Az év lemezcibálója, avagy 4 díj egy embernek

Nos, most egy picit akkor írjunk elektronikus zenéről, tranceről, rádió műsorokról, a legjobb albumról, a DJ Mag 100-as toplistájáról, no meg a 2008-as Trance Awardsról, és a végén pedig adjunk meghallgatásra egy számot az év legjobb trance albumáról.

Armin van buuren

„Az év lemezcibálója, avagy 4 díj egy embernek” bővebben

Új hét, új szerelem

Ziona blogját olvastam tegnap délután, és ott akadtam rá, egy számomra eddig ismeretlen Vanishing Point nevet viselő zenekar Surrender című számára.
Első hallgatás után azt éreztem, hogy még, méég, MÉÉG!
Tegnap egész nap ezt hallgattam, és nem tudtam betelni vele. Valami olyasmi hatása van rám, mint például a Within Temptation-től a Frozennek, vagy például az Evanescencetől a Lithium.

Új hét, új szerelem

„Új hét, új szerelem” bővebben

Nickelback – Dark Horse

Hónapok óta tart az előrendelés a kanadai post-grunge srácok új, sorban hatodik albumára. A folyamat koronájaként hozzám is eljutott az új korong, és nagyjából háromszor hallgattam eddig végig, hogy ne ítéljek elsőre.

nickelback_-_dark_horse

Tegnap este beszélgettünk Chico barátommal az albumról, és mindketten egyetértettünk abban, hogy többet vártunk tőle. Bár, már igazából beletörődhetnék, hogy a legtöbb albumon, ha van 2-3 szám, ami nagyon bejön, akkor az már jónak számít. Nos, ez természetesen megvan.

„Nickelback – Dark Horse” bővebben

Ébredez

Azt hiszem ennyit régen dolgoztam egy hétvégén.
De legalább elkészült az egyik projekt teljesen.
Aztán elkezdtem a szerveremen egy csomó mindent rendbe rakni, és közben vígan DVDztem.

Leporoltam pár régi nagy kedvencemet, mint például a Blue Streak (Állj, vagy jövök), vagy a Romeo must die. No, meg Patai Laci Videokeresőjével makkoltam, és ráakadtam pár nagyon csinos darabra. Például Király Viktor és Rúzsa Magdi – As duettjét rongyosra hallgattam.

További szórakoztató videók a Videókeresőn.

A másik videó, ahol már a zsűri minden szavát is kivülről fújtam Nkuya Sonia – Wonderful Life.

Egy nyugis vasárnapra

Még múlthéten egyik este csináltam ezt a képet Baján 🙂
Nyilván van benne némi HDR-es utómunka, hogy így nézzen ki a dolog. Mielőtt jönne a sav, hogy szemcsés, az éjszakai, nagy záridejű felvételeknek és a digitális technológiának a velejárója.

Nem tudtam vele mit kezdeni, de aki tud, az szóljon és szívesen hallgatom 🙂

Az épület régen egyébként malomként funkcionált, majd évekig használaton kívül állt. Most pár hónapja nyitották meg újra, és egy teljes szabadidős, szórakozó komplexum, a családi házunkkal pontosan szemben 🙂

No, és akkor hogy ne csak vizuális, hanem audió élmény is legyen, jön még egy ilyen. Aztán ezzel kivánok mindenkinek nyugdalmas vasárnap délutánt. Mert ma ilyenem van 😉

[audio:james_holden_-_nothing.mp3]

Friss és ropogós muzsika

Nos, ma este kaptam Apesztól az ehavi mix adagot, amit most így frissen és melegében megosztok a nagyérdeművel.

[audio:djapesz_-_200809.mp3]

Itt pedig letölthető a 60 perces mix (85 MByte)

Mivel az előzőt közel 400-an töltötték le, így remélem ennek sem lesz rossz fogadtatása. A múltkorihoz képest egy rövidebb, egészen új zenék kevésbé játszott mixeiből igyekezett válogatni Attila ebbe az összeállításban. Az pedig egy különös bájt ad a dolognak, hogy Robert Miles, Childrenjével ér véget.

Egy régi kedvencem, és a szakadó eső

A teraszt a szobámtól elválasztó üveg túlodalán éppen az elemek vívnak egymással heroikus küzdelmet. Póriasabban, szakad az eső, és viharos szél takarít az útjából minden mozdíthatót.

Én megázva ülök a kanapémon, vizes pólóban, így pontban hajnal négykor, és az egyik kedvenc előadómtól szól éppen a hangfalakból ez muzsika:
[audio:atb_-_let_u_go_2005.mp3]

Igen. ATB-től a Let U Go 2005-ös reworkje.
Nincsenek rá szavak, és ehhez az időhöz nagyon passzol

2Unlimited a Café del Rióban, és a többi :)

Úgy indultam neki az estének, hogy majd Heniékkel találkozunk jól este 10 körül a helyen, és lesz idő kivárni a várhatóan hosszú sort, meg esetleg inni valamit, és ilyesmik.

Nos, ez már a villamos megállóba éréskor megbukott, mert ekkor derült ki, hogy egyrészt valahol isznak már, másrészt Nelli nem adta át Heninek, hogy jövök én is… „2Unlimited a Café del Rióban, és a többi :)” bővebben

Valahol

Azt hiszem, az egyik mellékhatása annak, hogy sokat vagyok, normális DJ-k között, az, hogy otthon elborítanak az eredeti CDk és DVDk. Sőt, ahol csak tehetem elkezdem válogatni a cdket.
Legyen ez egy elektronikai áruház, hipermarket CD részlege, vagy a kedvenc hanglemez boltom.

Így történhetett meg az, hogy valamilyen csoda folytán a polcomon találta magát egy NOW.hu 8 dupla album. A második lemezen találtam ezt a számot, és egészen sokat szól itthon a hangfalakból 🙂

[audio:shane_54_-_valahol.mp3]

Este

Nem rég értem haza a mai szolid Parázsban vacsorázós, aztán Morrison’s Operában énekelgetős estéről.

Fura dolgok kavarognak most bennem, legalább annyira fura, és érdekes kettősségek, mint a zene amit most hallgatok. Ez pedig nem más, mint Dj Pedro – Himnusz Extended version.

[audio:dj_pedro_-_magyar_himnusz_extended_edition.mp3]

A dolog ugye azért fura, és ijesztő, mert azért csak a himnuszunkba nyúlt bele valaki, igaz nem túl bénán. De, azért mindenki feljajjdúlt rá tavaly novemberben. Viszont, jól esik hallgatni, mert mégis azok a dallamok szólnak belőle, amik egy magyar szívét a legjobban melegítik, és az elektronikus zenéhez szokott fülem is jól érzi közben magát. Egy igazi balearic hangulatú dolog lett így belőle.

Mindegy, nem cizellálom tovább.

Menő-manó is megy aludni, és keres kispárnát… 🙂

Kanji

Délutáni rablás :)

Ma megint alávaló és galád módon elrángattam ide a budai hídfőhöz Henit, mert ha már úgyis XIII. kerületbe fog menni a barátnőjéhez, akkor igazán megihatunk valami ásványvizet, vagy kettőt 🙂

Egy szimbólikus kép azért ismét idefér 🙂

Kék szem
Aki megmondja ki szerepel a képen, az piros pöttyös labdát kap

No, és így még egy zene, mert most ilyen hangulatom van:
[audio:green_day_-_boulevard_of_broken_dreams.mp3]

Three Drives on Vinyl Baján

Tamással most megyünk a Party of Rising Sun Fesztivál nevű rendezvényre, ahol a ma este egyik fellépője a Greece 2000 nevű remek művet 1997-ben elékszítő holland Dj páros lesz 🙂

Azt hiszem most dedikáltatni fogom a CD-met, miközben nagyot fogunk bulizni és ünnepelni ennek a 28-éves állatnak a születésnapját. Bár a hangulat már így is jó, nagyapám sok pohár bora után 🙂

[audio:greece2000.mp3]

Muzsika

Miután az előző postomban mindeki rápörgött a, kiez a szerdai, meg mivolt meg, megvolt-e jellegű gondolat meneti spirálra, ezért ma csak egy zenével szolgálok, no meg egy képpel, amit tegnap kaptam, és nagyon fáj 😀

[audio:shane_54_feat_carrie_skipper_-_vampire_(nunrg_remix).mp3]

Igen, ez Shane54 híres Vampire című száma.

Most tegyük félre, hogy ki mit gondol az egykori Császár Elődről, dj-ként, és producerként zseniális.
„Muzsika” bővebben

Reggel

Viszonylag korán van, legalábbis, az én életvitelemhez képest.
De muszáj volt korán kelnem, mert egyrészt az elutazós hétvége előtt egy picit rendet akartam rakni, másrészt a háttérben kellemesen csobog a víz a mosógépből éppen kifelé, harmadrészt még várat magára részemről a WordPress MU 1.5.1 magyar csomag készítése.

Akkor szóljon most itt az a zene, amit újabban nagyon szeretek, főleg mióta itt ül a polcomon egy eredeti koncert felvételen bár nem ebben a verzióban, ami most hallható, de ez is koncert felvétel ám
Bryan Adams – Summer of 69
[audio:bryan_adams_-_summer_of_69.mp3]