Szerző: DjZoNe
-
Vallomás a világzenéről
Azt hiszem, az egyik színpad, ahol a Szigeten a legkevesebb időt szoktam eltölteni (a Magic Mirroron kívül, ahol ez az érték 0), az a Világzenei színpad. Tegnap hazafelé a kocsiban ülve ilyen „csodás” világzenei dallamok szóltak a Gazdasági Rádióban, és eközbeb megfejtettem, hogy miért is lehet ez.
(tovább…) -
Büszkeség, féltékenység, plágium…
A héten megingott a hitem az általam sokra tartott trance szcénában, több ízben is.
Most erről fogok írni, bár igazából még bambulok magam elé, mert az egyik része picit sokkolt.A képen Paul Van Dyk Anakin Skywalker szerepében, Obi-Wan Kenobi szerepében ATB, Darth Sidioust pedig Tiesto személyesíti meg a képen. Bár önmagában vicces, hogy többen tudni vélik, hogy Planet Love fesztiválon történteknek köze van ahhoz, hogy Tiesto nem rég ATB-vel játszott együtt.
-
18. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál 2009
Igazából bor témában nem túlságosan számítok szakérőnek, sőt az izlés világomon, mind a kemény vonalas borászok, mind pedig a bor fanok mosolyognak.
Bár, ez engem igazából a legkevésbé sem érdekel.Tény azonban, hogy az elmúlt években bármennyire is próbálkoztam, szárazsági szintben a fél édes alattiakat nem tudom meginni, így nálam csak a desszert bor kaliberű dolgok, aszuk, esszenciák, gyümölcsborok és ilyesmik kerülhetnek szóba. Több könnyed, friss bort is kóstoltam, idén is, meg úgy általában is, aminek jó lehet, az illata megnyerő, az első korty után vattát köpök tőle.
Ezért azok, akik szerint a száraz bor az igazi, a többit pedig ki kell önteni, kérem most távozzanak, mivel hatalmas eretnekségek fognak következni.
(tovább…) -
Tüntetés
Nem maradt más lehetőségünk, ezért
TÜNTETÉST SZERVEZÜNK
a média által is nyilvánosságot kapott terézvárosi csendrendelet ellen, melynek értelmében éjjel 1 után semmilyen szórakozóhely és étterem nem lehet nyitva.Helye:Terézvárosi Önkormányzat épülete (1067 Bp, Eötvös u. 3.)
Ideje:2009. szeptember 21. (hétfő) 17:00 óraSajnos kiderült, hogy a terézvárosi képviselőtestület több tagja egyszerűen hazudott, amikor a szeptember 1-én életbe lépett rendelet visszavonását megígérte. Most, porhintés gyanánt, október végére a csendrendelet újratárgyalását tűzték ki, várhatóan hasonló eredménnyel. Az eddigi egyeztetések, tiltakozások nem hoztak eredményt, ezért tüntetéssel nyilvánítjuk ki, hogy senkinek nincs joga megbénítani Budapest belvárosának éjszakai életét, csődbe vinni méltán népszerű szórakozóhelyeket, a pezsgő klubéletet korlátozni. Budapest igazi európai nagyváros, éjszakai élet nélkül nem létezhet.
Több, mint ezer munkahely, évente többszázezer szórakozó, többszázmillió adóforint és Budapest belvárosának egzisztenciája, renoméja a tét!
Ha szeretnél még valaha is bulizni egy VI. kerületi szórakozóhelyen, akkor a tüntetésen a helyed. Nélküled nem sikerülhet! Minél többen vagyunk, annál egyértelműbb lesz, hogy mennyire nevetséges és önromboló ilyen helyzetbe hozni a pesti broadwayt és a belváros lüktető központját. Az esti szórakozás színhelye a belváros, ne hagyjuk, hogy elvegyék!A tüntetés résztvevőit megkérjük a kulturált viselkedésre, és a törvények maradéktalan betartására.
A terézvárosi szórakozóhelyek
-
A noreply zaklat, avagy BRFK 2009 vs Internet
Két hete megcsörrent a telefonom, amikor is az V. kerületi rendőr kapitányságról keresett egy főhadnagy, annyit mondott el, hogy zaklatási ügyről van szó, és hogy a sértettet többek között a djz.hu domain névről zaklatták, egy „nordpléj” névre hallgató e-mail címről. És mivel én vagyok a NetDream Kft ügyvezetője, és a djz.hu tulajdonosa, ezért be kellene fáradnom, mert kihallgatnának tanuként az ügyben.
Miközben tegnap reggel lépkedtem az épület felé, próbáltam találgatni, hogy vajon mi fog bent történni. És több kevesebb sikerrel ráhibáztam.
-
Meleg Méltóság Napja: Akik egyenlőbbek a többieknél
A mai meleg felvonulás kapcsán gondolkodtam el azon, hogy mitől lesz valaki egyenlőbb a másiknál, mitől van valamitől több joga, mint bárkinek, mitől lesz hangosabb a hangja, mitől szabad neki többet, és egyáltalán miért tehet meg valamit amivel ha közvetve is mások alkotmányos jogát korlátozza.
A folytatás utáni írást, csak azok vegyék magukra, és csak azokra vonatkozik, akik kimentek felvonulni ma. Nincs bajom a melegekkel, viszont azokkal igen, akik mások nyugalmát, és alkotmányos jogait akadályozzák közvetlenül, vagy közvetve a meleg lobbin át a hatóságon keresztül.
-
Budapestre 5 nap alatt bárhonnét
Nem is tudtam, hogy a Budapest ilyen közel van minden normális nagy városhoz.
A múlt hónapban rendeltem több dolgot is Amerikából, Nyugat-Európából és még Távol-Keletről is.
(tovább…) -
Ilyen nővel ne verjen soha az ég
Múlt héten járt a nagy faluban sándor barátom, amikor is egyik este találkoznunk kellett az egyik kedves – ám de szemtelenül fiatal – nőnemű ismerősével. A hadmozdulat közben derült ki, hogy igazából hozza magával egy barátnőjét is.
A történet ott kezdett bűzleni, hogy igazi hülye picsaként, ha valami fejlemény volt – például a „végre elindultunk otthonról” témakörben – akkor megcsörgette Sanyikát, hogy jó kiskutyaként azért hívja már vissza.
(tovább…) -
Egy kis 8 bites túra, Legoból
Azért nem kicsit beteg dolog, egy packmant megépíteni legoból.
Mondjuk 1500 óra sok mindenre elég 🙂 -
Nyílt levél Márfai Péternek
Az alábbi levelet elküldtem a képviselő úr nyilvános Parlamenti e-mail címére (ha már Informatikai és távközlési albizottság elnöke, talán eltudja olvasni), és a Bács-Kiskun megyei MSZP szervezet nyilvános címére is.
Mivel, az eddigi leveleimre sem méltattak még csak sablon válaszra sem, így jöjjön a nyílt levél.
Cím: Bátaszék-Kiskunhalasi vasút vonal bezárás
Címzett: peter.marfai[kukac]parlament.hu, bacs[kukac]mszp.hu
Időpont: 2009. augusztus 24., 10:27Tisztelt Márfai Péter,
a ma reggeli sajtóból értesültem, hogy az Antali Károly közlekedési kormánybiztos vezette csapat közel 2000 kilométernyi vasútvonal bezárását tervezi az országban, még idén, amelynek a Bátaszék-Kiskunhalas közötti vasútvonal is áldozatául esne.
Így sok bácskai kistelepülés és Baja város is vasútvonal nélkül maradna.Kiváncsian várom, hogy a Bács-Kiskun megyei MSZP szervezet, és személyesen Ön mit fog tenni annak érdekében, hogy VÉGRE képviselje azok érdekeit akik megválasztották.
—
Lakatos Zsolt
ügyvezető
NetDream Kft. -
RedBull AirRace Budapest 2009 – képek
Szemét, galád és alávaló módon kint jártam a RedBull AirRace 2009 Budapest-i fordulóján megnézni, a vörösbikás, elmebeteg és adrenalin függő pilótákat: Mike Mangoldot, Kirby Chamblisst, Paul Bonhomme-ot és persze az egész beteges hülyeség szülőatyját Besenyei Pétert.
A folytatásban a képek, amik készültek.
Jó száz darab 🙂
(tovább…) -
Sziget 2009 – 5.nap – képek
Most pedig következnek a Sziget ötödik és egyben utolsó napjának a képei.
Benne sok-sok kép a Sziget életéről, alternatív helyszinekről és programokról. De ezen kívül persze az az napi nagyágyúnak szánt képek is lesznek, The Offspringről, Faith No More, az afró és latin szinpadról, a jazz szinpadról, az MR2 szinpadról, a Hungarikum faluból, és ki tudja még miről. -
Sziget 2009 – 4.nap – képek
A Sziget negyedik, vagyis utolsó előtti napjáról készült képek.
Benne, hajózás a szigetre, a Rádió1 hajóval. Majd az AXE zuhanyzó bázisa, majd egy olyan hely, ami nincs a Sziget térképen, közben Manic Street Preachers koncert ment, majd Placebo. Megnéztük a Jamie Winchester koncertet is, és a végén egy sátor felé tévedtünk, ahol javában állt már a bál.
(tovább…) -
Sziget 2009 – 2. nap – képek
A sziget második napja
Házasságkötés a Szigeten Dréheres Légiutaskisérő A Zausztrálok is itt vannak Majdnem fent maradt Készül a grafitti Love always Wins A nagyszinpaddal szemben, keleti kényelek Tömeg allergiára: maszk Tömeg allergiára: maszk Majdnem ő lett a nap arca Ő is versenyben volt a címért Bukott angyal. De ekkorát? Snickers-es kiképző nénik Szemmel ölés következik A tömeg fölött, mi? Őt kanginak fotóztam :D:D:D Ez egyébként nem szivacs, térkő. Ugárló kötelezés előtt Fürge gólya lábak Kontyolda, ftw. Népviselet A világ közepe. Ennyi 🙂 Tetóváló sátorban: test festés Igazából nálam ő lett a nap arca Konténerről jó a kilátás Lord koncert: Pohl Mihály Lord koncert: Erős Attila Lord koncert: Apró Károly Lord koncert Lord Koncert Lord koncert Lord koncert Lord koncert Ez már Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim Fatboy Slim No Comment 😀 Ő úgy gondolja, jó fej volt Budapest Jeszenszky Zsolt, Jeszi Volt-Pesti Est terasz Volt-Pesti Est terasz Volt-Pesti Est terasz Sterbinszky E-klubos táncoslány Egy másik E-klubos táncoslány És mosolyt is dobott Ő egy civil próbálkozó Ez már a party aréna. Akkora a pára, hogy nem tudok fotózni A lemezjátszók mögött: Armin Van Buuren Armin Van Buuren -
Sziget 2009 – 1. nap – képek
Egyelőre kommentár nélkül itt vannak az első napon készült képek.
A személyeseket kivettem, majd a nagy fesztivál hét végén kirakom, és majd lehet vigyorogni Ákos fején 😀





































































