Messzi-messzi egy távoli galaxisban, pénteken lezajlott egy kedves és jószándékú beszélgetés a munkavállalói, munkába járói időt kifogásolandó. Ezért, a távoli galaxisban lakó, szegény földönkívüli úgy gondolja, hogy időben felkel, és elindul dolgozni. Mivel életvitel szempontjából nem a napnyugtakor ágyba kerülő típus, így hat óránál is kevesebb alvás jut neki, aminek hatására kellően morcosnak tűnik az a pofa, ami a tükörből visszanéz.
No nem baj, siet kedves renitensünk, mert ugye be kell érni, így az elmúlt héten szokásosnál egy órával korábban kilép a körútra. Elszörnyülködik a megállóban hosszan elnyúló sorok láttán, akik a sárga szörnyek gyomrába akarnak beszállni. Szokatlan látvány, ilyen nem szokott lenni, amikor „normálisan” erre jár. Mindenki feszült, mert ugye sietnek dolgozni; kelletlenül, fancsali pofával nyomorognak a szörny gyomrában. Elindul, mivel kedves barátunk sötétkék kabátja van, ezért ajtó záródás után mindenki figyeli a mozdulatait
zsebéhez nyúl, de nem ellenőri karszalag, csak telefon, zenét keres, megtalálja. Hátha, elviselhetőbb lesz ez a reggel így.
Jön, a kedvesnek nem nevezhető megálló, és próbál leszállni. Ahogy még sokan mások, és persze jön az elkerülhetetlen lökdösődés. A villamossal párhuzamosan jön egy busz, ami a tovább menetelre, alkalmas is lehetne. Megáll a pirosnál. Hősünk szeretne átrongyolni az úton, és felszállni az érkező járműre.
Persze, ehhez úton kellene átjutni, mert a zebráig 3 perc oda, majd még 3 perc vissza. Ugyanis, a megálló szemben van. Természetesen a kocsisor ami között át kellene gázolni végeláthatatlan, esélytelen átrohanni köztük. Ingerülten szorongatja a korlátot, mire átjut a busz rég elment. Nos, nem baj, itt a következő sárga villamos, ami ugyanolyan jó, ha nem jobb, és egy irányba megy. Persze, ahogy ezt észlelem, már csukja is az ajtót, és visítva indul… Gyorsan átfut az agyán hogy kedve lenne az elsuhanó ajtóba kellemeset belerugni, és leköpni a sofőrt, persze, csak a munkáját végzi. Bezzeg, amikor én sietnék, még a 100 méterről bottal integető nénit is meg kell várni…
Milyen lehetőségek vannak még. Végülis jár még a rakparton egy busz. Nézzük meg.
No és mit ad Isten, pont amikor szegény emberünk a következő csodálatos zebrához ér, akkor süvít be a busz, majd mivel 3-4 perces zöld hullám van, természetesen mielőtt egyáltalán zöldet kapna a busznak már hült helye van. 3 lekésett jármű 3 perc alatt. Igazán mesés ez a reggel.
Szolid 5 percig támasztja elcsigázottan, és morcosan az egyik oszlopot a megállóban, mire megérkezik a következő, szintén tömött járat, ahol ismét azt hiszik, hogy első mozdulatra karszalagot fog rántani…
Végül megérkezünk a kívánt megállóba.
Mivel, ugye rohantunk, és nem volt időnk otthon kajálni, ezért a legelső boltba be kellene ugrani, valami harapnivalót keresni. Az egész bolt kb 5 négyzetméter, ennek 70%-a a pult és az álló hűtő, és hogy még jobb legyen a hangulat, egy valószínűleg munkába siető nő a bolt bejárat előtt beelőz, mert ő ugye siet, majd csodálkozva néz rám, hogy emberünk is bemenne. Majd, méltatlankodó pillantásokat vet, hogy bizony, mivel ő ilyen pofátlan volt a bolt ajtaját már nem lehet becsukni, ezért jön be a hideg…
Úgy gondolná barátunk, hogy ezt a csodás reggelt már nem igazán lehet tetőzni. Megpróbál a közeli kis téren lévő buszmegállón áthaladva tartani az iroda felé. Ahol 3 busz torlódott össze, egy fura gnóm „y” alakot felvéve, mert persze mindenki siet. Ezért 3 busz között átlavírozva, és mélyeket tüdőzve a benzingőzből sikerül ezt a röpke kalandot is kipipálni.
Csodás irodházhoz felér, a porta csak egy idegesen oda vetett jóreggelt kap, és fátyolos szemmel próbálja elrejteni a fortyogó vulkánt. Az iroda ajtó kicsúszik a kezéből, kis hijján összetörik a vastag üveg ajtó, hatalmasat csattan… És a joghurthoz sincs kanál az első konyhában…
Ui.: és a szemetes sincs a helyén, így a mocskos joghurtos pohár kis hijján a sarokban landolt.
Mindez persze, még mindig a messzi-messzi galaxisban.
