Túl korán mosta!

Nos, akkor, hogy valami jó is legyen a mai napban, következzen itt most egy kis használati útmutató, a varázslatos nevű Charon T-1 készülékhez, amely a VEB Leichenwaschmaschinenfabrik Irfersgrün gyártmánya.

Kérem, akik nem szeretik a morbid dolgokat, a fekete humort, azok most lépjenek a tyúkszemükre, vagy tapossanak lazán az Alt+F4-re.

„Túl korán mosta!” bővebben

Torlódások

Újabban én is csak olvasom a blogomra érkező reakciókat, írni keveset írtam az elmúlt héten.

Van ez főleg azért, mert besűrűsödtek a dolgaim.

Az új blogom már majdnem kész van, ezen kívül tegnap éjszakai bulizást feláldoztam a Napsugár nevű projektem oltárán, amivel szinte teljesen elkészültem az éjszaka folyamán, már csak ki kell élesíteni.

Ezen kívül jött két nagyobb volumenű magán megbízásom is, az egyik a Születés hete portállal, és a hozzá kapcsolódó fejlesztéssel kapcsolatos. A másik pedig egy közösségi szájtos móka. Szóval nem túl sok szabadidőm lesz mostanában… No, mindegy, ez ilyen időszak 😉

No és jövőhéten lesz valami eredmény a Zott-os munkából is.

Siker szemléletek

Érdekes dolog az, hogy éveken át faltam Network Marketinggel foglalkozó vállalkozók előadásait, több száz nyilvános előadáson voltam ott 18 éves korom óta. Akikről most beszélek, azok vér profik, nem a melegítő nadrágos, ladás emelemes mosóporban utazó üzletkötőkről beszélek.

Viszont újabban a teljesen másmilyen üzletben utazók előadásait hallgatom. Itt most gondolok a hazai online marketing nagyjaira, Wolf Gáborra, Schlingloff Sándorra, Csepregi Balázsra stb.

A meglepő az, hogy a siker szemléletükben teljes egésszében ugyanazt mondják, amit akár Jim Dornantól, Bob Andrewstól, vagy Peter Coxtól hallottam akár CD-n, akár 15.000 ember előtt a BS-ben.

Kezdek rájönni arra amit, évek óta hallgatok, hogy a sikeres emberek nem azért sikeresek, amit csinálnak, hanem ahogy közben gondolkodnak. Ezért teljesen mindegy, hogy biztosítást árulsz, autót, lakást, pénzügyi megoldásokat vagy éppen mosóport.

Ez annak kapcsán jutott eszembe, hogy van egy kedvenc CD sorozatom ami a Network21 legjobb előadóinak a beszédeiből válogat össze 2-10 perces gondolatokat. És ugyanazt hallom a sikerről, a célokról, a vágyakról, a munkáról, és az eredményekről, amiket ma hallottam Schlingloff Sándor Viddler csatornáján.

Egy másik dolog, hogy Sándor KETA -n tartott összes előadását letöltöttem, és meghallgattam.
Jól látni azt, hogy valaki mélyen vallásos alapokkal, keresztény értékrenddel, képes sikeres vállalkozó lenni.

Esti történet – Van igazság

Ököl

Tegnap este az egyik szórakozóhelyre letévedt, egy erősen tapló jellegű srác, aki a történetben most nem én vagyok. Nos Mr. Taplónak sikerült mindekinek beszólni, kötekedni, vagy ezek közül valamelyikre gyenge próbálkozást tenni. „Esti történet – Van igazság” bővebben

Egy régi kedvencem, és a szakadó eső

A teraszt a szobámtól elválasztó üveg túlodalán éppen az elemek vívnak egymással heroikus küzdelmet. Póriasabban, szakad az eső, és viharos szél takarít az útjából minden mozdíthatót.

Én megázva ülök a kanapémon, vizes pólóban, így pontban hajnal négykor, és az egyik kedvenc előadómtól szól éppen a hangfalakból ez muzsika:
[audio:atb_-_let_u_go_2005.mp3]

Igen. ATB-től a Let U Go 2005-ös reworkje.
Nincsenek rá szavak, és ehhez az időhöz nagyon passzol

2Unlimited a Café del Rióban, és a többi :)

Úgy indultam neki az estének, hogy majd Heniékkel találkozunk jól este 10 körül a helyen, és lesz idő kivárni a várhatóan hosszú sort, meg esetleg inni valamit, és ilyesmik.

Nos, ez már a villamos megállóba éréskor megbukott, mert ekkor derült ki, hogy egyrészt valahol isznak már, másrészt Nelli nem adta át Heninek, hogy jövök én is… „2Unlimited a Café del Rióban, és a többi :)” bővebben

Valahol

Azt hiszem, az egyik mellékhatása annak, hogy sokat vagyok, normális DJ-k között, az, hogy otthon elborítanak az eredeti CDk és DVDk. Sőt, ahol csak tehetem elkezdem válogatni a cdket.
Legyen ez egy elektronikai áruház, hipermarket CD részlege, vagy a kedvenc hanglemez boltom.

Így történhetett meg az, hogy valamilyen csoda folytán a polcomon találta magát egy NOW.hu 8 dupla album. A második lemezen találtam ezt a számot, és egészen sokat szól itthon a hangfalakból 🙂

[audio:shane_54_-_valahol.mp3]

Kreatív blogger vándordíj

Kreativ blogger vándordíj

Általában utálom a lánc leveket, és minden hasonló „küld tovább, és akkor Bill Gates fizet neked sok sok dollártot”, meg „Eszmeralda újra látni fog”.

Jellemzően én vagyok az az ember, aki ezeket hideg vérrel törli, még akkor is ha 72-es betűkkel van írva a levél végére, hogy ha ezt törlöd nincs szived. De van, nagyon is, de vannak elveim a netikettel kapcsolatban, és a lánclevelek írtása is egy elv.

Miattam kínoznak bonsai macskákat, miattam éhezik Uganda, és a Tsunami áldozatainak holttestjei a mai napig a parton száradnak, mert nem küldtem tovább 13 barátomnak.

Viszont, a blogger játékokat szeretem, ahogyan ez korábban is volt. Főleg azért, mert senkinek sem tömítem el a postaládáját kéretlen dolgokkal, ha akar írni arról amire felkérem, akkor ír. Ha nem akkor nem. C’est la vie.

Az egész bevezető apropója egyébként az, hogy tegnap kaptam Dragon Zolitól a jelölést miszerint én kreatív blogger lennék.
Ez megható 🙂

A méltatás, amit írtál hozzá, pedig be fog kerülni az új blogom fejlécébe, az „ezt írták rólam” című részbe 🙂

Tehát a Kreatív Blogger vándordíj szabályait akkor ismertetném világosan:

  • Kiteszem a vándordíj logóját.
  • Kilinkelem a tettest, aki megtisztelt ezzel a címmel.
  • Megnevezek öt blogot
  • Megnevezek öt bloggert
  • Üzenetet hagyok a blogjukban erről

Szóval az én jelöltjeim listája a következő:

  • Első helyen álljon itt a We Do Spain két marhája: Csabi és Hugo.
    Imádom azokat az elborult videókat, amiket Csabi készít, és szerettem olvasni Hugo hajnalban blogolós írásait 🙂
  • Másodsorban álljon itt ziona akinek munkája a kreativitás.
    Ezen kívül pedig az egyik legszínesebb egyéniség akit ismerek. Szeretem a mélyenszántó fejtegetéseit, amit néha nem értek, azt hogy hatalmas metál fan, és ki nem néznéd belőle. A kockaságáról pedig annyit, hogy aktív része a c64 scenának… 🙂
  • Harmadik választottam anvee, aki bár ritkán ír, mégis elég gyakran publikál saját készítésű fotókat, amiket imádok 🙂
  • A következő áldozat olyan, akin meglepődöm, hogy még senki sem jelölte. Nagyjából egyszerre kezdtünk komolyabban blogolni, és az oldalaink népszerűsége, is hasonlóan alakul. Ő egy olyan srác, akinek csodálom a zenei tudását, és szeretem olvasni az írásait. Ő pedig gus.
  • A végére pedig kerüljön ide, valaki, aki nem csak szereti de csinálja is amit zenének lehet nevezni. Mellette, szintén kreatív területen dolgozik. Ha ő hív valahova, valószínűleg ott leszek, mert az egyedi stílusa ellenére imádom. Ő pedig nem lehet más, mint noel.

Nos, akkor ők az én jelöltjeim 🙂

Update
A listámon Athina azért nem szerepelt, mert a blogja éppen hősi halált halt, a privát szféra oltárán.

A Szeretlek, Zsu! nevet viselő blog pedig azért maradt le, mert nem jutott eszembe, lista íráskor. Pedig imádom, annyira aranyos, és mégis véresen kretén.