Kategória: Boldogság

  • Egy csepp wellness

    Duna Wellness Hotel Baja

    Tegnap este úgy volt, hogy találkozunk Emesével, úgyis jó régen volt ilyen, meg beszélgetünk meg minden, ha már úgyis mindketten hazajöttünk Bajára, a hétvégére. (tovább…)

  • Akció film 3D

    Akkor most így még a budapest táblán bellül vagyok, megosztom veletek, hogyan sikerült elérnem a reggeli intercitymet. (tovább…)

  • Bárcsak, tudnék repülni

    Avagy szépen inglisül Wish I could fly.
    Elég sok minden van most bennem, amit kiírnék, de az hiszem ez most nem az a hely és idő, ahol és amikor megfogom tenni. Illetve, most megírom, egy privát bejegyzésbe, azt amit gondolok, és érzek a tegnap estével kapcsolatban. És, amikor konkretizálódtak a dolgok, ígérem megosztom veletek.

    Addig is, álljon itt az a zene, amit hallgatok, mióta hazaértem.
    [audio:roxette_-_wish_i_could_fly.mp3]

  • Bögrék

    Miután ma megjártam doktor nénit, és kaptam hosszú táppénzt, (amiből 1 maximum még 2 napot leszek hajlandó itthon, laboratóriumi körülmények között eltölteni csendes magányomban a 4 fal közt) elhatároztam hogy akkor veszek magamnak a következő pár napra élelmiszer jellegű dolgokat, a hazafelé útba eső budai hídfőnél lévő szupermarketben. Ahol is persze megvettem mindent amit akartam, meg amit nem azt is. Viszont találtam két csinos bögrét, amit úgy gondoltam, hogy én őket bizony hazaviszem.

    Itthon az első elmosás és a cimke leszedés közben röhögtem fel kegyetlenül:

    Megnevezése: Étkezési porcelán

    Én hülye meg inni akartam belőle, amikor ezt ENNI kell!

  • Nagyon hétvége

    Szóval ugye a nagyon hosszú hétvége most úgy indult, hogy szerda este Parázslottunk egyet, majd fogtuk magunkat és elraboltuk Falatkát Morrison’s 2-be (tovább…)

  • Tévhit

    Abban a tévhitben éltem, hogy nekem a hétvégén jelenésem lesz Dunapatajon, méghozzá Robi nevű unokatestvéremnek lesz esküvője. (tovább…)

  • Mester szakács kurzus

    Tegnap este megcsináltam életem első tejszínes csirkemellét Szaffynál, és aki kóstolta, aranyba öntötte volna a kezem, vagy valami ilyesmibe. (tovább…)

  • Mekiben ülök

    Nyugati téri mekiben kellett találkoznom a quiz projekttel kapcsolatban a kutatás vezetőjével.

    Aztán leültem itt és csináltam csendélet jellegű képet:

  • Ring café, séta, és a Bolondok Aranya

    A vasárnap délutáni sétálós bezélgetős utunk első állomás az Oktogonnál lévő ajándék és ital bolt volt, ahol lehet kapni üveges redbullt. Itt fel is tankoltunk, mert nyúzotak voltunk… (tovább…)

  • Guséknál jártam

    A múlt héten gus meghírdette, hogy árulja a CD gyűjteményét. Egyből le is csaptam a listára, nagy klasszikusokat keresve, amelynek eredménye képpen, ma látogatást tettem náluk a muzsikák ügyében. (tovább…)

  • Margit-sziget

    Itt következnek közkívánatra, a múlt vasárnapi képek a maguk teljes valójában 🙂 (tovább…)

  • Jó reggelt 🙂

    Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy kevés olyan dolog van amivel büntetlenül fel lehet ébreszteni (tovább…)

  • Mostani hétvége

    Bárhogy nézem, megint mókás hétvége elé nézek.

    Ami ismét pénteken indult, mikor máskor is tette volna, mert ugye a péntekek már csak ilyenek…

    Hoegaarden beer

    (tovább…)

  • Hétvégém

    Ugye a hétvége mindig pénteken indul. Szélsőséges esetben szerda este, nagyon dúrva időszakomban, pedig mindennapot hétvégének érzek. Az előző postom ellenére, klasszikus hétvégén vagyok rúl. (tovább…)

  • Eltűnve

    Mint az az előbbi bejegyzésemből is felsejlett, nem éppen zabot hegyeztem az elmúlt napokban… (tovább…)

  • Tadaaam

    Az olvasóim, most egy picit részesei lehetnek egy premiernek.

    Az van ugyanis, hogy a DjZoNe blog az első olyan Magyarországi blog, ami alatt hivatalos magyar nyelvű WordPress 2.5 fut. A bejelentés eddig szép, de az igazság az, hogy ez csak azért történhetett, mert ezen kisérleteztem, és miután jól vizsgázott hoztam csak nyilvánosságra a fordítást 😉

    Szóval mehetek aludni.

  • Hosszú hétvége – Péntek

    Nos, lássuk, hogyan is telt nekem a hosszű hétvégém. (tovább…)

  • Because I love you

    Ez a zene szólt, amikor elkezdett fejönni a nap ma hajnalban. (tovább…)

  • Harmony

    Ebony and Ivory live together in perfect harmony
    Side by side on my piano keyboard, oh lord, why dont we?

    Szól ugye az ének. (tovább…)

  • Busy week

    Ez a hét alapvetően úgy ment el, hogy ahogyan az tölem megszokható semmire sem volt időm. (tovább…)