Sajnálatos folyamatok zajlottak és zajlanak a hazai mezógazdaságban, és az élelmiszer iparban. A 89-es rendszerváltozás (nem, nem váltás) magával hozta a privatizációt, es a TSZ rendszer megszűnését, valamint a multinacionalis vállalatok beszabadulásáat a piacra. (Kimentek a tankok bejöttek a bankok, szoktuk mondani).
A folyamat pedig tovább erősödött az Európai Unióhoz való csatlakozásunkkal, amelynek eredménye képpen kiskereskedelemben megjelenő hypermarketek egymással versengve szorítjak le az élelmiszerek árát, ami magával hozta a minőseg romlást, és a sokszor rossz minőségű külföldi importot.
A külföldi import miatt nem azért fázik az ember háta, mert hogy fujj nem jó a szlovák sör, vagy a román alma, mert ezzel maximum közgazdaságilag van gond, mint élelmiszer nincs.
Viszont, amikor több ezer kilométerről hozott gyümölcsöt és zöldséget fogyasztunk, akkor felmerülnek élelmiszer biztonsági kérdések. Arról nem is beszélve, hogy különböző gyorsérlelő eljárásokat használnak az ilyen terményeken, mivel nem napon értek meg, hanem például érlelő gázon, a vitamin tartalma elmarad a helyben termeltektől. Ezenkívül még vannak más előnyei is a helyben termelt élelmiszereknek, mint például ökológiai lábnyomunk csökkentése, és a világgazdaságtől való függésünk csökkentése is.
Hogy ez utóbbi miért is fontos?
Mondok egy jó példát rá, a közel múltból ez pedig a cukor ár megugrása. A történet, szintén a rendszerváltozástól indul, amikor is 12 cukorgyára volt az országnak, ma már csak 1 üzemel, és az is külföldi tulajdonban van. Mivel az EU kölcsönt adott Braziliának, amit ők cukorban törlesztettek, így az EU-ban felesleg alakult ki, ezért bevezettek egy szigorú kvóta rendszert. Ez egészen addig jól is működött, amíg a Líbiai forradalom kirobbanása miatt nem állították le az EU-ba történő cukor exportot, hogy helyette a cukornádból bioetanolt gyártásanak. Emiatt nekünk és a féle EU-nak más forrásból kell beszereznünk a cukrot, csak éppen másfél szeres áron… Ami megnyugtató, hogy nem csak mi voltunk ilyen marhák, 5 olyan uniós ország van ahol egy cukorgyár sem maradt. Itthon, a megemelkedett árak miatt elkezdtek mozgolódni a kapuvári gazdák, hogy az ottani gyárat újranyissák
Valójában a nem túl előre mutató folyamatok ellen egyetlen dolgot tehetünk, még pedig azt, hogy megválogatjuk, hogy hol vásárlunk. Én személyesen törekszem arra, hogy ne multinál vásároljak, hanem munkába menet, vagy ebédszünetben megállok a Kolosy téri piacon és onnét szerzek gyümölcsöt, illetve zöldséget. Vagy olyan helyről rendelek kaját, amiről tudom, hogy csak itthoni gazdaságokból szerzi az alapanyagot. Amennyiben mégis valami nagyobb bevásárlást hajtok végre törekszem rá, hogy hazai tulajdonú üzletláncban tegyem ezt, pl én CBA láncot preferálom, bár hozzátenném, de nem ők az egyetlenek, de az ú üzleteik vannak nekem elérhető távolságban.
A másik probléma amiről még szólni szeretnék az a földvédelem kérdése.
Tudjuk, hogy igen jó termőföldjeink vannak, nem hiszem, hogy kellőképpen tudatában lennénk a fontosságának a következő évtizedekre nézve. Ugyanis, a bolygó lakossága megállíthatatlanul növekszik – bár egyesek szerint valahol 8 és 9 milliárd között ez meg fog állni, meglátjuk – így a növekvő élelmiszer igényt valahonnét ki kell szolgálni. Az egyik kitörési pont lehetne számunkra mezőgazdaság felélesztése, ugyanis nem rég a parlamentben az egyik vitanapon elhangzott, hogy a potenciális termőterületeinknek kb. 13%-át használjuk ki, a nagyrészük műveletlenül áll. Önmagában a teljes kihasználásával eltudnánk érni, hogy önellátóak legyünk az élelmiszerre nézve, és exportra is bőven futná.
A gond csupán az, hogy ez nem csak nekünk tűnt fel, hanem a környező országok lakóinak is, így különböző zsebszerződésekkel, és trükkökkel jutnak hozzá külföldi állampolgárok hazai földekhez, már így a moratórium lejárat előtt 3 évvel is. Ez egy olyan dolog, amit nem szabad hagyni. A földek idegen kézbe adását, pedig minden módon meg kell akadályoznunk.