Azt hiszem, lassan már hagyománnyá válik, itt nálam, hogy minden évben kirakok Karácsonyi üdvözleteket. Tettem ezt először 2007-ben, majd tavaly két karácsonyi üdvözletes bejegyzés is született, amelyek nem kevesebb mint 20.000 kattintót vonzottak az oldalamra. Megérezve az ünnepek szelét, látom a statisztikákban, hogy ismét nagyon sokan kerestek ilyesmire, így jó előre. Ezért következzenek a 2009-es éve karácsonyára való üdvözletek, itt nálam 🙂
Szerző: DjZoNe
-
Karácsonyi rohanás
Bár, az utóbbi két hétben nagyjából itthon voltam, az első egy hét főleg ágyban fekvéssel, és erős antioxidánsok (kiwi, grapefruit, narancs), és forró folyadék (tea, forralt bor, csípős leves) társaságában telt.
Amitől jobban is lettem, viszonylag gyorsan, ebben a nagy h1n1-es hisztériában.No, meg persze bejött egy egészen nagy kaliberű munkám is, amibe minden szabad, és felszabadítható időm beleöltem. Közben kijött a WordPress 2.9 is, arra is kellett pár napot szánni. Aztán tegnap a naptáramra nézek, és hú bazz, 21.-e van.
Már mindenki ünnepi lázban úszik, én meg még sehol sem járok…
(tovább…) -
Dö Rúm, avagy ébredj egyedül egy vak szobában
Az előbb kaptam Csu-csutól,a The Room névű „blog” linkjét.
Az alap történet annyi, hogy egy állítólagos Neuman Ádám nevű programozó srác Erdélyben meglátogatta két ismerősét, és egy panzióban szállt meg éjszakára. Reggel egy tökéletesen lezárt szobában ébredt, ahol minden van, ami az élethez kell, csupán kijárat nincs…
-
Yes, colonel!
Az utóbbi egy hétben egészen sokan megtaláltak azzal, hogy miért nem írok, meg mi van velem, és úgy különben is. Szóval, most ráveszem magam, hogy firkáljak ide egy picit 🙂
Tornyosul felettem elég sok dolog, ezekkel próbálok harcolni.
-
Sláger Rádió Szimpátiakoncert 2009 – képek
A műjégpályán került megrendezésre, a Sláger Rádió Szimpátiakoncert. Amit néhányan búcsú koncertnek tartanak, mások szimpátia koncertnek. Nem szeretnék egyik táborhoz sem csatlakozni.
Viszont, kint voltam és fotóztam.A koncerten töménytelen mennyiségű énekes és zenész tette tiszteletét, úgy mint, a Hooligans, Auth Csilla, Voga Viki, Charlie, Rúzsa Magdi, Dobrády Ákos, Király Linda, Balázs Fecó és a Korál, Deák Bill Gyula, Hevesi Tamás, Karthago, Irigy Hónaljmirigy, Bikini és a Republic.
-
Ajándék, magamnak
No, nem mintha nem kaptam volna elég, ajándékot a szülinapom kapcsán,
de az elmúlt időszakban voltak kemény, hajtós időszakaim. És úgy gondolom, hogy az ember alapvetően képtelen kisebb-nagyobb jutalmak nélkül hosszútávon jól/kiemelkedően teljesíteni, ezért megajándékoztam magam pár dologgal 🙂 -
DjMAG 2009 – eredmények
Úgy tűnik a román forrás, igen csak jó volt, mivel a lista teljesen megegyzik a tegnap esti Ministry of Soundban ismeretett listával, így a képzeletbeli korona 3. éve ismét Armin fején van, jövő ilyenkorig biztosan.
Aztán lássuk mi nem jött össze, a számításaim szerint. -
DjMAG TOP 100 2009 – találgatások
Az elektronikus zenei szcéna tagadhatatlanul legjobban várt fokmérője, és egyetlen igazán mérvadó listája a brit DJMAG lista, amely október 28.-án kerül kihírdetésre.
Ez előtt szoktak mindenféle kisebb top listák is előkerülni, mint a TranceAwards, vagy éppen a TranceAddict fórum éves listája.
-
Paul Van Dyk – World Tour 2009. okt. 24 SYMA
Az elmúlt pár hónapban indokolatlanul sokat szólt nálam a For An Angel, és a kezdeti cél csak annyi volt, hogy élőben akarom hallani, aztán ebből sokkal több lett 😉

(tovább…) -
Október 23, és a 20 éves köztársaság
Idén szerencsére komolyabb balhé nélkül sikerült megemlékezni az ’56-os eseményekről.
Sőt, a szervezők egybekötötték egy kis kiállítással is, a rendezvényt. Így a megemlékező pantomim játéknak korhú hátteret biztosítottak ÁVH kötelékben szolgáló kocsikkal, tankokkal és csapatszállító járművekkel, a város főbb csomópontjaiban.

A Blaha Lujza téri és a Nyugati téri megemlékezésről származó helyszíni képek következnek.
(tovább…) -
A kockaság fokai
Néha azon gondolkodom, hogy oké, hogy internet, virtuális valóság, digitális magánélet, cyber tér, social network lét és társai, de az normális-e, hogy amikor nem tudom, hogyan kell begyújtani a lakásban a gázkonvektort, akkor nem telefonálok, hanem keresek egy PDF-et a gyártó oldalán, amiben ez le van írva…
-
Klíma változás
Fura téma a klíma változás, és valahol túl nagy, és megfoghatatlan is.
A kérdés, hogy vajon mit jelent számomra, mit teszek én személyesen ellene, vagy akár mit tehetünk mi.
-
Egy régi kép
Május 1.-jén Merdzsánnal róttuk a köröket Városligetben, és már késő volt, amikor elindultunk Andrássy felé.
Ekkor még a Hősök terén megálltam pár fotó erejéig.Mivel DVD-re ki szoktam archiválni a fotóimat, ilyenkor előtte mindig átnézem őket. És, mivel egészen sokáig szoktam hagyni a notim merevlemezén pihenni őket, most jutott időm arra, hogy a májusiak is ki legyenek archiválva. Ekkor került elő ez a vicces kép.
-
Gondolj, gondolj…
Egy kép az első tabon, mindig nyitva.
Egy zene, amit hallgatok hozzá amikor nézem.Mégis más alszik ma nálam.
Mert ő elérhetetlen. -
Közbiztonság 2009
A történet úgy indult, hogy egy kedves vidéki barátnőm a kisfiával tegnap délután feljött Budapestre,
mert a Heim Pál gyerek kórházba kellett menniük, kivizsgálásra.Délután fél hatkor ültek a Blaha Lujza téren, a kisfiú a padon játszott édes anyja telefonjával, az anyukája pár lépésre állt tőle, a velük lévő férfi pedig az 5 lépésre lévő büféből próbált üdítőt venni.
Amikor is arra járt 3, 20-25 éves cigány, könnyű prédára vadászva el akarták venni a telefont a kis srác kezéből. Erre nyilván odalépett az anyukája, hogy talán ezt így mégsem kellene. Akibe menetrend szerint szintén bele kötöttek. Ekkorra ért vissza a velük vélő fiatal ember, ekkor dulakodás kezdődött, és egy kés is előkerült, jó raj szokás szerint.
A fiatal ember lélekjelenlétének, sportoló múltjának, és több küzdő sportban való mély jártasságának köszönhetően nem történt csak tragédia.
Az ügyet tovább bonyolítja, hogy a büfé mellett állt két járőr, akik végignézték az eseményeket.
Majd csak miután a támadók menekülőre fogták léptek oda a sértettekhez és igazoltatták őket…Nem gondolom, hogy ők azért kapnák a fizetésüket, hogy ingyen mozizzanak, hanem a nevükben szereplő módon, őrizniük kellene a rendet. Vagy mindenkitől elvárható, hogy több küzdősportot űzzön, és csak így merjen az ember utcára menni fényes nappal?
Ilyenkor azért megfogalmazódnak bennem kínos kérdések, miszerint a buzi felvonulás biztosítására voltak száz milliók. Akkor és ott a járókelőkkel tudtak a rendőrök arcolni, meg keménykedni. Amikor viszont valóban fel kellene lépni, akkor meg csak nézik a műsort?
A másik igen érdekes dolog, tegyük fel, hogy nem mernek oda menni, mert nem. De akkor miért megy oda kúrogatni a másikat, aki megtette azt, amiért őt fizetik? Nem kellett volna minimum megköszönni, megkérdezni, hogy megsérült-e, szüksége van-e orvosi ellátásra, szeretne-e feljelentést tenni a biztonsági kamerák felvételei alapján, vagy valami?
Mivel ismerősök, tettem lépéseket a felvételek megszerzése érdekében. Ilyenkor persze jönnek az alkotmányos korlátok, meg a személyiségi jogok, és az ártatlanság vélelme…
A magyar jogrendszer úgy szar ahogy van, valakinek az utcán az életére lehet törni fényes nappal az utcán,
hivatalos személyek szeme előtt, és még mindig ő az ártatlan?Persze, jogosan lehet feljelentést tenni, a rendőrök ellen is, hogy nem látták el a feladatukat. Persze ez a feljelentést véletlenül el fog tűnni, ahogyan a biztonsági kamera felvételei is… Jó magyar szokás szerint.
Tudjátok, mondhat nekem bárki, bármit. Nem, nem élünk rendőr államban, és közbiztonság még véletlenül sincs. Viszont VAN cigánybűnözés.
Lehet ölni a rendőrségbe sok-sok száz milliárd adó forintot, és még sem mehetsz ki nyugodtan, egyedül az utcára.
Ez, ma Magyarország.
-
Az igazság ára
Undorító érzés amikor, valaki mondd valamit, és érzed, hogy az igazság messze van ettől.
Védi az álláspontját. Ezért vérre menő viták vannak, amikor tudja, hogy érzem, hogy kilóg a lóláb.
Nem lehet elmondani.
Nem szabad, semmi áron.Megbánt, csak felejtsd már el. (tovább…)
-
Barba trükk, avagy magyar social network lét és a Photoshop
Ma, egészen véletlenül ráakadtam a magyar net egyik szegletében egy képre. Ami elsőre aranyosnak, és ártatlannak tűnt, ám érzetem, hogy valami nem oké vele. A fotós szemem azt mondta, hogy ezzel valami nincs rendben.

Az eredeti kép Többeket kérdeztem erről és elsőre nem sokan látták a dolgot. Ám, az a alap mondás ismét igazolta magát, miszerint az ördög a részletekben lakozik. Hát lássuk. (tovább…)
-
A Vénusz Project
Az előzetes feltételezésekkel szemben, sem a Gilette női borotvájának nem szeretnék reklámot csinálni, sem a csodálatos magyar étolajnak, de még az ókori római szerelem istennője előtt sem emelném meg a parókám.
-
Picit beteg
Úgy indult a dolog, hogy tegnap reggel úgy éreztem, hogy nem túlzottan működik minden jól hasi tájékon, mondhatni kellemesen görcsöltem, mint valami bél csavarodásos.
Mivel a következő egy órában sem javult a helyzet, felhívtam a háziorvost (akitől ugye a lakást bérelem), hogy hát igazából kellene némi táppénz, mert így ma tuti nem tudok dolgozni. Azt mondta, hogy természetesen, és majd jöjjek be a rendelőbe, ha már mennék dolgozni, addig ketyeg a táppénz. Ezután hívtam Ágostont, hogy az van, hogy fekvés itthon, mert felkelni az nem nagyon megy. Mondta, hogy jobbulást.

