Norbi és Réka kint voltak, megnézték és megmondták.
Akármennyire és lolnak tűnik a dolog, egyetértek velük. Hasonló értékrendet vallok, mint ők. Nem azért mert exrendőr-fitnesszguru Norbi és oldalán mellplasztikás-lófejű Réka mondja, hanem mert engem is hasonló elvek alapján neveltek.
A napokban történt pár érdekes dolog.
Az Egyesült Államokban van egy úgynevezett TEAM vagy régebben Team of Destiny nevű szisztéma amelynek Orrin Woodward és Chris Brady a vezetői.
Ennek a szisztémának a működését felfüggesztette a Quixtar, mivel valótlan dolgokat állítottak az új független vállalkozóknak, valamint olyan mélység építési stratégiát használtak, amely ellenkezik a cég elveivel.
Bővebb információt:
Az Alticor fejlődik, és halad előre 🙂
Pár napja olvasgatom a cég hivatalos blogjait, és szebbnél szebb dolgokat fedezek fel.
Itt az egyik legújabb leányvállalata az Alticornak, a Fulton Innovation L.L.C., amely alacsony költségű vezeték nélküli energia forrást kínál.
S:
pedig vele ellennél 2 hétig simán
DjZoNe:
2 hétig 😀
köszi 😉
S:
„Imádok énekelni, billiárdozni, bowlingozni, kártyázni, horgászni… Szeretek jó társaságban hülyülni, és imádom a romantikát…”
S:
ez kb 10-12 napba besűríthető
lol
DjZoNe:
:DDDDDDDDD
Nagyjából fél éve láttam ezt elöször kiplakátolva valamelyik Metró alluljáróban, – akkor is hatalmasat röhögtem a címén – most pedig egyik weboldalon ismét szembe találkoztam vele…
Úgy érzem ez magasan a „sosem veszem meg” kategóriába tartozik, ahogy pl ez is.
Ahol Győzikék megélnek vastagon, ott az ilyen könyvek írói is… (tovább…)
A kora hajnali fekvésnek két következménye lett, az egyik hogy elaludtam, a másik ennek folyományaként az, hogy negyed négyet mutatott az óra, amikor ránéztem, így Tibi esküvőjéről igencsak sikerült lemaradni… #%!?&*!?@!? (tovább…)
Az irodában bent üldögéltem háromnegyed kilenckor, amikor meglátogatott András, a szigetjegyéért. Körbe mutogattam neki az irodát, majd úgy gondoltuk kajáljunk egyet Don Pepében. Az áldozat részemröl a fokhagymás-tejfölös csirkés pizzájuk volt. (In memoriam Szeged :P) Majd elindultunk hazafelé. Felmentünk hozzám, leraktam a cuccom, és elkisértem Mechwart-ligetig. Visszafelé úton azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy korán hazaérek, lefekszem, és kialszom magam a holnapi Szigetelésre.
(tovább…)
Tegnap este ismét sikerült letévednem Morriba. Eredetileg úgy volt, hogy jön András, valamint Seedorfék is kilátásba helyezték az érkezést, valamint Richnovszky úr és Joci is jelezték látogatási szándékukat. (tovább…)
Nos, szóval az volt a tegnap esti program, hogy délután ötre hazaérek, jön egy Gls futár, lerak nálam egy csomagot, kifzetem, elmegyek Szandihoz, beszélgetünk, aztan pedig Mossellen.
A terv ott bukott meg, hogy a futár 7re jött… Azért 8-ra így is már Andrással, Gandival, Kalózzal és kangival ültem egy asztalnál, úgy hogy Szandinál is voltam kb 15 percet. Aztán tova libegtünk Morrison’s felé. (tovább…)
Van egy nő, akibe bele vagyok habarodva.
Van egy nő akivel ma este aludni fogok.
És van egy nő, akivel ma este vacsorázom.
No ez az igazi szar helyzet…
Szóval igy nagyon össze-vissza blogoltam az elmúlt pár napban. De rászánom magam, hogy leírjam mi is volt pontosan az elmúlt pár napban.
Szóval péntek estét Csákváron tölöttük az előző post tanulsága szerint. (tovább…)
Nos, thisnow barátunk legénybúcsújának képei Gabz prezentálásában fellelhetőek itt.
Ez így álljon itt magában, a csütörtök este mementójaként 😉
Avagy Süsü te ittál, lehelj Rám!
Nos hát igen, ez is eljött 😉
Kolumbán Tibor nevű barátunkat fogjuk leinni ma este igen csunya körülmények közt, Csákváron.
Most fogok indulni, hogy találkozzam a volt kolegáinkkal és induljunk lefelé, őt meglependően.
Ellenben még fut a hírlevél küldés, amit az egyik ügyfelünknek csinálok. A kedvenc hibaüzenetem ma ez volt:
(connect to performance.com: Connection timed out)
No, elfut ez már nélkülem is, már csak 1300 cimzett 😉
Indulok, és ezennel feltettem a koronát a 400. postomra 😉
Vörös, édes, mámorító… Amikor azt hiszed, hogy a magad ura vagy, már rég nem…
Mint egy csepp vörös rózsa, mint egy falatnyi naplementében tükrözödő víztükör…
Gondoltam, hogy reflektálva Timi tegnapi 7 pontjára, ma közzéteszem azt a hét pontot, amit tegnap a kanapémon ülve mesélt el magáról…
De, úgy gondoltam ennyire gonosz csak nem leszek, az érem másik oldala pedig az hogy nekem is sikerült annyit inni tegnap este, hogy ma nem tudom elolvasni a lista 7. pontját… 😀
Nos szóval tegnap este sikerült megnéznünk a Lecsó címet hordozó Pixar csoda mesét. Eredetileg hárman mentünk volna, majd úgy gondoltuk, hogy Timit is magunkkal csábítjuk 😉
Szerintem a Pixar egyre nagyobb animációs filmeket alkot, és jelen esetben a „látványos, animációs, jajj de poénos, jajj de édes” dolgokra rakódott egy mély morális mondanivaló is. Ezen kivül jól megformált személység rajzokat vonultattak fel, belső harcot vívtak a szereplők magukban, és persze ismét egy alternatív happyendet láthattunk. Ezért tenném a „mindenki számára kötelező” kategóriába.
A film végén Anton Ego monológja pedig zseniális. Elmondta többek közt, hogy kritizálni nagyon könnyű, mivel a kritikusnak semmilyen felelőssége nincs, amíg az alkotónak csak az van. Érdekes volt figyelni a személység változását a képkockák alatt.
Számomra a legérdekesebb az volt az egészben, hogy egy klasszikusnak mondható siker receptet követett fő hösünk Remy. Volt egy álma, hogy főszakács legyen. Mindezt annak ellenére, hogy ő csak egy mezei rágcsáló volt. És bármennyire is elérhetetlennek tűnt, harcolt érte. Megtanult olvasni, fellül emelkedett saját korlátain, és elérte amire vágyott.
Persze, nyilván hollywoodi fantazmagória, de a Lecsó (Ratatouille) mondanivalója szerintem megszívlelendő.
Egy illúziót kergetek, és élvezem, amig lehet.
Találtam ma egy halálosan aranyos reklám képet 😉
