Tegnap egy kifelé zárt VPN hálózatban ténykedtem. Egyedüli kijáró a külvilág felé az MSN protokoll volt.
Egész nap nyitva volt egy tabon becachelve, még a VPN-re való kapcsolódás előtt hallgatott zene. Eredeti verzióban nagyon szeretem, de hát az ugye fujjde elektronikus zene. Meg trensz.
Viszont ez a hangszeres verzió, alá unplugged.
Dash Berlin featuring Emma Hewitt – Waiting
Nos, mindenek előtt mesélnék egy picit.
Van egy cikk, vagyis egy hosszabb cikk, ami elég vaskos olvasmány. Ezt többször átolvastam, sok mindenre felnyitotta a szemem, a mostani demokráciának csúfolt politikai berendezkedésünkkel kapcsolatban. Választ kaptam a miértekre, amik felmerültek bennem. Az eddigi tudásom szerint egy itthon élő újságíró munkája (az egykori barátnőjén keresztül ismertem meg), aki álnéven publikál. (tovább…)
Aki olvasta Bereznay András – Kibulizott ország című írását, annak nem igazán kell magyarázni a jelenleg választási rendszer visszás oldalait.
Ami a valódi anonim szavazást mindig is nehezítette az a kopogtató cédulás rendszer. Ennek az árnyoldalai tegnap kezdtek el legmarkánsabban megmutatkoni. A „módszerváltás” óta eltelt huszonegynehány év legdurvább kampánya előtt állunk, talán nem is véletlenül.
Sunlounger – Balearic breakfast, avagy Roger Shah másik énje egy ibizai, latinos, könnyed lemezről.
Bár, a dal, mint olyan már tavaly megjelent a Sunny Tales albumon túlzottan nem figyeltem fel rá,
viszont most hogy a Magic Island rádióműsornak a második órája csak erről az albumról szólt végig hallgattam a számokat bejött 🙂
Mostanában sokat alszom el úgy, hogy csak leteszem nyitva az ágy mellé a notimat, élére állítva, és hagyom a zenét szólni. Legtöbbször csak mert már agyailag nem jutok el odálig, hogy azt is le kellene lőni, meg zenére úgyis jobb elaludni, egy picit kikapcsol.
Viszont legalább nem álmodok úgy hülyeségeket. (tovább…)
Az egyik, nálam msnen fent lévő hölgyemény neve mellett olvastam a következő bölcsességet:
A jó kislány pizsamában alszik, a rossz meztelenül, az okos a helyzettől függően…
Egy picit elkapott a röhögő görcs, amikor párhuzamba állítottam a több mint 1 éve lezajlott első és utolsó esténkkel.
Itt van egy kis Hold por, vagyis egy muzsika, amit annyit hallottam, hogy azt hittem sokkal régebbi darabról. De, ma elkezdtem visszapörgetni a történetét, és kiderült, hogy kb 5 hónapja kezdték el játszani a „nagyok”, és most, hogy januárban hivatalosan is megjelent, boldog-boldogtalan játsza. Az elmúlt hónapban minden jelentősebb trance rádióműsorban és podcastban helyet kapott, nem véletlenül, tegyük hozzá gyorsan.
Egy igazi klasszikus uplifting trance várományos, innét a szomszédból, lengyel testvérünktől a nevetőgázas Nitrous Oxide és Adam Nickey közös munkájából. Mondhatnám, hogy virtuális tollából, de sok lenne a képzavarból.
A kötelező részek benne, a markáns baseline, a basszus mint olyan, finom dallamok, és a zongora 🙂
Nitrous Oxide & Adam Nickey – Moon Dust
Azt hiszem, a rendszerváltásnak nevezetett köppeny kifordítás óta tartó kialakult politikai helyzet eddigi legjobb görbetürkére találtam ma rá a lenti rövid filmben.
Zseniális.
Avagy Filo & Peri feat. Eric Lumiere – Soul & The Sun
Az utóbbi hónap kedvenc zenéje nálam 🙂
(tovább…)
De persze nem itthon.
Tegnap valamiért elkezdtem hallgatni Obama január 27.-i beszédét. Ami a sok minden érdekesség mellett megütötte a fülem, az a következő volt. Az elnök szerint a legjobb szegénység elleni megoldás, a világszintű oktatás.
Olyat, mint gasztro, elég régen írtam, szóval jöjjön most egy ilyesmi 🙂
Valamikor novemberben nyitott a Westendben egy új hamburgeres, amire az utóbbi pár hónapban sikerült is kegyetlenül rákattanni. Sőt, jó szokásommá vált, hogy embereket viszek, küldök oda gyomor tartalmukat megtölteni. De mi is ez a hely?
Zeneileg totális zavar van nálam pár napja, mert felborult a harmóniának nevezhető állapot kedves külső behatásra. Így most válogatatlanul hallgatok mindent, ami eszebejut, elkezdem dúdolni, vagy éppen üvöltözni.
(tovább…)
Múlthéten Gödöllőre figyelt az elektronikus zenei scéna egy pár napig, mivel ott zajlott a Club CUE dj verseny. Közel 50 indulóból a neves zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbat, vagyis inkább a legjobb hármat.
A zsűri tagjai Newl, Bárány, andrewboy, Joenathan, és eredetileg Danny L lett volna még, de ő az útviszonyokra hivatkozva sajnos nem ért oda.
Eltekintve attól, hogy a végeredmény szerintem bunda volt, az első három helyezett kiválasztásáig egyetértek a dologgal.
(tovább…)
Nos, a helyzet a városban a hét elején egészen drámai volt, amikor elkezdődött a nagy szakszervezetes munkabeszüntetés.
Eleinte anyáztam erősen, hogy egy forintot nem emeltek a fizetésemen írd és mondd 3. éve, de konkrétan egy forintot sem, és mégsem lázadok. Persze, ilyenkor jönnek a kontrák, hogy de nem mindegy hogy mennyit nem emelnek. Tény, de ettől még ugyanúgy az infláció követés járna, ugye…
(tovább…)
Vannak dolgok, amiket nagyon várunk, parázunk tőle, majd amikor túl vagyunk rajta, csal hápogunk, hogy basszus, ettől tartottunk ennyire?
Ettől féltünk ennyire? Erre készültünk ennyit, hisz ez tök sima volt…
Míg, van a másik véglet, amikor az ember visszanézve, azt mondhatjuk, Vörösmarty szavaival, hogy Ez jó mulatság, férfimunka volt. Vagy akár nőimunka, tök mindegy.
A második mindenképpen maradandóbb lesz, hosszútávon.
Talán, pont ezért, mivel megküzdöttünk érte, nem lehetett – nem szabadott – félvállról venni, mivel annak beláthatatlan következményei lettek volna. Vagy éppen tragikus.
Ez a második erősen katartikus élményt nyújt, olyat amire az ember mindig emlékezni fog, míg az elsőt lehet, hogy másnapra el is fogja felejteni.
Az első példában említett volt nálam például az érettségi. És nagyjából ez az egy, ami így eszembe jut, mivel a többit meg sem maradt.
A másodikból sokkal többet tudnék felsorolni. Például ide tartoztak, a soha véget érni nem akaró újsághordások tizenévesen,
a kútásó korszakomból, a legtöbb helyszín élénken él bennem, mert megmaradtak azok a helyek, ahol az életemmel játszottam, nap mint nap.
De ugyan így nem fogom soha elfelejteni, azokat az átvirrasztott éjszakákat, amiket a zottarella.de fölött töltöttem,
vagy azt a 7 órát, amit a Sláger Rádió Szimpátiakoncerten álltam végig bokáig vízben.
Vagy az elmúlt, közel 2 hónapos időszakot, amit ma megkoronáztunk a Magyar Telekom Évindító 2010 nevű eseményével.
Most csak ezt hallgatom, mert ez esik jól.
Ma legalább elfoglalkom magam, és nem rajta fogok kattogni, de holnap…?
Hétfő éjjel értem vissza csodás fővárosunkba, némi megnyugvással.
Szép dolog, így karácsonykor így nyakunkba venni az országot és körbejárni a szülőket, csak mondjuk kicsit megterhelő.
Általában gondban vagyok a karácsonyi ünnepkörrel, meg úgy általában a dátumokkal. Viszont, ma ha kinézek az utcára, csak két nap lehet, vagy január 1, vagy dec 24.
Végül a január 1.-et azért vetettem el, mert ahhoz nincs elég trombita, konfetti törött pohár, és pezsgős üveg a földön… Szóval, így délután kettő után tettem egy kis kört a belvárosban.
