalkoztak többek közt. Imi aktív szereplője volt, az egyik oldalunk románra fordításában, ami nélküle nem sikerülhetett volna. A segítségét ezúton is köszönöm.

MilGárt kérdezgették arról, mi a titka a cégnél.

Nyilván ő is Always ultrát használ – csak nem akarta beismerni – de a saját vezetői poziciójával kapcsolatban a nyelvtechnika fontosságát hangsúlyozta.

No mindegy, a bucsubuli ugyérzem némi képpen érdektelenségbe fordult, mi pedig Gandival átmásztunk Morrison’sba as usual. Ahol meglepően kevesen voltak, pedig kb 11 óra volt már mire leértünk, elvileg élő koncertet adott két zenekar is aznap este. Az egyik a The Walrus volt, a másik pedig valami félresikerült emlékzenekar, akik valami mocsok mód szar zenét játszottak.
Közben persze Karaoke party ment, és Lippivel is összefutottunk. Ök is lejöttek bulizni, mert internet allitólag azt hazudta hogy ott aznap este funky buli lesz, ami éjfél után már igazolódni is látszott. 🙂

Most is megfogalmazódott bennem, aminek később hangot is adtam, hogy Lippinél rosszabb főnököt sosem szeretnék magamnak.
Nem tudom, Lippi mennyire emlékszel miről beszélgettünk a nagyterem bejárata elött, jól esett amiket mondtál, és igyekszem megfogadni a tanácsaidat 🙂

Az este folyamán kaptam egy smst, amiben választ kaptam egy nyitott kérdésere, ennek folyománya képpen ma estére kellemetes társaságom lesz, a holnapi napról nem is beszélve 🙂

Változás

Nos a héten megkezdődött valami új. Elsődlegesen bennem.
Komolyítottam a hétvégén a ruhatáramon, öltöny, szövet nadrág, ing, és ilyenek vannak most terítéken.
Másrészt ma is az új öltönyöben mentem dolgozni, ahol új irodába költöztünk, egy új koleganővel. Miközben, ma a kedvenc internetáruházam is megújult.
Sőt este hazafelé beugrottam szoláriumba, ahol kb 3/4 éve nem voltam, tehát ez is új.

Igazából szeretem, amikor vérfrissítés van a csoportunkban, mert mindig változunk ezáltal. Azt hiszem, az hogy Nóra velük dolgozik lassan 3. hete is sok mindent változtatott a csoportunkban. Pl. az ebédelési szokásainkat, most már nem rohanunk annyira, ellenben többet beszélgetünk, mint elötte.
Az, hogy Viktor velünk van szintén 3 hete ez is megváltoztatott sokmindent, sok terhet levett a vállunkról.

Az, pedig hogy Lippi és Blizz kikerült a véráramból, érdekes helyeztet teremtett. Ami új, nem várt lehetőségeket tárt mindeki elé, egy váratlan helyzetet teremtett, amit megkellett oldani. Úgy látom sikerült.

Változás

Elmúlt éjfél.
Új hét kezdődik, és ez más lesz mint az eddigiek.
Több személyi változás is történt az elmúlt héten a cégnél is, és a csoportban is.
2 druszával kevesebben lettünk.

Blizz és Lippije hiányozni fogtok…

És ha igaz egy ősrégi taggal újra többen leszünk 😉
Nem, Mókamester, ne mosolyogj 😉

5 dolog

Lippije blogján volt egy mókás dolog, gondoltam én is leirom, mert mért ne.
Szóval 5 dolog amiről még sosem írtam:

  • 12 évig jártam gyógytornára, azért mert az iskolai tesi tanáraimat utáltam.
  • Amikor – az azóta is egyetlen – kutyámat, (Dorisz, zsemle barna spániel) el kellett altatni, mert rákos volt, végig neteltem az egésznapot a suliban és csak este mentem haza. Nem akartam ott lenni amikor beadják neki az inekciót.
  • 17 évesen ittam elöször alkoholt. Az áldozat egy korsó Kaiser volt, amit azóta is útálok.
  • Gyűlölöm a citrom likőrt, egy szegedi csunya berugásom óta. Viva la Karolyi kolesz
  • Azért gyűlölöm a Mammut I.-et, mert 4 éve fel kellett jönnöm Bajáról garanciális ügyintézésre busszal. Másfél órát vártam ott, miközben többször is rosszul lettem.

Meglepő dolgok jutottak eszembe 🙂

thx Lippije ;)

Na megyek aludni.

DjZoNe