Nos, végülis rávettem magam, hogy megnézzem a 300-at, mitöbb sztike vett rá.
Nem értettem, hogy a kedvenc „Hello Kitty” -s drágám, miért van oda egy darabolós, kaszabolós, művérben uszó, erotikus jelenetekkel tarkított filmen.
De ő olyan, akinek hiszek, és ha azt mondja, hogy megéri megnézni, akkor este 9kor neki indulok a városnak, hogy nézzük.
Duna Plázábaban néztük meg, egy kb 300 főre méretezett teremben, ahol nem voltunk egyész huszam.
Ennek többek közt az az előnye, hogy letudom tenni a kabátom, nem öntenek nyakon kolával, oda ülök ahova akarok és nem lóg bele egyik 190 magas barom sem a képbe.
A kivetítővel tökéletesen szemben foglaltunk helyet, és mit mondjak, ott volt a legjobb az összhatás.
A film hangulata teljesen elkapott.
Érdekes volt, a rabszolga támadó-, a lelkes amatőr-, hazáját védelmező, és a maréknyi, de egész életében harcra tanított haderők kontrasztja.
A spártai hozzáállás nagyon bejött.
Lehet hogy bolondnak nézték őket, de ők voltak az egyetlenek, akik megsebezhették, a legalább hasonlóan őrült Xerxészt.
Jó volt látni, a görög harcmodort, hogy nem egyéni teljesítményre építettek, hanem csapatmunkára.
Tudták hogy nem lehet gyenge láncszem a falban, mert akkor az egész csapatnak vége.
Nem utolsó sorban volt egy egyszerű, de jól begyakorolt rendszerük, amit minden ellenféllel szemben hatékonyan tudtak használni.
Tetszett, hogy nem létezett számukra menekülés, volt egy nagyon erős viziójuk amiért harcoltak, és hogy mindenben a lehetőséget látták.
Nyilván jólhangzó poénosba hajló megoldásokban.
(„Akkor árnyékban fogunk harcolni…”)
Háromszoros túlerő. Az görögöknél jó esély.