Kategória: Történet

Ide történeteket fogunk tenni, ami elgondolkodtató, meghökkentő, aranyos, vagy csak önmagában szép.

  • Esti történet – Van igazság

    Ököl

    Tegnap este az egyik szórakozóhelyre letévedt, egy erősen tapló jellegű srác, aki a történetben most nem én vagyok. Nos Mr. Taplónak sikerült mindekinek beszólni, kötekedni, vagy ezek közül valamelyikre gyenge próbálkozást tenni. (tovább…)

  • Egészségügy 2008

    Munkaidőben érkezett ez a történet, még hozzá, a főnököm barátnőjétől. Konkrétan egy kicsit meghökkentett. (tovább…)

  • Esti történetek – Hát, olyan 10 éve

    Nos, a ma esti történet alanyával fél órával ezelőtt találkoztam a Tölgyfa utca és a Fekete sas utca kereszteződésében, a II. kerületben, a vonattól hazafelé bandukolva. (Bár azt hiszem máshol nincs is Feketesas utca. Mondjuk érdekes egy dolog, hogy az albán nagykövetség miatt kapta az utca ezt a nevet, de ez egy másik történet lehetne.) (tovább…)

  • Esti történetek – Van pasim, három is…

    Ezt a storyt pár hete akaratam postolni, de akkor elmaradt, és most megint eszembe jutott. És mivel alapvetően kiváncsi vagyok, érdekel, hogy mit fogtok hozzászólni 🙂

    Szóval, néha előfordul velem, hogy eltévedek chat.hu felé, ahonnét mindig érdekes történetekkel gazdagodva szoktam távozni… Nagyságrendileg havonta újul ki ez a perverzióm. Most egy model csaj mindennapi problémáit fogom feszegetni… (tovább…)

  • Esti történetek – Még áll ez a kocsis ajánlat?

    A helyszín Morrison’s klub terme. Az időpont vasárnap hajnali 2 óra. DjZoNe a randiguru szerepkörben… (tovább…)

  • Esti történetek – A három hónapos lánykérés

    Ákos multkor megjegyezte, hogy nincs bennem népnevelde szándék.
    Nehogy már ne…
    Elmesélem milyen ‘atyai’ jótanácsokkal látott el a ma esti taxi sofőröm, és hogy ez számomra mit jelent. (tovább…)

  • A Császár Előd story

    Császár Előd 1998. december 17-én délután fél négy tájban 95-100 kilométeres sebességgel haladt BMW-jével azon az útszakaszon, ahol a Pasaréti út betorkollik a Szilágyi Erzsébet fasorba. A megengedett sebesség ötven kilométer lett volna. Császár egy hirtelen kormánymozdulatnál elvesztette uralmát az autó felett, s összeütközött a vele szemben közlekedő rendőrkocsival. Az autót vezető 25 éves rendőrtiszt meghalt, utasa és a popénekes könnyebben megsérült.

    A Pesti Központi Kerületi Bíróság Császár Elődöt halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt találta bűnösnek. A popénekest ezért egyévi letöltendő fogházra ítélte, továbbá négy évig eltiltotta a közúti járművezetéstől. A bíróság a rendkívül súlyos KRESZ-szabálysértés miatt nem látott lehetőséget a büntetés felfüggesztésére.

    A Fővárosi Bíróságon pénteken kezdődött perben az ügyész súlyosbításért, a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. – Átéltem azoknak a fájdalmát, akik egy családtagjukat vesztették el – fogalmazott Császár az utolsó szó jogán. Az elmúlt két és fél évben – folytatta – többször megfenyegettek, az utcán megjegyzéseket tesznek rám, ha pedig közúti ellenőrzéskor megállítják azt az autót, amelynek én utasa vagyok, a vezető biztos számíthat valami kellemetlenségre. A popsztár azt is elmondta, hogy előadói karrierje kettétört, magánélete csődbe ment, anyagi nehézségei miatt el kellett adnia lakását.

    A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében 1 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte Császár Elődöt, azonban a büntetés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette. A testület fenntartotta a járművezetéstől való eltiltást, s ezen túlmenően 100 ezer forint pénzmellékbüntetést is kiszabott. A bíróság hangsúlyozta: a popénekes csakis annak köszönheti a viszonylag enyhe büntetést, hogy először áll bíróság előtt, ám legközelebb már számítania kell az igazságszolgáltatás szigorára.

    Császár Előd a tárgyalás után úgy nyilatkozott az újságíróknak, hogy már az eljárás kezdetén elhatározta, bármi lesz az ítélet, elfogadja, hisz mást úgysem tehet. – A jogerős ítélet nyomán azonban nem könnyebbültem meg, hiszen azzal a tudattal kell együtt élnem, hogy találkoztam egy ember halálával – fogalmazott Császár Előd.

    Forrás: Népszabadság