Óra csörgés, lenyomás, visszaalvás jellegű ébredésem volt. Amiben a legszebb az volt, amikor kinyitottam fáradt csipáimat, és azonnal feulogrottam, mert már úton kellett volna lennem munkába.
Gyors öltözés, mit vegyek fel?! Jó, öltöny; de milyen szinű inggel?! Hm, biztos ez. Haj belő’.
Rájöttem, hogy az óra sietett, amiről a támpontot adó időt néztem, így annyira nem vagyok elkésve. Egy e-mailt még tudok küldeni. Majd lemegyek a csodálatos 17-es villamos megállójába, és nagy érdeklődéssel várom, hogy mikor fordul ki a végállomás felől egy sárga szörnyeteg…
Hát, csak nem fordul…
Akkor már elment…
Mindegy, tiz percen bellül jön…
Vagy nem…?
Így a gondolataim közt tipródva, negyed óra elteltével már kéretlenül fogadja az ember a kocka cukrot. Főleg ha hideg van, és még nem is kap…
A villamos végülis 20 perc után megérkezett, de ezzel két probléma volt. Az egyik, hogy rossz irányba ment, bár ez sem lenne olyan gigantikus mentális erőpróba arra való tekintettel hogy ez az első megálló. A komolyabb gond ott kezdődött, hogy bár a szerelvény a saját lábán érkezett, de üresen. Forma1ből ismert Safety Car jellegű felvezetéssel, csak ezen Üzemzavar elhárítás felirat díszelgettm de a szírénázás, és a villogás is stimmelt. Csak a sebesség, valahogy nem.
Szóval, így mentem ma fél óra késsel munkába. No, meg inkább HÉVel…
Gondolkodtam rajta, hogy bepróbálkozom a 60 & 86 busz kombóval, de elég magasan állt már az adrenalin/noradrelanin arányom, így gondoltam nem kellene tovább hergelni magam.
