Meleg Méltóság Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél

A mai meleg felvonulás kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mitől lesz valaki egyenlőbb a másiknál, mitől van valamitől több joga, mint bárkinek, mitől lesz hangosabb a hangja, mitől szabad neki többet, és egyáltalán miért tehet meg valamit amivel ha közvetve is mások alkotmányos jogát korlátozza.

A folytatás utáni írást, csak azok vegyék magukra, és csak azokra vonatkozik, akik kimentek felvonulni ma. Nincs bajom a melegekkel, viszont azokkal igen, akik mások nyugalmát, és alkotmányos jogait akadályozzák közvetlenül, vagy közvetve a meleg lobbin át a hatóságon keresztül.

Meleg Büszkeség Napja 2009

A fenti kérdések nyugtalanítóak, de sajnos valamennyi igaz a most kialakult helyzetre.

Milyen az, hogy nem lehet átjutni az Andrássy út túloldalára – pedig az alkotmány szerint mindenkit „megillet a szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztásának joga”.

Most hogy így ismét újra olvastam Kordonisztán Alkotmányát, azon töprengtem, hogy mire jó Budapesti egyik legforgalmasabb, legszebb, és legpatinásabb útját kordonnal körbe venni?
Vajon ez lenne az amit így fogalmaz meg a törvény, hogy:
„A Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez.”

Miért van egyébként a külföldről idesereglett homároknak joga magukat rázni ott ahol éppen kedvük tartja, felborítani mások normális életvitelét, míg MI akik adófizető állampolgárok, ennek az országnak, és ennek a városnak a lakói vagyunk, mi nem mehetünk oda ahova szeretnénk, mert a buzik felvonulnak.

Ez elősegíti az ügyet? Ettől majd mosolyogva fognak titeket fogadni? Eltűnnek az előítéletek? Tényleg?

Ma mit lehetett hallani az egész városban? Azt, hogy hát de tényleg fogadjuk el őket, mert nekik is joguk van hozzá? NEM!
Idézzem?

Ezektől a köcsögöktől nem lehet közlekedni a városban!

A mocskos buzik miatt nem jár a villamos!

A homároknak több joguk van mint nekünk!

Lezárják a várost pár buzi miatt!

Elvárjátok a toleranciát, és hogy mindenki egyenjogú állampolgárnak tartson titeket, amikor TI kurvára nem vagytok toleránsak, oda toljátok a magatokat MINDENKI ELÉ. Oda ahova kurvára nem kellene, Budapest főutcájára, szombat délután amikor az emberek nem éppen a seggüket verik a földhöz, hanem mennének valahova, csinálnának valamit, vagy jobb dolguk van, mint nektek. Tudom, tudom ti ráértek itt felvonulni, miért nem ér rá mindenki más is?

Ettől fognak titeket megkedvelni, hogy az embereknek évi minimum egy napját elbasszátok?
Tényleg?

Egy másik kérdéskör. Ki fogja mind ezt fizetni?
Ki fogja kiperkálni azt, hogy 20-30 rendőrautó kint volt a városban közel 500 rendőrrel, készenlétissel, polgári szolgálatossal, meg minden fitty-fenével együtt? Ki fizeti azt, hogy a Debrecen környéken szolgálatot teljesítő különleges erőket is áthozták ide? Miért van durvább készültség van, mint amikor Bush itt volt? Mennyiben fog az fájni, hogy helikopterek cikáztak egész nap a város felett? Ez tuti megint súlyos tízmilliókban fájt. Örülök, hogy annyira „büszkék” vagytok magatokra, hogy ilyen csodás védelem nélkül nem mertek utcára menni.

És most lehet jönni itt azzal, hogy megdobálnak, és megvernek. Bazdmeg, nem kell kimenni felvonulni, nem kell verni a melled, hogy te meleg vagy. Nem kell hergelni az amúgy sem nyugodt közhangulatot. Nem kell herdálni a faszságaitok miatt az adófizetők pénzét. Nem kell idehívni a holland haverokat, hogy közösen verhessétek a farkatokat az Andrássy közepén, mert miattatok lezárták a fél várost.

Ügyesek voltatok ismét.
Gratulálok.

“Meleg Méltóság Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél” bejegyzéshez 64 hozzászólás

  1. A cipő talpas történet annyi,
    hogy Ronit egy nyilvános wc-ben inzultáta egy kedves homár haverod.

  2. A WC-s inzultálókat magam is szívesen rugdosom szét, tekintettel arra, hogy negatívan befolyásolják a közvéleményt. De ahogy látom, mégis ő húzta a rövidebbet, nem?
    Szóval nem mennék bele ebbe a részletek ismerete nélkül.

  3. Kedves tipiKuss.

    Roni egyikről sem pottyant ide, nem mennék bele annak részletezésébe, hogy ki Ő. Angolul velem ellentétben kiválóan beszél (évekig tanult kint az USA-ban egyébként), nem hiszem,hogy messzemenő következtetéseket kellene levonni egy elírásból.
    Továbbá mint magánember alkotott véleményt, több zavvaró körülmény mellett, éjjel, még a délutáni homár haverod inzultusának hatása alatt, és nem cikket írt a hozzá hasonló buzikról a NG címoldalára.

    Roni nem diszkriminatív, de én is nehezen viselem, ha nyilvános helyen inzultálnak. Egy hetero férfi pedig főleg nehezen fogadja el az ilyet,és nem is értem, miért kellene elfogadnia.

    „De ökör módon jobbulást kíván neki.” Az irónia neked se kenyered, mi?:D Általános iskola 6. osztályában tanítanak róla, javaslom, ismerkedj a fogalommal.:D Csak szólok, Szókratész is előszeretettel használta az iróniát. 😉

    „Ha megerőltetted volna magad és elolvasod, amit írtam, nem ömlengenél a travifelvonulásról az én bejegyzésem kontextusában, mivel láthattad volna, hogy ebben az egy kérdésben közös az álláspontunk. Lehet hogy nem pont ugyanazért, mint neked, de nekem se tetszik a dolog.” Okoska, az írás ezen része nem rólad szólt, ha nem vetted volna észre. Talán kevesebb egoval feltűnt volna.

    „Egyfajta lelki önvédelemként elhangzanak olyanok, mint “legyenek buzik. Eljenek. Semmi bajom veluk” – végülis mégse szívesen mondja ki magáról egy rasszista se, hogy az.” NE legyenek buzik. Rasszista vagyok? Tök jó.

    „Menjenek gettóba.” Tök jó ötlet, mikor indulnak?

    „Azaz ha semmilyen formáját nem mutatják a létezésüknek, akkor létezhetnek – úgy is mondhatnánk, úgy létezhetnek, ha nem is léteznek.” Így van. Én sem, Roni sem, meg a többi értelmes hetero sem mutogatja a nemi identitását az utcán. Talán jogos elvárás lenne a homár haverjaidtól,hogy azok se tegyék.

    „Igen, ez a baj pszichológiailag. Erről nem beszéltek neked a megkérdezett szakemberek? Hogy miért kellemetlen számodra a tőled függetlenül létező dolgokról beszélni, ha te azoknak nem vagy részese? Ezért tagadod meg a koncentrációs táborok egykori létezését is, nem? Téged nem érintett. A rokonaidat se. Tehát nincs.”
    Hát,nekem van egy kisfiam. Pontosan ismerem a gyermeki lelket, és tudom, hogy nincs szüksége egy gyereknek arra, hogy délután fényes nappal buzikat nézegessen az utcán, hiszen a heterok szexuális életéről sem tud semmit, sőt jó esetben még azt sem tudja, hogy hogy születik a gyerek. Ergo megijeszti minden, ami a normálistól eltér, már pedig a travifelvonulás minden, csak nem normális. Következésképpen azt sem lehet neki normálisan (meg sehogy) elmagyarázni,hogy miért jó az felnőtt „bácsiknak” hogy rózsaszín tangában mutogatják a farkukat, egymás seggébe dugdosva a belváros közepén. Gusztustalan és felháborító,nem várnám, hogy egy kisgyerek ezt megértse, amikor én magam felnőtt nőként is hányingert kapok a magamutogató idióta buziktól.
    Egyébként ha ismernéd Ronit, nem csak légből kapott vádakkal dobálóznál ostoba módon,akkor a koncentrációs táborok tagadását elő se hoztad volna vele kapcsolatban.

    „Ha muszáj odavinni a helyszínre ondd azt a gyerekednek, hogy bohócok.” Most erre írjam azt,hogy tanulj meg magyarul,mert a szótárban nem találtam olyan kifejezést, hogy ondd? Elsiklok felette, egyszerű elütésnek tulajdonítom, mert tudom, hogy aki gépel,az hibázhat, ellenben veled.
    Viszont a kisfiam látott már bohócot, ráadásul elég intelligens gyerek ahhoz, hogy észrevegye a különbséget a Bohócok,meg a buzik között. A vaknak is feltűnne, hogy ezek nem bohócok. Pláne a remek megfigyelőképességgel rendelkező gyerekeknek.

    „Azt azért jobb, ha tőlem tudod meg, hogy a buzik naponta tolerálnak téged és az egész intoleráns társadalmat.” Tényleg? Remek. Ugyan,mondd már meg, mi olyat teszek, amit a buziknak naponta tolerálniuk kell a viselkedésemben? Én nem zavarom köreiket, ők meg igen Roniét. Lásd a budaörsi sztori, holott továbbra sem értek egyet a fizikai reakcióval, de segítségeddel felfogtam, hogy nem nagyon volt Roninak más választása.
    Tehát azt érted el (homárkával együtt), hogy már én is utálom a buzikat, és tökéletesen elítélem őket, holott mint láthattad, eddig Roni torkát harapdáltam a megoldás miatt, amit az adott helyzetben választott..
    „uramisten azon az egy napon maradjon a gyerek a négy fal közé zárva” Remélem, ezt te sem gondoltad komolyan. Na nehogy már a gyereket kelljen bezárnom 30 fokban a lakásba csak azért, mert s*ggbeqkit kell játszani a délután kellős közepén. És ha szerencsétlenségére az a kisgyerek épp ott lakik, akkor neki nem jár aznap a levegő, kuksoljon csak a lakásban,mert az biztos tök jó. Hát ez vicc, remélem, te is belátod.

    „Úgyhogy a ” többi arra sem méltó, hogy kommentáljam” egy gyenge kibúvó érvek helyett.” Feltűnt, hogy pld. én sem süllyedtem le előző kommented stílusa miatt arra a szintre,hogy lereagáljam? És amúgy…itt megint megszólalt benned az ego.

    „…mitől kellene bárkinek ma ebben az országban jól éreznie magát?” Én éltem pld Németországban. Ennek ellenére, itthon vagyok. Itt születtem, itt ismerek minden fát és bokrot, ide kötnek a szüleim, a gyermekem,a szerelmem, a tanulmányaim, az iskoláim, az emlékeim, a barátaim, és minden. Lehet, hogy van ország, ahol az itteni problémákkal nem kell szembe néznem, de ehelyett szembe kell néznem másokkal. Érdekes,nekem Németországban sem volt gyulai kolbászból a kerítés, és nem volt milka csokiból a háztető. Ezen kívül ez az egyetlen ország, ahol elmondhatom, hogy ÉN ITT ITTHON VAGYOK. Én itt szeretném felnevelni a gyermekem, nem külföldön, der Kanake…

    „Tényleg, mi a fenéért kéne ittmaradni? ” Ki mondta, hogy KELL? Nem kell.

    „Csak azért, mert más nyelvet nem tud és emiatt korlátokba ütközik máshol? ” Áhhá, kibújt a szög a zsákból, tehát ezért vagy itt. Hát ezért felesleges, tanulj meg mit tudom én, óhéberül, és go. Roni egyébként az én földhözragadt, helyhez kötött, ragaszkodó lokálpatrióta (igen, vállalom, ez vagyok én) mentalitásom miatt él még itt. Tehát miattam. Ez talán nem bűn, vagy szerinted igen?

    „Addig is tudok jó cipészt, ha gondod van a cipőtalpaddal. Mást nem kezdenék vele, mert egy súlyos testi sértés miatti jogi hercehurca nagyban akadályozná a terveimet”
    Érdekes, mint ha az előző kommentedben éppen te hoztad volna fel az erőszakot. Idézem: „“…egy-két kemény buzi is bejön, mint én, akivel nem szeretnél már alkonyat előtt se találkozni, mert akár fizikailag, akár intellektuálisan összefosatnálak bármikor.””
    Most akkor ilyenkor mi van? 🙂 Összevissza, következetlen fenyegetőzés, hablaty, az van. Roni mindössze erre reagált.

    „amikor zokogva bocsánatot kérsz.” LOL.:D Nah, ezen besírtam a röhögéstől. Hogy te mennyire nem ismered azt az embert, akit el/megítélsz, az valami észbontó. De tippelem, Roninak ez az állapot tökéletesen megfelel, nem is vágyik arra, hogy megismerd. Pedig (ez már az én véleményem) bőven lenne mit tanulnod tőle,ha mást nem, pld azt, hogy ne ítélj meg ismeretlenül nálad sokkal értékesebb embereket. (Értékesebb, igen. Pld nem írt olyan stílusú kommentet, mint te az előzőt, és többek közt képes arra, hogy tiszteletet és megértést tanúsítson az emberek iránt, ellenben veled, továbbá képes elfogadni mások véleményét, amire te nem vagy képes. És igen, mindezt az előző kommented alapján állapítottam meg, de ez a kommented is közrejátszott abban, hogy ezt a véleményem hangoztatni merjem. Itt jegyeznémmeg,hogy szerencsére nem mindenki buzi, sőőőőt. (Tudom, sajnálatodra) Még akkor sem, ha te alapból mindenkiről azt feltételezed, hogy a társaid löttyedt szerszámára vágyik. (Előző kommentedből ez is kiderült, ugye.) Pedig rohadtul nem. 😀
    Nah mindegy, mindezt természetesen NEM Ronit védelmezve (majd ő megvédi magát, ha ennek szükségét érzi, bár nem hiszem, hogy védekeznie kellene), hanem a saját véleményem kifejezéseként írtam le, mielőtt még valami másról kezdenél fantáziálni.
    Szebb estét.

  4. Zárómondat: igen, tudom, hogy hemzseg a kommentem helyesírási hibáktól, elütésektől, egyebektől. De ettől még beszélek magyarul,képzeld el.:)

  5. És még valami apróság…”De ahogy látom, mégis ő húzta a rövidebbet, nem?
    Szóval nem mennék bele ebbe a részletek ismerete nélkül.” Ezt itt nem igazán értem, mi nem világos?

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.