Tonight

Nos, ma igazából nem sok extrától tudok beszámolni.
Hazaértem munkából, majd a hölggyel folytattunk némi telfonálást, aztán skypeoltunk, mert az ugye jó. Aztán megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemondani a mai programom egy teázás fejében…

Egy pillanatra elgondolkodtam, de nem szeretek segget csinálni a számból, főleg hogy legalább 4 embert hívtam el, így muszaj volt lemennem, ezért tettem egy köztes ajnálatot, hogy eljövök éjfélkor, és akkor átmegyek megmelegíttetni a karaoke megpróbáltatásaiban megfáradt pici torkom…

Végülis elég szép társulat gyűlt össze, akiket a cimkék közt majd úgyis olvasni lehet 🙂

Márk és Bori voltak az elsők, akik beadták az unalmast. Persze, Bori hatkor kel, megértem. Én lehet akkor még le sem fekszem… 🙂

Utánnuk egy jó órával én is úgy gondoltam, hogy a kedvenc koktélom és Apesszal elfogyasztott söröm után igazán megérdemelnék egy kis forró teát. Így hívtam taxit, és amikor kérdezte, hogy mégis merre menjünk, mondtam, hogy nyugati felé, onnét kitalálom. Opera előtt hívtam fel a kisasszonyt, hogy hozzá vitessem magam, vagy haza.

Nem volt nehéz kivenni a hanghatásokból, hogy sikerült felkelteni, és úgy érzem, ez volt az egyetlen dolog, amit biztosan nem akartam. Annak ellenére, hogy azt mondta jöjjek, inkább úgy gondoltam, hogy hagynám aludni. Jó éjszakát kívántam, majd letettem.

Jam Pub VI. Országos karaoke bajnokság – döntő

Nos, Schipty és Chico barátunk is bejutott a Jam Pubban rendezett Országos karaoke verseny döntőjébe, ezért én fogom magam, és megyek őket megnézni. Húsz perc múlva kezdődik, addig négykézláb is odaérek 🙂

Aki távol marad, az lélekben támogassa az urakat 🙂

Fényezős hétfő este, meg a Danubius BestOf

Ma fellebbentem a fátylat arról, hogy hogyan telt a hétfő estém, milyen bulit csinált a Danubius BestOf zenekar, kiaz a DjAnita, hogy mit kerestem megint a djpultban és hogy milyen módszert használ egy fénytechnikus a XXI. századi Magyarországon a nem kívánt terhességek elkerülése érdekében. Jó mi? 😀 „Fényezős hétfő este, meg a Danubius BestOf” bővebben

Weird Monday

Egy fura, mondhatni extrém hétfőn vagyok túl. Ugye említettem, hogy Juditékkal találkozom reggel és indulunk egy kis shoppingolásra Parndorfba. Úgy terveztem persze, hogy igazából mindenem van, nem veszek semmit… 😀 „Weird Monday” bővebben

Tonight

No elmesélem, mi volt Morrison’s Operában, mekkora flash fénytechnikával játszani Morrison’s kettő klubtermében, milyen keserves a megélhetési DJk élete, és hogy Apesz milyen zenékkel csinált nagy hangulatot, majd fény derül arra is, hogy részegen ki visz majd haza 🙂
„Tonight” bővebben

Hori és Chico szülinap ala Monte Carlo

Csütörtök este ünnepeltük Hori és Chico szülinapját Monte Carlóban.
Napközben kaptam msnen egy üzenetet ezzel kapcsolatban, így estig dolgoztam, és munka után mentem le Morrison’s 2 be, ittam egy Virgin Mojitot, kedvenc Melindám prezentálásában.

Megkerestem noelt, mivel napközben felhívott, és kérdezte hogy mivan, mondtam hogy megyek erre a szülinapi mókára, és mondta, hogy eljön velem. „Hori és Chico szülinap ala Monte Carlo” bővebben

Tonight

Reflektálva noel back in (show) business írására gondoltam megírom a tegnap estét az én szemszögemből, különös figyelmet szentelve noel tekintetére, az olasz-magyar meccsre, és Krisz Rudira… 😀

Nos szóval úgy indult az este, hogy letettem a munka láncait, sietve elintéztem még pár dolgot, majd megváltottam a világot, és Arany János utcánál találkoztam Kicsivel. „Tonight” bővebben

Egy nyugis este

Az irodában bent üldögéltem háromnegyed kilenckor, amikor meglátogatott András, a szigetjegyéért. Körbe mutogattam neki az irodát, majd úgy gondoltuk kajáljunk egyet Don Pepében. Az áldozat részemröl a fokhagymás-tejfölös csirkés pizzájuk volt. (In memoriam Szeged :P) Majd elindultunk hazafelé. Felmentünk hozzám, leraktam a cuccom, és elkisértem Mechwart-ligetig. Visszafelé úton azon gondolkodtam, hogy milyen jó, hogy korán hazaérek, lefekszem, és kialszom magam a holnapi Szigetelésre.
„Egy nyugis este” bővebben