Címke: videó

  • Reform az oktatásban

    De persze nem itthon.
    Tegnap valamiért elkezdtem hallgatni Obama január 27.-i beszédét. Ami a sok minden érdekesség mellett megütötte a fülem, az a következő volt. Az elnök szerint a legjobb szegénység elleni megoldás, a világszintű oktatás.

    Barack Obama beszéde, 2010 jan. 27 - State of Union

    (tovább…)

  • Zavar az erőben

    Zeneileg totális zavar van nálam pár napja, mert felborult a harmóniának nevezhető állapot kedves külső behatásra. Így most válogatatlanul hallgatok mindent, ami eszebejut, elkezdem dúdolni, vagy éppen üvöltözni.
    (tovább…)

  • Eltört és most csak ez esik jó.

    Most csak ezt hallgatom, mert ez esik jól.
    Ma legalább elfoglalkom magam, és nem rajta fogok kattogni, de holnap…?

  • Egy kis 8 bites túra, Legoból

    Azért nem kicsit beteg dolog, egy packmant megépíteni legoból.
    Mondjuk 1500 óra sok mindenre elég 🙂

  • Ezt, máshogy hallottam

    Ezt a számot, valahogy teljesen máshogy, más hangszerelésben, más stílusban, és még hozzá valamilyen nőci előadásában hallgattam sokat (Dj Sammy). De most teljesen véletlenül ráakadtam az eredetire, és második órája ezt a számot hallgatom.
    Miért van ennek a csávónak olyan Bryan Adamses orgánuma?

  • A robot gyík

    Azt hiszem, van, amikor felélednek bennem a nagy kérdőjelek, mi szerint van-e alapja az apokaliptukusan robotziált világ képnek. Mondjuk olyannak, amilyet a Terminátor, vagy akár az Én a robot fest elénk.
    (tovább…)

  • Amikor a tehetségkutatás rosszul sül el

    Egy 18+-os videó következik, ami egy rosszul sikerült tehetségkutató versenyen készült.
    Az elején jót szórakoztam, de a vége…
    (tovább…)

  • Burned with desire

    Egy héten belül kétszer is megmérgeztettem magam,
    de remélem hogy az az adag, amit ma este fél 7 és fél 11 közt kaptam sokáig fog tartani.

    Most megyek aludni, hogy minél előbb ébredhessek egy csodás női hangra.
    Édes méreg.

  • Pihi, relax és a vidék csendje

    Nos, most így második napja vagyok vidéken. Csend, nyugalom, sok alvás…
    Zseniális, és még névnapom is van. Sunshine-happiness 🙂

  • Korán

    No, nem az arab világ szent könyvéről fogok ma reggel megemlékezni, hanem arról, hogy mióta főállásban dolgozom szerintem ilyen korán még nem értem be dolgozni.

    Korán reggel

    (tovább…)

  • Menno De Jong Tabu Loungeban

    Szóval, ahogyan már sokaknak meséltem, nagyon vártam a péntek estét, mivel a Tabu falai között állt lemezjátszók mögé ezen a hétvégén Menno De Jong, a fiatal holland dj tehetség. Ezen kívül a pult mögött feltűnt Myon & Shane54, valamint a Sound Of Cream party házigazdái Tebron és Antoos.

    Shane54 Myon autogramm

    A hangulat parádés volt, és egy elég erős, teltházas bulinak lehettünk a résztvevői.

    (tovább…)

  • Tűzzsonglőr

    Nos férfiasan, bevallom, hogy még sosem hallottam a Zselenszky névre hallgató formációról, egészen ma estig. Amikor is kaptam egy linket az egyik videójukkal, a Tűzzsonglőr című számukról.
    Zseniális.

    Tamás elárulta, hogy miért volt nekem ilyen ismerős a hang, és hogy miért jött be ennyire a hangulata. Korábban ő énekelt az Eleven hold nevű formációban is, aminek pár számára rá voltam kattanva 🙂

  • Gumi reklám gumiból. Avagy na ez aztán durex

    Figyelem, a folytatásban a nyugalom megzavarására alkalmas mozgóképsorozat következik, amelynek megtekintése 16 éven alluliaknak nem ajánlott.

    Egyébként egy nagyon aranyos, egészen ötletes, és humoros (hangosan felröhögtem közben) harminc másodperces videó következik, ami szerintem megint a betiltott reklám kategóriát fogja gazdagítani, vagy simán csak online vírus marketing eszköznek lesz használva.

    De legalább egészen igényesen lett elkészítve.
    (tovább…)

  • Az isteni szemüveg

    Édesanyámtól kaptam ezt a videót délután, ilyen sokszorosan továbbküldött üzenetben, amiket erőteljesen törölni szoktam.

    No, de mivel ő nem fluent inglis, csak bézik, így megkért, hogy transzlételjem már neki eztet itt, mert egy mukkot nem ért belőle.

    De úgy gondoltam a mondanivalója miatt kiteszem, mert engem megérintett.

  • Vicces karácsonyi üdvözlet!

    Szeretnék minden barátomnak, ismerősömnek, kolegámnak, ügyfelemnek és a blogom minden olvasójának kellemes karácsonyi ünnepeket kívánni.

    Itt most megtekinthető egy vicces karácsonyi köszöntés, de a személyes karácsonyi üdvözletem itt található.

    Egy flashben készült vicces animáció, némi zenével vár rátok a folytatás után.
    (tovább…)

  • Mókás játék

    Tegnap leltem rá erre a csodás videóra, és alig rohogtem magam rajta betegre.

    A kérdés már csak az, hogy nálunk miért nem csinálnak ilyesmit? 😀
    Lehet olcsóbb és nézettebb lenne, mint egy Győzike show…

  • Csodák a hétvégére

    Kinek ne kellene egy kis csoda a hétvége előtt. Szerint önmagában az csodával határos, hogy túléljük némelyik napot.

    De ez más lapra tartozik.

    Megnyugvásként egy kis csoda az Oceanlab nevű formációtól, vagyis a Miracles, eredeti verzióban, nem dübörgősen.

    Úgy gondolom nem véletlenül szerepelnek a 2008-as év top 20 trance szerzeménye között, dallal is. Nyílván nem ebben a változatban, hanem valami ütősebb remixben, de most csak így nyugizásképpen ez tökéletesen jó lesz 🙂