Program változás

No hát, majdnem úgy sikerült, ahogyan azt elterveztem 😀

A kádban ücsörgős viszkizés helyett a Noir Choco Barban kötöttem ki a szakítshabírszos társasággal. Mondhati az aktívan kommentelők és közösséget építők második generációjával. Közülük viszonylag keveset ismertem a blogról, de a régi megszokott arcok is lejöttek, ilyenek, mint Szaffy, Gargoyle és Krisz, Totya, Lui, no és persze Hanna 🙂

Aztán a szombatomba a mozizás annyira nem fért bele, mivel délután 5-kor, 11 órányi alvás után keltem fel. Ekkor pánik szerűen felhívtam Dorkát, hogy vétkeztem az ég ellen és te ellened, mert elaludtam. Mondta hogy igazából ő is. Szóval hagyjuk is a ma esti mozizást. Hát jó. Akkor felhívtam Zsuzsit, hogy mégis merre jár. Mondta hogy kocsival visz valakit valahova, de beugrik. Ez így is lett, és elmentünk vacsorázni, majd Morrison’s Operába, és végül 2be 🙂

Kiváncsi leszek holnap milyen programot sikerül másképpen alakítani. Egy biztos, anyukámmal találkozás tuti nem lesz 🙁

Hétvégi program

No, gondolkodtam azon mit is csináljak a hétvégén. De, nagyon úgy tűnik, hogy pihenni is fogok kivételsen 🙂

Ma este szerintem átrendezem a lakást, utánna, mint aki jól végezte a dolgát egy kád forró vízben fogok csendesen viszkizgetni, majd pedig megnézem Apesz mit ügyködik a keverőpult mögött.

Holnap nem számolok korai keléssel, ezért ez egy bizonytalan pont. Ami biztos, hogy délután összefutok Dorkával egy kávézásra, és a 9 és fél randi megtekintése céljából. Ezután az Operánál leszek kb éjfélig, aztán pedig át Vígszinházhoz.

Vasárnap pedig már ugy tervezem, hogy csendesen dolgozgatom majd a notebookom mellett. Erre a napra még várom az előjegyzéseket. De mondjuk egy szanuázós dolgot bevállalnék 🙂

HHH

(Nem ez most nem ilyen kalóz hörgés, mert az amugy is hrrrrrrr)
Szóval, most indulok reggelizni, aztán találkozom az egyik kedves ügyfelemmel, aki meginvitált egy nagy Hármashatárhegy járásre, sörözésre, és ilyenekre. Tehát, most készülődöm, még végig hallgatom az éppen felcsendült I don’t wanna miss a thingjét, és megyek.

Najó, a My heart will go ont, még végig várom.